Stuber Andrea írja naplójában a Törőcsik-estről

Egy Spiri-cikk, egy emléknap – Anyu tíz éve halt meg – és egy emlékest tegnapelőtt, Törőcsik Marié a Nemzeti Színházban. Összességében rendben volt mint szép, méltóságteljes megemlékezés. Felfedezhettük a felidézőkben a szeretetet. A műsor részleteibe inkább nem mennék bele, mert esetleg szakmai kritikai megjegyzésekre ragadtatnám magam, ami nem illene az alkalomhoz. Másrészről arra jutottam, hogy egy ilyen alkalommal valószínűleg nem pont az én ízlésemnek kell megfelelni. (Bár Bérczes László rendezése érezhetően a mindenkinek való megfelelést célozta, és abba beleférhetnék én is.)

Nem könnyű műfaj ez, a születésnapot, jubileumot ünneplő meg a megemlékező. Alighanem a zene az, ami a legjobb, a legkifejezőbb és a leginkább érezni hagyó megoldás. Például amikor Molnár Piroska arról énekelt, hogy csak átutazók vagyunk itt a Földön. Vagy amikor Érdi Tamás Chopint meg Allegro barbarót játszott. Vagy amikor az SZFE-n Törőcsik Mari-ösztöndíjat kapott fiatalok kórusát hallgattuk. Jólesett Básti Julitól a Hallgass kicsit! is, csak nagyon hiányzott mellőle – és egyébként is – Cserhalmi György.

Remek volt Zsótér a Pilinszky-szöveggel, elegánsan abszolválta a fellépést Alföldi Róbert, és tulajdonképpen elvitte a show-t Kiss István kaposvári kellékes a szépen kidolgozott magánszámával. Továbbá grátisz megkaptam azt az eddig nélkülözött nézői tapasztalást, hogy milyen lehet, amikor Stohl András televíziós műsort vezet. Majdnem Tordy Géza mellett ültem, gondoltam is a régi Törőcsik Mari-filmekből összeállított anyag vetítésekor, hogy őbenne hogyan élhet, számára talán mindig ilyen fiatal maradt.

Szerencsés nézőnek tudom magam, mert színes, dús, tartalmas Törőcsik Mari-képem van. Gyengéden fogom őrizni.

forrás: http://stuberandrea.hu/