Tapasztaljuk meg a közösség és a reménység erejét! – NEK családi nap lesz a Margitszigeten


Az élő közösség és a korral haladó, sokszínű Egyház élményében lehet részünk szeptember 11-én, szombaton délelőtt és kora délután, ha kilátogatunk a Margitszigetre, a KATTÁRS és a Családok Jézusban Közösség (CSJK) által szervezett családi napra, amelyet az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) keretében rendeznek meg.

A programokról Bánlaki Zsanettel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága irodavezetőjével, a CSJK részéről pedig Liszka Leventével és Liszka-Kaposi Rékával beszélgettünk.

– „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek” – ez lett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus családi napjának alapgondolata. Kiket várnak a margitszigeti rendezvényre?

Bánlaki Zsanett: Minden korosztályt szeretettel hívunk, hívőket és nem hívőket egyaránt. Az esemény ingyenes és bárki számára nyitott, regisztrálni sem kell.

Liszka Levente: A nem hívő barátaimat is bátran meg mertem szólítani, és arra bátorítottam őket, hogy jöjjenek el szeptember 11-én a Margitszigetre, nézzék meg, milyen is az Egyház. A NEK családi napjának honlapját és Facebook-oldalát látva mindig elcsodálkozom, hányféle közösség és önkéntes szolgálat működik ma Magyarországon. Ezek a közösségek most azt várják, hogy a kiállítósátraikban találkozhassanak az emberekkel.

Liszka-Kaposi Réka: Amikor két évvel ezelőtt arra gondoltunk, hogy a NEK miatti budapesti útlezárások mennyi bosszúságot fognak okozni az itt lakóknak, úgy éreztük, kellene egy olyan program is, amit közel érezhetnek magukhoz, és amelyen keresztül jobban megérthetik, miről szól ez a nyolc nap nekünk, hívőknek.


Ezen a szombati napon azokat is szeretnénk megszólítani, akiknek az Eucharisztia szó semmit nem mond. Másrészt szerettünk volna egy olyan rendezvényt, amelyen a családok minden tagja részt vehet.

Nekünk is vannak kisgyermekeink, tudjuk, milyen nehéz eljutni egy eseményre, és ott milyen kínos lehet, ha netán nem viselkednek jól a gyerekek. Azért választottuk helyszínnek a Margitszigeten az Alsó-Nagyrétet, hogy legyen elég hely és programlehetőség a csintalankodó kicsiknek is. A kisgyermekeknek Kaláka- és Szalóki Ági-koncerttel készülünk, a kicsit nagyobbakat Bérczesi Róbert és a Magidom szórakoztatja, a fiatalokat és a felnőtteket pedig az Eucharist zenekar dicsőítő koncertjével várjuk.

– A nagyszínpadon és a kamaraszínpadon párhuzamosan futnak majd programok, de más helyszínek is lesznek. Hol találhatók ezek?

B. Zs.: Az Alsó-Nagyrét hatezer négyzetméteres területén állítjuk fel a két színpadot egymáshoz közel, a Palatinus strand, a Park mozi és a Rózsakert közötti részen, a sziget közepén. A tervek szerint mellettük található majd egy nagyobb sátor a kerekasztal-beszélgetésekhez és a több mint hetven kiállítósátor, ahol különböző közösségek kínálnak izgalmas programokat a családoknak. A réten finom falatokkal vár mindenkit egy büféudvar.

– Minden helyszínnek lesz gazdája. Hol milyen programokra számíthatunk?

L. L.: A nagyszínpadon Süveges Gergő lesz a műsorvezető, a kamaraszínpadon Mohay Bence, a beszélgetősátorban pedig Martí Zoltán. A fellépőktől azt is kértük, hogy mutassák meg a személyes hitüket, röviden beszéljenek a Jézussal való találkozásukról is.

L. K. R.: Csókay András idegsebész megosztja velünk, hogy a családjának milyen szerepe volt a hite alakulásában. Meghívtuk Hodász András atyát és Göttinger Pál színész-rendezőt, akik középiskolai osztálytársak voltak, és most koncertet adnak a diákkoruktól fennálló zenekarukkal. Berecz András mesél a gyerekeknek és a felnőtteknek. A fellépők között ott lesz többek között Lackfi János, Oberfrank Pál, Bolyki Balázs és a B4, a Flamma Cordis hegedűduó és az Egri Érseki Fiúkórus is.

B. Zs.: A zenei műsorokon és a tanúságtételeken kívül társadalmi és teremtésvédelmi előadásokkal, programokkal is készülünk. Orsos Zoltán atya, szombathelyi egyházmegyés cigány pap, a nagy sikerű Cappuccino programot mutatja be. Nemes Csaba, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület tagja előadást tart Egy föld, egy kenyér – A Laudato si’ a mindennapokban címmel. Több helyszínen is megjelenik majd ez az egyesület, a beszélgetősátorban például Mi fán terem a teremtésvédelem? címmel praktikus gyakorlatokat osztanak meg az érdeklődőkkel. Az egyesület tagjai fenntartható módon élik az életüket, és a beszélgetésben rávilágítanak azokra az egyszerű praktikákra, amelyek alkalmazásával környezettudatosabban élhetünk. A kiállítósátrukban varrhatunk biolevendulazsákot, az ökolábnyomkvízük segítségével pedig megtudhatjuk, hogy a személyes életvitelünk mekkora nyomot hagy maga után.

L. L.: A Debreceni Hajdú Táncegyüttes fellépése után mi is bekapcsolódhatunk a táncba, de sportolhatunk is a réten, a nagyszínpaddal szemben, ahol még szabadulószoba is lesz. A nagy legósátorban hétszáz gyermek közreműködésével harminchatezer darab legóból Ferenc pápa arcképét készítik el. A tíz év alatti gyermekeinket rábízhatjuk a gyermekvigyázókra, akik kézműves-foglalkozással és sportprogramokkal készülnek, hogy a kicsik számára is élményekkel teli lehessen ez a nap. Ne feledkezzünk el arról, hogy könnyen átsétálhatunk a Víztoronynál megrendezett Ars Sacra Fesztiválra is, ahol megnézhetjük a Magyarországon 900 éves premontrei és 800 éves Domonkos-rendet bemutató tárlatot.

L. K. R.: Különösen fontosnak tartjuk a lelki programokat. A nap folyamán elvégezhetjük a szentgyónásunkat, a „Meghallgatlak” sátorban pedig segítő beszélgetésre lehet jelentkezni. Az imasátorban az egyéni és a vezetett ima mellett akár közbenjáró imát is kérhetünk. A Családok Jézusban Közösség partnerszervezeteként működő KétIgen Alapítvány sátrában korosztálytól függetlenül érdekes párkapcsolati játékokat próbálhatnak ki a látogatók a kapcsolatuk mélyítése érdekében.

– Több mint hetven kiállítóval találkozhatunk. Kik ők?

B. Zs.: A szerzetesrendek, lelkiségi mozgalmak, közösségek egymás után foglalták le a sátrakat. Ők is készülnek gyermekeknek szóló programokkal. A szerzetesek vidékről is felutaznak, a velük való találkozás Budapesten már maga kuriózum. Jönnek a ciszterci nővérek Kismarosról, széles programkínálattal. A bakonybéli bencések a nap folyamán háromszor hívják közös imádságos éneklésre a látogatókat, multimédiás sarkot is felállítanak, és személyes beszélgetésre is elérhetők.

L. L.: A párkapcsolat és a házasság témájával foglalkozó közösségek közül az Alpha Alapítvány ismerteti a Házaskurzus programját, az END Katolikus Házastársi Mozgalom tanúságtételekkel és vetítéssel mutatkozik be, és ott lesz a rendezvényen a MÉCS közösség, valamint a TeenStar Magyarország program is. Találkozhatunk a Házas Hétvége Katolikus Lelkiségi Mozgalom és a Magyar Schönstatt Mozgalom képviselőivel. Lelkesen készül az eseményre a Regnum Marianum közösség és a cserkészek is.

B. Zs.: A Katolikus Szeretetszolgálat, valamint a Katolikus Karitász is érkezik vidéki csoportjaival. Az Egyház tanítását a mindennapokban valóra váltó intézmények és közösségek közül ott lesz a Csak Egyet Szolgálat és a Sant’Egidio (Szent Egyed) közösség. Cigánypasztorációban tevékenykedőkkel is megismerkedhetünk. Közülük megemlíteném a ferences kisnővéreket Arlóról, az Elfogadlak nevű alapítványukkal, valamint a Marista Iskolatestvéreket, akik gyerekprogramokkal készülnek.

L. L.: A Katolikus Egyház társadalmi tanításával kapcsolatban fontos megemlítenünk a Regőczi István Alapítványt. Tekintettel arra, hogy az Egyház aktuális társadalmi kérdésekkel is foglalkozik, fontosnak tartottuk meghívni őket, illetve rajtuk keresztül a koronavírus-járvány nyomán csonkán maradt családokat is. Az alapítvány képviseletében Herczegh Anita asszony, a köztársasági elnök felesége is kint lesz a Margitszigeten. Aktuális és nagy érdeklődésre számot tartó témák kerülnek terítékre a Szólj be a papnak! sátorban, ahol a kereszténység és az iszlám viszonyáról is beszélgetünk szeptember 11-e kapcsán, hiszen az Egyesült Államok elleni terrortámadásnak éppen aznap lesz a huszadik évfordulója.

B. Zs.: A görögkatolikusok is jelen lesznek a kiállítók között, hat sátorban, melyekben megismerhetjük szociális és oktatási tevékenységeiket, például a népszerű Szent Damján-tábort. Mindhárom görögkatolikus püspök megtiszteli jelenlétével a rendezvényt. A beszélgetősátorban közösen ismertetik intézményeiket és együttműködéseiket, például a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot, amelynek egy oktatója és egy kollégistája is bemutatkozik.

– A Római Katolikus Egyház püspökei közül kik vesznek részt a rendezvényen?

B. Zs.: Székely János püspök jelen lesz a megnyitón és a záróeseményen is, hiszen ő a püspöki kar Caritas in Veritate Bizottságának elnöke, és ő felelős a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvényekért. A záróprogramon Veres András püspök, az MKPK elnöke hirdeti ki a következő KATTÁRS helyszínét, átadja a stafétát és a rendezvény szimbólumait a jövő évi rendező egyházmegye püspökének.

– A NEK programjain máshol is találkozhatunk a KATTÁRS-sal.

B. Zs.: A püspöki konferencia tavaly őszi döntése alapján idén a KATTÁRS nemcsak a családi nappal, hanem más programokkal is csatlakozik a NEK-hez. Például szeptember 8-án, a Hungexpón a teremtésvédelmi fakultációval. Ott Székely János püspök köszöntője után kerekasztal-beszélgetés várja a hallgatóságot, melyen külföldi jó gyakorlatokat mutatnak be, és a hol-NAP-himnusz című tárlattal hívják fel a figyelmet a teremtésvédelem szükségességére. Szeptember 9-én a Boldog Ceferino Intézet szervezésében lovári nyelven hallgathatunk szentmisét, majd cigánypasztorációval kapcsolatos előadásokra, zenés, táncos fellépésekre, tanúságtételeke és a cigány közösségek találkozójára is sor kerül.

– Milyen céllal és mikor jött létre a KATTÁRS?

B. Zs.: Külföldi mintára hozták létre Magyarországon ez a rendezvényt, melyen az Egyház társadalmi tanításáért tevékenykedő szervezetek mutatkoznak be. 2013-ban indította útjára a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az egy hétvégés programot a Caritas in Veritate Bizottság felügyelete alatt, minden évben más-más egyházmegyére bízva az esemény szervezését. A Katolikus Egyháznak vannak megoldási javaslatai, illetve erőfeszítései a kisebbségek, a szegények, a hajléktalanok problémáinak megoldására. Száz meg száz szervezet naponta dolgozik észrevétlenül ezeken a területeken. Ezeknek a szervezeteknek, lelkiségi mozgalmaknak, szerzetesrendeknek, egyházközségi híveinek a találkozása és közös ünnepe a KATTÁRS.

– A Családok Jézusban Közösség hogyan lett a családi nap egyik szervezője?

L. L.: 2018-ban, a nagy húsvéti lelkigyakorlatunkon merült fel először annak a gondolata, hogy családi napot szervezzünk. Azóta rengeteg estét töltöttünk ötleteléssel, igyekeztünk kitalálni, milyen programoknak adjunk teret, és kiket hívjunk meg.

L. K. R.: A Családok Jézusban Közösséghez hetven házaspár tartozik. Húsz év alatt kétezer jegyest kísértünk, amit önkéntes szolgálatként végzünk. Ugyanakkor nincs olyan stábunk, amellyel le tudnánk bonyolítani egy húszezer fős rendezvényt. Szívesen közreműködtünk abban, hogy kiforrjon ennek a családi napnak a váza. A program lebonyolítását pedig a NEK Titkárság mellett az ÉrMe Hálózat vállalta magára, amely immár húsz éve magyar katolikus vállalkozókat és üzletembereket tömörít magába. Tavaly lett volna a kerek évfordulójuk, a mostani alkalom az ő ünneplésüknek is méltó keretet tud adni.

Az ötletelésen kívül a lebonyolításban is sokan segítenek a közösségünkből. Sokféle feladatot vállaltunk: fogadjuk a fellépőket és a VIP-vendégeket, helytállunk a backstage-ben, sátras programokkal készülünk. A szervezés során döbbentünk rá arra, hogy milyen sokszínű a közösségünk. Hálásak vagyunk, hogy közreműködhetünk egy ilyen építő szolgálatban.

L. L.: Valóban nagy felfedezés volt, hogy a közösséghez tartozó különböző emberek mennyiféle kompetenciával rendelkeznek, hányféle szakma ismereteit tudják kamatoztatni a családi nap szervezése során. Ez úton is köszönjük nekik ezt a hatalmas munkát.

– Tavaly a járvány miatt el kellett halasztani a NEK-et. Hogyan találkozott össze a két szervező, a KATTÁRS és a CSJK a nehezített körülmények között?

L. K. R.: A CSJK-val közösen 2019 szeptemberében kezdtük szervezni a családi napot Mohos Gábor püspök felkérésére. Még abban az évben nagyjából novemberre összeállt a koncepcióterv, amit tizennégy változatban hosszú órák során szerkesztettünk. Két hét múlva úgy tűnt, hogy nem lesz ebből a programból semmi. Tavaly januárban aztán újult erővel kezdtünk neki a szervezésnek, és folytattuk a munkát egészen március 10-ig, amikor a Covidról szóló első hírek megérkeztek. Idén januártól viszont Mohos Gábor püspök javaslatára már a KATTÁRS-sal együtt szerveztük a családi napot. A munka a járvány miatt sokáig kizárólag Zoomon keresztül volt lehetséges.

– Önök szerint mi a rendezvény legfőbb feladata?

L. K. R.:

Fontosnak tartjuk, hogy hívőként közösségben éljük meg és mutassuk meg a hitünket és egységünket Krisztusban. Hisszük, hogy a jelenlétünk a szigeten tanúságtétel Isten mellett, az Egyház mellett, a házasság és a család mellett. Kiállunk a teremtett világ megújulásáért is.

Az Egyház gazdagságát szeretnénk megmutatni egy élőképpel: 13 órakor az Oltáriszentséget és az I H S betűket formázzuk majd meg, erről felvétel is készül. Erre az időre a színpadi programjaink is abbamaradnak.

B. Zs.: A rendezvény végén a családok Székely János püspök vezetésével átvonulnak a Kossuth térre, ahol szentmisével folytatódik a NEK programja. Ez a vonulás is fontos jel lesz.

L. L.: Minden hívő embert arra kérünk, tekintse missziónak, hogy eljön a családi napra, és nem hívő barátait is bátran hívja el.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Merényi Zita; plakátok: MKPK Sajtószolgálat

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. szeptember 5–12-i összevont számában jelent meg.