Lehet, hogy az opera nem a legnagyobb népszerűségnek örvendő műfaj manapság, de az operák között a Bohémélet nagy eséllyel szerepelne a toplistán. Puccini darabja 125 évet élt már meg a közönség előtt, sikerének alapjául meg szokták nevezni a könnyedebb, légiesebb, fülbemászó dallamait, valamint történetének hétköznapiságát, kézzelfoghatóságát. Szóval, ez az a mű, amivel nem lehet nagyon félrenyúlni, pláne ha a cél nem más, mint az operát amúgy kerülők megnyerése, tetszésük elnyerése.
Tudjuk, azonban hogy önmagában egy jól megírt ritmus, egy eltalált libretto manapság nem elég a győzelemhez. Napjainkban, a nézők figyelmét lekötni hatalmas feladat, ami még az 1800-as években elegendő volt, ma már poros, a mai kor nézőjének eseménytelen, ingerszegény, és unalmas. Nincs más hátra, két lehetőség van, feláldozni egy-egy nézőt az operaszentély oltárán estéről estére, vagy haladni a korral és versenybe szállni, olyan operák színre vitelével, ahol értik és érzik a mai kor közönségét, mint ahogy teszik a Szegedi Nemzeti Színházban mai napon bemutatott Bohémélet esetében is.
Göttinger Pál a rendező úgy tűnik nagyon is érti feladatának súlyát, érti a jelent, és nem akar egy múzeumot a színpadra vinni, báb énekesekkel, akik csak kijönnek eléneklik az áriát, lépnek egyet és vége a jelenetnek. Mesterien építi fel a recitativokat, ezen nagyon sok áll, vagy bukik, ezen múlhat az ária átütése, és Göttinger Pálnak nem remegett meg a keze, gyakorlottan megalapozza velük az áriák hatását. Nem érezzük darabosnak, megvan benne a történetmesélés áramlása, olyannyira, hogy a mai kor embere is követni tudja a fonalat, tudja figyelni az eseményeket.
Ugyanakkor a rendező érdeme még nem elég ahhoz, hogy megértsük a cselekményt. Sokszor idegen nyelveken énekelnek az operákban, ilyenkor feliratozzák, ezzel nem gördül akadály az értelmezés elé, ám ha magyar szöveget kapunk, általában rögtön megnehezedik a dolgunk. Egyetlen megoldás, ha önszorgalomból olvasgatjuk a darab librettoját. Lássuk be, manapság nem rohangálnak az emberek operák szövegkönyvével a hónuk alatt, és nagy százalékban akkor sem fognak, ha beesnek a nézőtérre munka után egy laza operára.
Tötös Roland és Szélpál Szilveszter, Rodolfo, valamint Marcello megtestesítőjeként igazán példaértékűen hozták ki a maximumot szerepük szövegének érthetőségéből, esetükben mindent pontosan lehetett tudni, látni, érezni, és természetesen ami azért csak a legfontosabb, hallani.
A tenor és a bariton egyaránt lenyűgöző erőket mozgat meg, hangjuk egészen csontig hatol. Tötös Roland első felvonásos áriája szinte bekebelezi az embert, ettől talán csak a finálé duett a megfogóbb, amelyet Máthé Beával (Mimi) énekelnek. Mimi áriája az első felvonásban szintén átható, a két művésznő Máthé Beáta, és Bordás Barbara a gyémántot is kiéneklik a torkukból. A másik szereposztás két hősszerelmese, Horváth István és Sándor Csaba biztonsággal uralja a színpadot. Ferenczy Orsolya és Horák Renáta pedig Musetta szerepében tündököl. Természetesen a kettőzött szereposztás valamennyi szereplője megkérdőjelezhetetlen énekesi kvalitásokkal bír.
A rendező azonban szerencsére nem elégedett meg csupán a csillagokig szóló hangokkal, fontos elemnek tartotta a színészi játék hozzáadását is. Göttinger Páltól korábban megtudhattuk, hogy a Bohémélet külön megkívánja a színpadi jelenlét drámaiságát, így az operaénekesek kénytelenek színésszekké is avanzsálódni. Az az igazság, hogy ez a küldetés teljesült, és ez is csak megerősíti a recitativok részletgazdagságát, hogy teljes egészében ki tudjon bontakozni az ária érzelemlavinája.
Máthé Beáta és Tötös Roland lágy szerelmét ugyanúgy el lehet hinni, mint Horák Renáta és Szélpál Szilveszter civódó románcát.
A történet pedig végtelenül egyszerű, és mindig aktuális, minden mozgatórugója a szerelem és a pénz. A Párizsban élő művészek a “bohémek” alig tudnak megélni, még lakbérre, vagy tűzifára sem futja, de minek is a tűzifa, ha a szerelem fűti őket. A középpontban két szerelmespár van, két különböző szerelmi viszonnyal, de egy valami közös bennük, egyikük helyzete sem egyszerű.
Az érzelmek fokozásának tolmácsolásában elengedhetetlen a zene, így a szólistákon kívül, a zenészeknek és az énekkarnak is jelentős szerepe van, a hangzás a maga nemességében hibátlan, Gyüdi Sándor, Hermann Szabolcs, és Dinyés Dániel vezényletével. A díszlet és jelmez a korabeli Párizst idézi, Ondraschek Péter és Cselényi Nóra munkájával.
Ha valaki nyitott az operák felé, akkor érdemes most ezzel indítani, de azért ha nem is egy librettot, egy rövid tartalmat legalább érdemes elolvasni előtte.
forrás: https://kultzona.blogspot.com
