A Csokonai Színház sorrendben a IV., 2021. október 1-je és 5-e között zajló, női sorsokat felvonultató MagdaFesztjének egyik meghívott előadása a Kőszegi Várszínház produkciója volt. Grecsó Krisztián egyik legnépszerűbb regényének, a 2019-ben a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Vera című alkotásnak monodráma formájában történő színpadi adaptálását október 3-án este láthatta a debreceni közönség.
A Grecsó-regény egyik kritikusa korábban így fogalmazott a művel kapcsolatban: „A regény tétje, hogy el lehet-e mesélni – egy régmúlt korszak díszletei között – a főhős (és a mellérendelt főhős) életét, annak egy jelentős szakaszát úgy, hogy hiteles legyen.” Nos, látva a Kőszegi Várszínház Göttinger Pál rendezte produkcióját, ez a hitelességi kérdés nyilván a szöveg színpadra adaptálásával kapcsolatban is azonnal felmerül. Kétszeresen is: hiszen a történet az 1980-as években, tehát a rendszerváltás előtt, azaz teljesen más „díszletek” között játszódik, mint ahogyan ma éljük az életünket. S ha a regény kapcsán elsődlegesen az merül fel, hogy a nyolcvanas évek miliője hiteles hátteret tud-e nyújtani az épp hogy kamaszkorba lépő főhős, Vera sorsának elmeséléséhez, ha mindez színpadra kerül, újfent is előkerül a probléma: hogy vajon milyen – most már konkrét, azaz színpadi – díszletek közé kell egy ilyen, a kommunizmus végnapjait idéző történetet helyezni ahhoz, hogy az ne legyen se erőltetett, se giccses, sem pedig hiteltelen.
Nos, a Trifusz Péter alkotta díszlet jó érzékkel mindehhez átmeneti megoldást választ: a színpadon ugyanis csak „semleges” kellékek vannak, azaz olyanok, amelyek bármely korba beleillenének: egy nagy fapad, egy barna kabát, szekrényeket és berendezési tárgyakat illusztráló eszközök – amelyek egyébként nagyban megkönnyítik a főhőst megformáló Grisnik Petra játékát. Miközben a darab alatt bejátszott hangeffektusok – például a kislány iskolájában zajló évnyitó alatt, vagy a Napsugár áruházban zajló jelenet közben hallható aláfestő moraj minden különösebb erőlködés nélkül visszarepítik a nézőt a ’80-as évekbe.
Az viszont, hogy a semleges díszletek ellenére azonnal érzékeljük, hogy mely korban járunk, Grisnik Petrának is nagyban köszönhető, aki a bő egyórás monodrámája alatt hihetetlen stílusbravúrokat végrehajtva, csupán a hangja és a mimikája elváltoztatásával meg tudja idézni az adaptációban szereplő összes regényhőst: az iskolaigazgatón át a szülein keresztül a barátnőjéig, Sáriig, illetve az újdonsült szerelméig, Jozefig Grisnik játékán keresztül mindenkit látunk, s „látványuk” magával hozza azt is, hogy milyen ideológiai – még ha egyre inkább gyengülő – ideológiai viszonyok között is kell ennek a kislánynak öntudatra ébrednie.
Mert a regény – s a belőle készült adaptáció – lényege középpontjában mégiscsak Vera gyermeklétének kényszerű vége áll: azaz az, ahogyan az addig burokban élő kislánynak, ahogy a regényben elhangzik, „szomorúan, izgulósan” szembesülnie kell az addig igaznak és feddhetetlennek gondolt szülei és a környezete hazugságaival, az addig öröknek hitt barátsága törékeny mivoltával, s az első szerelem „kegyetlen”, fájdalmas, és szintén múlékony jellegével. Amely tapasztalatok egytől egyig a felnőtté válás, a felnőtt lét felé lökik, s egyben, tegyük hozzá, koravénné is teszik a hőst. Hiszen a nevében, a Verában hordozott hitet, illetve igazságot töretik meg vele idő előtt azzal, ahogyan aljas elszólások, szóbeszédek, vagy épp véletlenül elejtett félmondatok révén rádöbbentik származása nem várt és még egy héttel azelőtt se gondolt tényeire.
S ha az írásom elején a hitelesség-problémát vetettem fel, s mindezt a színpadi díszlet kapcsán azonnal negligáltam, a színésznő játékával kapcsolatban ugyanezt teszem: hisz a darab első percétől kezdve fel sem merül, hogy Grisnik Petra színpadi jelenléte ne volna maximálisan igaz. Ebben nyilván közrejátszik az is, hogy a színésznő azon ritka kivételek egyike, aki saját maga adaptálta Grecsó regényét a színpadra, azaz ő vállalta, hogy elkészíti az előadás szövegkönyvét. Ami már önmagában feltételezi, hogy maximálisan el kellett sajátítania, magáévá kellett tennie a mű szüzséjét, miliőjét, már azelőtt Verává kellett válnia, mielőtt még a színpadi próbákat megkezdte volna. S ez a korai Verává-érés teljes mértékben tükröződik a színpadon. Grisnik ugyanis zsigerből játszik: mintha az általa megformált kislány minden egyes, korántsem könnyen átélhető életeseménye, az ezekből keletkező lelki meghasonlás-érzete a gyomrából, a szívéből jönne, valahonnan olyan mélyről, ami kizárja a felszínes játék mindenféle lehetőségét. A fent említett, a többi szereplőt megidéző stílusbravúrok mellett tehát legalább annyira átérezzük Grisnik játékán keresztül Vera sorsát, mintha amikor Grecsó könyvét olvassuk. Amivel persze nemcsak a szerző lehet elégedett – aki nyilván nem is kívánhatna egyik művének sem ennél jobb adaptációt –, hanem a néző is, maximálisan. Az előadás még repertoáron van, járja az országot, tehát, ha most, a MagdaFeszten valamiért lemaradtak volna róla, még megtekinthetik.
Az alkotók:
Játssza: Grisnik Petra
Grecsó Krisztián regényét színpadra átdolgozta: Grisnik Petra
Díszlet: Trifusz Péter
Zene: Táborszky Bence
A rendező munkatársa: Skrabán Judit
Ötlet: Gelencsér Ildikó
Fény: Bakos Zoltán
Rendező: Göttinger Pál
Gyürky Katalin
forrás: https://hajdupress.hu
