Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

44. heti premierajánló - Deszkavízió

Dante: Pokol / Orlai Produkciós Iroda – Katona József Színház/ rendező: Kocsis Gergely, Török Tamara / november 3. 19:15

Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Az Orlai Produkciós Iroda és a Katona József Színház koprodukciójában érkező előadás Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is. Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon, köztük Dante politikai ellenfelei is, akik akár a mi kortársaink is lehetnének. Nádasdy Ádám 2016-ban fordította újra az Isteni színjátékot, munkája pedig megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz. Attól, hogy nem archaizálva, irodalmiasan, hanem mai, élő nyelven és érthetően szól hozzánk, közel került a mához Dante világa, a dantei utazás pedig egyszerre lett megrendítő és szórakoztató. A Gyabronka József előadásában érkező produkció ezt az új magyar változatot veszi alapul.

Finálé / Csokonai Színház – FÜGE Produkció – Jurányi Ház / rendező: Pass Andrea / november 3. 19:00

Pass Andrea új drámájának ősbemutatójára készül a debreceni Csokonai Színház és a FÜGE Produkció, a premiert a Jurányi Házban tartják. Az írónő, aki egyben az előadás rendezője is, valós, 21. századi szereplőket állít színpadra. A történetet egy tökéletességre, szépségre törekvő youtuber videói és egy sebezhetősége miatt híressé váló TikTok-szereplő ihlették. A “médiahősök” egy olyan különös univerzumot alkotnak, amely egy mitikus világra emlékeztetheti a nézőket. A Finálé pixeljei a Sodrás utcai legendás sztárpedagógus, Káldi Helga bukása és tanítványa, a kilenc éves Pál Berci rejtélyes halála köré szerveződnek. A mozaikokat olykor különös, máskor középszerű közszereplők tologatják kedvük szerint, miközben könyörtelenül peregnek az idő TikTok másodpercei, megalkotva az örök jelen szédületét. Főszerepben a Jászai-díjas Ráckevei Anna lesz látható, mellette Gelányi Imre, Herczeg Tamás, Mercs János, Réti Adrienn, Tolnai Hella, Wessely Zsófia és Vilmányi Benett tűnik fel a színpadon.

Dido és Aeneas / Szegedi Nemzeti Színház – Kisszínház/ rendező: Göttinger Pál / november 5. 19:00

Újabb operabemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház: ezúttal a Kisszínház ad otthont Henry Purcell Dido és Aeneas című művének, amelyet Göttinger Pál állít színpadra. A cselekmény a trójai háború utáni Karthágóban veszi kezdetét, ahol egy kibontakozó gyönyörű szerelmi történetet zúznak ketté gonosz túlvilági hatalmak. A zenetörténet egyik legemlékezetesebb búcsú áriája, villódzó kórusok, varázslók, matrózok és nagyszabású táncjelenetek tarkítják az operát. Purcell életteli barokk muzsikája tölti meg szenvedéllyel ezt a végzetes szerelmet. Mind a mai napig ez a legnépszerűbb angol opera. Didót Máthé Beáta, Aenaest pedig Szélpál Szilveszter alakítja, mellettük – néhány karakter esetében kettős szereposztásban – Ferenczy Orsolya, Horák Renáta, Varga Anna, Fáy Luca Boróka, Réti Attila, Kónya Krisztina, Vajda Júlia, Dobrotka Szilvia, Bita Boglárka, Szabó Dóra Cintia, Bónus Gábor és Bagdi Zoltán lépnek színpadra.

A mi utcánk / Pécsi Nemzeti Színház / rendező: Szabó Attila / november 6. 19:00

A MOST FESZT 2021 szakmai zsűrije A legjobb monodráma előadás díját ítélte oda A mi utcánk című produkciónak, amelyet jövő héten láthat először a Pécsi Nemzeti Színház közönsége. Az előadás egyetlen szereplőjét a Jászai Mari-díjas Köles Ferenc alakítja, aki bevezet minket a múlt századi magyar vidék egy utcácskájába. Az itt lakók a szomorú magyar valóság egy jellegzetes társadalmi csoportjába tartoznak, akik a panelrengeteg szűk ketreceiből kényszerültek vissza az elhagyott faluba, a városba pedig már csak a segélyért járnak. Köles Ferenc azokról az emberekről mesél, akik még tudják, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában. Mi maradt nekik? A kocsma, a kannás bor, a mámor, a pultra könyöklő hülyeség, Béres szomszéd lánya, Dorogi lova, amint üvegből issza a sört.

Egérfogó / Vörösmarty Színház / rendező: Horváth Csaba / november 6. 19:00

A székesfehérvári Vörösmarty Színház Agatha Christie egyik szórakoztató regénye, az Egérfogó adaptációjával fejeli meg az év végét: ebben a két felvonásból álló, „mindenki gyanús” típusú krimiben egy isten háta mögötti vidéki panzióban járunk a dermesztő téli hidegben, viszont így is sorra érkeznek a meghívott – és hívatlan – vendégek, mivel a hely most nyitja meg kapuit a fiatal Ralston-házaspár jóvoltából. Csakhogy odakint nem csupán a hóvihar tombol, hanem egy gyilkos is. De vajon ki lehet a jelenlévők közül a tettes? Horváth Csaba rendezésének, valamint a teátrum művészeinek (Ballér Bianka, Kovács Tamás, Imre Krisztián, Varga Mária, Kuna Károly, Varga Gabriella, Kozáry Ferenc, Krisztik Csaba) játékán keresztül lehetünk részesei a kellemesen borzongató eseményeknek, amiket a krimi koronázatlan királynője szállít nekünk Mészöly Dezső fordításában.






MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolibri kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe 2017 leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti ram colosseum régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia skvot sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.