Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

46. heti premierajánló - Deszkavízió

Leonce és Léna / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – Ruszt József Stúdiószínház/ rendező: Kovács Lehel/ november 19. 19:00

November 19-én mutatják be a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Ruszt József Stúdiószínházában Georg Büchner Leonce és Léna című darabját. Leonce (Szemenyei János) egy padon fekve arról elmélkedik, mily nehéz az élet örökös tétlenségben. Elvégre „iszonyú semmittevés grasszál mindenütt”, és „a sok hős, zseni, tökfej, szent, bűnös, családapa velejében nem más, mint rafinált naplopó”. Barátja, Valerio (Gyuriska János) is megerősíti: „nagy az én elfoglaltságom, semmit sem csinálok”. Leonce épp eltaszítja magától az apja által neki kijelölt Rosettát (Horváth Alexandra), amikor értesül róla, hogy a frigy után a korona is a fejére szállna. Egyik lehetőség sem érdekli. Házasodni szerinte olyan, mint „utolsó cseppig kiinni egy gémeskutat”. Valami másba akar hát fogni, ezért Valerio társaságában megszökik az udvarból, hogy megtalálja igaz szerelmét, és Léna, a bánatos, elkeseredett menyasszony (Hartai Petra) nem is várat sokáig magára. A Kovács Lehel által rendezett előadásban olyan színészekkel találkozhatunk még, mint Hegedűs Zoltán (Péter, Popo birodalmának királya), Jankovics Anna (nevelőnő), Fazakas Géza (udvarmester), Csapó Virág (az államtanács elnöke) és Koller Krisztián (szolga, rendőr).

Közellenség / tatabányai Jászai Mari Színház / rendező: Vidovszky György/ november 20. 19:00

Vidovszky György rendezésben debütál majd Tasnádi István Közellenség című “zenés uszítása” a tatabányai Jászai Mari Színházban. A történet főhőse Kohlhaas Mihály, barndenburgi lókereskedő (Király Attila), aki egy csapat lóval a lipcsei vásárba tart, amikor tronkai Vencel (Mikola Gergő) megállítja, és a továbbhaladás zálogaként elveszi tőle két gyönyörű, fekete lovát, azt ígérvén, hogy visszakapja őket, ha majd Kohlhaas kiváltja az utazáshoz szükséges passzust. Miután Kohlhaas megtudja, hogy tronkai Vencel jogtalanul követelt tőle úti okmányokat, visszatér, hogy elhozza lovait, de közben a munkára befogott, kizsigerelt Kanca (Danis Lídia) és Csődör (Dévai Balázs) állapota súlyosan leromlik. Kohlhaas jogorvoslatért folyamodik, de kérvénye elvész a korrupt államgépezet útvesztőjében. Tehetetlenségében minden erejét a bosszúnak szenteli: városokat éget fel, kisebb hadsereg gyűlik köré az elégedetlenkedőkből, végül maga Luther Márton (Végh Péter) is fogadja, hogy jobb belátásra bírja, de Kohlhaas nem enged, és folytatja a küzdelmet az igazáért. Heinrich Kleist kétszáz éve írt, közismert és számos formában feldolgozott történetét ezúttal Kohlhaas lovainak (a Kancának és a Csődörnek) elbeszéléséből látjuk megelevenedni, akik egy sintértelepen várják az utolsó döfést.

1V1 / Füge Produkció – Orlai Produkciós Iroda – Jurányi Ház / rendező: Vilmányi Benett / november 20. 20:00

“1V1, azaz egy az egy ellen, mint a futballpályán. Őszinte színház: elmondom az életemet. Szórakoztató lesz. A szüleim házassági tragikomédiája, egy Pest-környéki kamaszkor jellegzetes figurái, csapattársak, barátok, edzők, tanárok, dílerek, kőművesek, dugóban ülő honpolgárok, háziasszonyok, élsport és gimnázium, mindenki megkapja a magáét, mert ez egy humorműsor. Egy érdi lokálpatrióta beszél, ti meg röhögtök. A végére meg fogjátok érteni, miért gyűlöli a jó magyar ember a zsidókat, romákat, a saját életem példáján megmutatom, hogyan legyél húszéves korodra némi megbocsátható útkeresés után meggyőződéses fasiszta” – ezekkel a gondolatokkal ajánlja első önálló színházi előadását Vilmányi Benett. A Jurányi Ház Kamaratermében debütáló, 1V1 című darabot Jean-Paul Sartre Egy vezér gyermekkora című, 1982-ben megjelent kisregénye ihlette, amely arról a rögös, szép és kevésbé szép pillanatokkal kikövezett útról mesél, amely a felcseperedésen keresztül saját identitásunk, önmagunk megtaláláshoz vezet. Az egyszemélyes zenés stand-up a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével valósul meg.

Hárman a padon / Orlai Produkciós Iroda – Váci Dunakanyar Színház / rendező: Göttinger Pál / november 21. 15:00

A Váci Dunakanyar Színházban lesz először látható az Orlai Produkció Hárman a padon című előadása, Benedek Miklós, Gálvölgyi János és Egri Márta tolmácsolásában. Aldo Nicolaj darabja három idős ember történetét meséli el: a „vasnemzedék” utolsó néhány élő képviselőjének nyugdíjas napjait. A leélt és végigküzdött XX. század vége egy zsúfolt lakótelepen éri őket. A nő szelíd és jókedvű maradt – de a hajdan erős fiúk, akik valaha bátor katonák, aztán szorgos munkásemberek, derék családapák, büszke, öntudatos férfiak voltak – most már emlékeken merengő, rozoga, mogorva úriemberek. Ki egyedül, ki a családjától éppen csak megtűrten, de mindenképpen magányosan éldegél: lejár erre a kis térre, hogy a padon üldögélve várakozzon cél nélkül – és szót váltson azzal, aki hasonlóan járt. Nem ismerik egymást, de lassacskán, ahogy rendre összefutnak a padnál, barátok lesznek. A barátságuk pedig fokozatosan feltölti őket, a kiürültség érzetét felváltja a valahová tartozás biztonsága, az újonnan felvett szokások megnyugtató rutinja. Az előadást Göttinger Pál álmodta színre, a díszletet Ondraschek Péter, a jelmezeket pedig Cselényi Nóra tervezte.






MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolibri kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe 2017 leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti ram colosseum régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia skvot sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.