Göttinger Pál rendező
rés a présen: Úgy csodálod az opera műfaját, mint a vadállatokat gyermekkorodban - nyilatkoztad a Köpeny rendezése kapcsán. Eszerint is rendezed a Puccini-operát, csodálattal?
Göttinger Pál: Két féltekés dolog ez. Az elemzéshez, eszközválasztáshoz persze hideg fej kell, de az a kisfiú, akit elbűvöl ez a zene, nem tűnik el. Próbán is számtalanszor előfordul, hogy leteszem a fegyvert, mert csak hallgatni tudom a zenét, és bőgni rajta. Acélozni kell magam hozzá, de ez jó program, lelki edzés. Korábban is dolgoztam már Szegeden az operásokkal, de amikor Dinyés Dániel került az operatagozat élére, szorosabbra tudtuk fűzni ezt a kapcsolatot a házzal. Ő nagyszabású építkező munkába fogott a Covid és a kis-, illetve nagypolitikai csatározások ellenére is. Jó ennyire közelről látni, milyen hatalmas erőkkel dolgozik, és hogy már születnek is eredmények. Saját közeget épít ki éppen, az ilyesmi közelében mindig friss a levegő.
rap: Milyen szereposztásban látható az előadás?
GP: Első vonalbeli, országszerte dolgozó énekesek (Bordás Barbara, Horváth István, Cseh Antal, Sándor Csaba, Kiss András, Pataki Bence) mellett saját nevelésű szegedi játékosok (a frissen odaszerződött Tötös Roland mellett Máthé Beáta, Horák Renáta, Ferenczy Orsolya, Szélpál Szilveszter) dolgoznak velünk, fej fej mellett. Egymást segítve, egymást trenírozva - az utánpótlás-nevelés itt látszik a legjobban. A nagyok rutinosak, a fiatalok ambiciózusak, öröm közöttük lenni. Mindegyiküktől tanulok valami újat. Ebben persze lehetne egymás közt balhézás is, de nálunk nem volt.
rap: Mely más operarendezésed látható?
GP: Itt Szegeden most három cím gazdája vagyok: a Bohémélet mellett a Dido és Aeneas és a Négyhangú opera is az enyém, utóbbi kettő tavaly készült, de akkor nem kerülhetett nézők elé, most, november 5-6-án erre is sor kerül majd, ha Isten segél. (Az interjú a bemutató előtt készült - a szerk.) Három teljesen különböző felfogású mű és színre vitel, a nagyszínpadi, sikernek szánt szórakoztató színháztól a barokk csemegén át a teljes dilinyóig. Az Operabeavató pedig Pesten és Szegeden is folytatódni fog, Don Giovanni várható benne, és más is sorra kerül majd, ami most még titok.
rap: Színészként is nemrég volt bemutatód: Zweig Sakknovellájából készült előadás. Milyen érzés egy nagyszínpadi rendezés után egyedül, egy monodrámát játszani?
GP: Nem színésznek tanultam eredetileg, ezért nem félek tőle. Szeretek játszani, szeretek próbálni, nem aggasztom magam semmivel. A Fekete-fehér (a Sakknovella Légrádi-féle átirata) pedig felkérés volt, nem én találtam ki, nem az én projektem, elhívtak bele. Nagyon jólesett, hogy bennem gondolkodik valaki. Csak oda kell menni, és játszani. Mondjuk könnyű nekem, nem kell olyat csinálnom, amit nem szeretek. Akár egy igazi színésznek néha.
rap: Mikor olvastad először a Sakknovellát?
GP: Nem olvastam, képzeld. Aztán persze igen, de amikor megtaláltak ezzel, a szüzsé és a mögötte megbúvó hálás színészi feladat ragadott meg, nem a mű. A két sakkozó fejében két külön játszma zajlik, míg aztán valamelyik szembesülni kénytelen azzal, hogy tévedett. Ez izgatott benne, ezt fejtettük ki - az egyén és a hatalom viszonyán keresztül. Nem is tudok sakkozni se egyébként.
rap: Melyik a legtöbbet, legrégebb óta futó előadásod?
GP: Színészként és rendezőként is egy-egy monodráma a személyes csúcsom, előbbi a Telefondoktor, ami kétszáznál jár már, A csemegepultos naplója követi alig tízzel lemaradva. Ezek mellett megy még a Grecsó-féle Vera, amit feleségemmel, Grisnik Petrával készítettünk, egy Hogy szeret a másik című bohózat az Orlainál, ahol hamarosan érkezik a Hárman a padon című kamaradráma is, Benedekkel, Gálvölgyivel, Egri Mártával. És nagyon várom, hogy a Covid-megtorpanás után újrainduljon a nyíregyházi Bogáncsvirág, amit én írtam és rendeztem. Közreműködőként ott van nekem az Operabeavató (és annak gyerekváltozata, az Operajátszóház), meg a Momentán Társulat improvizációs előadásai. Lassan állogatnak lábra, de most már talán mindegyik meglódul.
rap: Milyen színházat szeretsz?
GP: Amilyet nem tudok. A saját óvatos, szelíd, apró jelekkel operáló, szorongásokkal előkészülő, de aztán a próbateremben mégis oldottan kimunkált színházasdi helyett az olyasmi, amiből zabolátlanság, szabadság és őserő árad. Az lenyűgöz.
forrás: https://magyarnarancs.hu
