Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

EGRI MÁRTA: „AMBRA SZERETNÉ MÁSOKKAL IS MEGISMERTETNI AZ ÉLET ÖRÖMEIT”

A Hárman a padon rég várt bemutatójára készülünk. Aldo Nicolaj darabjából kibomlik az életszeretet, az egymásba kapaszkodás, az örök szövetségeskeresés szívmelengető, ezerszínű, derűs palettája. Ebből a megtalált biztonságból pedig új kalandvágy születik – így hőseink elhatározzák, hogy még egyszer, utoljára, belevágnak egy kalandba. A történet női szerepében Egri Mártát láthatja a közönség.

Ambra – igazán különleges hangzása, dallama van ennek a névnek. Van olyan, hogy csak a név láttán, a karaktert nem ismerve elindulnak az asszociációk?

A név mágia, minden névhez megjelenik egy kép az ember előtt, és sosem véletlen, hogy egy író hogyan nevezi el a szereplőit, de csak ennyiből még nem tudom, hogy milyen lesz a karakter.

Az első, a hangzásbeli benyomás után milyen ez az Ambra?

Ahogyan a két férfi, Luigi és Bocca, ő is magányos, de képes arra, hogy az életben megtalálja az örömöket, és azokat nem sajnálja magától. A derű mögött azonban más is lappang, ott van mélyen a keserűség amiatt, hogy nem volt teljes az élete, hiszen nem talált magának párt és nem lett gyereke.

Ezért lett belőle óvónő, a pályaválasztásával ezt kompenzálta?

Valószínűleg igen, így a mások gyerekeivel próbálta ezt az űrt betölteni. Hatalmas bátorságra vall, nagyon nagy erőt mutat, ahogy szembenézett a helyzetével, vagy ahogy később is ki merte magának mondani, hogy ez a vonat elment. És mivel egy egészséges gondolkodású nőről beszélünk, úgy döntött, hogy kiveszi az életből azt, ami szép és jó. Persze, más az élethelyzete, mint a két férfinak, neki abból a szempontból könnyebb vagy egyszerűbb, hogy egyedül él. Ambrának nem kell megfelelni senkinek, nincs úgy kiszolgáltatva, mint Luigi és Bocca, akik a gyerekeikkel élnek.

Az eltérő helyzet miatt vagy annak ellenére tudja kibillenteni őket az apátiából, a keserűségből?

Amikor Ambrát megismerjük, épp az eltűnt cicáját keresi. Vagy lehet, hogy nem is a cicáját keresi? Esetleg inkább a két férfivel szeretne szóba elegyedni? Ambra is társaságra vágyik, de náluk jóval közvetlenebb ember, könnyebben kommunikál, szinte dől belőle a szó. Ebben viszont az is benne van, hogy szeretné megismertetni másokkal is az élet örömeit. Aztán kialakul közöttük egy szoros kapcsolat.

És egy különleges kémia.

Valószínűleg nem véletlen, hogy ez a darab háromszemélyes, és a harmadik személy egy nő. Aki minden finom nőiességével és életszeretetével együtt, de mégiscsak ugyanolyan magányos, mint a másik kettő. Emiatt találják meg egymással a hangot, és alakulhat ki közöttük barátság vagy összetartozás-érzet.

A darab a 70-es években íródott, de mintha rímelne arra, amit manapság tapasztalunk. Mennyire tart tükröt a történet a 21. századnak?

A fiatalok viszonya az öregekhez és az öregek viszonya a fiatalokhoz örök probléma, de ez a darab talán egy kicsit keserűbb ennél. Nemcsak arról szól, hogy mi, akik már leéltük az életünket, hogyan éljük ezt az utolsó szakaszt, és próbáljuk meg megtalálni benne a magunk örömét, hanem arról is, hogy mintha nem lenne szükség az öregek tapasztalatára, élettudására, azok átadására, mert a fiatalok nagyon másként gondolkoznak.

Van egy pad, azon három ember ül, beszélgetnek az életről, és ezt a három embert három nagyon tapasztalt színész játssza. Nagyon profánul: mit kell ezen a klasszikus színészdarabon rendezni?

Régen ezt a fajta darabot úgy hívtuk: spílparti. Itt mi, hárman egymásból és egymással játszunk. Azonos korosztály vagyunk, abszolút értjük egymást, Jánossal például egy évben végeztünk a Színművészeti Főiskolán, de azóta se játszottunk együtt, Miklóssal pedig jó néhány tévéjátékban voltunk egymás partnerei. A rendező pedig mindig kell. Ő a külső szem, aki irányít bennünket, segít a gondolkodásban, és munkatársunk az előadás létrejöttében.

Az előadás rendezőjével, Göttinger Pállal is beszélgettünk. Olvassák el azt az interjút is!
Online bemutató: 2021. november 25., SzínházTV
Színházi premier: 2021. december 16., 6szín






MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolibri kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe 2017 leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti ram colosseum régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia skvot sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.