Különös zenei házasság a Kisszínház új bemutatója: háromszáz év a korkülönbség az egy estén játszott két kisopera között
Egy háromszáz évvel ezelőtt íródott tragikus szerelmi történetet bemutató operát és egy kortárs, humorban bővelkedő zenei kísérletet egy estére párosított össze a Szegedi Nemzeti Színház. A Kisszínházban pénteken este mutatják be a két kisoperát, a Dido és Aeneast, valamint a Négyhangú operát Göttinger Pál rendezésében.
A különös zenei házasságból született estet tavaly decemberben mindössze három hét alatt állította színpadra Göttinger Pál, akinek az idei szezonban a Bohémélet után ez már a második operarendezése Szegeden. A járványveszély azonban közbeszólt, a bemutató végül több mint tíz hónapot csúszott.
A két művet esténként egy rövid, alig félórás szünet választja majd el egymástól, a valóságban azonban háromszáz év telt el a két opera születések között.
Az egyik egy ízig-vérig barokk darab, a XVII. században alkotó angol mester, Henry Purcell főműve, míg a másik egy kortárs amerikai szerző, Tom Johnson 1970-es években született, egyfelvonásos stílusbravúrja, a Négyhangú opera.
Míg a barokk kisopera egy tragikus szerelmi dráma, ami a szívünkhöz igyekszik szólni, addig a másik egy vígjáték, ami leginkább a rekeszizmainkat igyekszik majd megdolgoztatni. Valójában semmi közös nincs bennük, ha csak az nem, hogy mindkettő angol nyelven született.
Purcell Dido és Aeneas című operája a trójai háború után játszódik Karthágóban. Egy kibontakozó gyönyörű szerelmi történetet zúznak ketté gonosz túlvilági hatalmak. Az 1689-ben született opera története szerint a trójai háború után Aeneas és emberei elmenekülnek az elpusztított városból és hosszú hányattatás után Karthágóba kerülnek, ahol a hős és a királynő, Dido egymásba szeret. Ám a kibontakozó gyönyörű szerelmi történetet ketté zúzzák a gonosz túlvilági hatalmak. Egyikük – Merkur képében – utasítja Aeneast, hogy hajózzon Itáliába. A hős ezt szomorúan veszi tudomásul, de elhagyja Karthágót, Dido pedig szerelmi bánatában végez magával. „Amikor lefektetnek, földbe fektetnek...”
A zenetörténet egyik legemlékezetesebb búcsú áriája, villódzó kórusok, varázslók, matrózok és nagyszabású táncjelenetek tarkítják az operát. Purcell életteli barokk muzsikája tölti meg szenvedéllyel ezt a végzetes szerelmet. Mind a mai napig ez a legnépszerűbb angol opera.
Egészen más az operaest másik darabja, az 1970-es években született, egyfelvonásos stílusbravúr, a Négyhangú opera. Az idén 81 éves kortárs amerikai szerző, Tom Johnson alig ötven perces kisoperájának szereplői az énekes társadalom közismert figuráinak karikatúrái.
A 20. századi operaparódiában nagyon fontos szerepet kap a humor. Klasszikus dramaturgiával rendelkező történet helyett az énekesek gondolatvilágába pillanthatunk be: feltárulnak a titkos gondolatok, érzések, vágyak.
A szerző ellenállhatatlan humorral kalauzol minket a színfalak mögé, összekacsintva velünk az énekesek esendőségein. Megmutatja az egyébként nem látható és hallható helyzeteket, rivalizálásokat, örök konfliktusokat, harcot a közönség kegyeiért.
Több szempontból is különleges műről van szó. Egyrészt négy operaénekes – szoprán, mezzo, tenor, bariton – vesz részt a produkcióban, másrészt a zeneszerző valóban négy zenei hangra – D, E, A, H – írta a művet. Ez jelentős korlátozás, ugyanakkor a szerző számára óriási lehetőség is, hiszen megmutathatja, hogy akár négy hang is elég lehet teljes értékű zenemű létrehozásához. Ráadásul „zenekarában” mindössze két hangszer – zongora és fadob – található.
A rendező, Göttinger Pá szerint míg a barokk opera kimerevített pillanatokból áll és nagyon vegytiszta, addig a Tom Johnson művében elképzelt humoros szituációk követik egymást és sokszor a zenei poénok határozzák meg, mi történjen a színpadon egy adott szituációban. Ezért minden egyes előadás más és más, megismételhetetlen lesz.
– Az egész Négyhangú opera egy hatalmas saller az operajátszásnak – mondta a két kisoperáról tartott közönségtalálkozón.
Mindkét kisoperát kettős szereposztásban mutatják be. A főbb szerepekben Horák Renátát, Máté Beátát, Szélpál Szilvesztert, Ferenczy Orsolyát, Kónya Krisztinát, Tóth Juditot, Dobrotka Szilviát, Bónus Gábort, Bagdi Zoltánt és Cseh Antal látják az operabarátok.
A díszletekért Varsányi Anna, a jelmezekért Bujdosó Nóra felel. A koreográfiát Hajdú Anita tanította be, a Szegedi Szimfonikus Zenekart felváltva Dinyés Dániel és Hermann Szabolcs vezényli.
Bemutatót november 5-én, pénteken este tartják a Kisszínházban. A két kisoperát az idén még három alkalommal láthatják a nézők.
rag
forrás: https://szeged.hu/