A vidéki színházigazgatók és zenei vezetők levelet írtak az Opera főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek, amelynek lényege, hogy ha februártól megszűnik a kikérő intézménye, ellehetetlenül a vidéki operajátszás, mert a vidéki színházak nagyban a fővárosi művészekre számítanak, akiket ezután nem fognak elengedni próbaidőszak alatt. A levélre Ókovács Szilveszter tíz pontban reagált. Most Kesselyák Gergely karmestert kérdeztük, aki a problémát mindkét oldalról ismeri, hiszen az Operaház első karmestere, ugyanakkor éveken keresztül operatagozatot irányított Miskolcon, 2011-től 2019-ig pedig a Miskolci Operafesztivál igazgatója volt.
Karmester úr, igaz az, hogy összeomlik a vidéki operajátszás?
A vidéki operajátszás strukturálisan több oldalról is hendikepes helyzetben van. Ez részben a második világháború utánig vezethető vissza, és potenciális feszültségeket rejt magában. Nem csoda, hogy a Covid-, poszt-Covid-időszakban, amikor mindenki gyakran menet közben kényszerül változtatni, ezek az ellentétek felszínre kerülnek. Szinetár Miklós mindig egy nagy hajóhoz hasonlította az Operaházat. A hasonlat sok esetben találó, most is az. A hajóközlekedés alapszabálya, hogy mindig a nagyobb hajónak van elsőbbsége. Ezt a szabályt nem a tekintélyelvűség, hanem a fizika törvényei indokolják; a nagyobb hajó képtelen kitérni a kisebb útjából. Abban teljesen egyetértek, hogy a közlekedés részletes szabályait közös megegyezés alapján kell kidolgozni.
Hogyan?
A dolog meglehetősen bonyolult és messzire megy vissza. Magyarországon sajnos van egy rossz, a második világháború utánra visszavezethető vidéki zenei struktúra, amely adott és amelyen jelenleg nem igazán lehet változtatni. Van egy világszerte jól bevált, úgynevezett filharmóniai modell, amely szerint ha egy város egy zenekart üzemeltet, akkor a színházi zenekar látja el a városi koncertfeladatokat is. Ellenben nálunk a második világháború után fordított rendszer alakult ki, vagy a nagy szimfonikus zenekar látja el másodállásban a színházi feladatokat, vagy van ugyan két zenekar, de akkor a kettő közül sokkal jobban finanszírozott a szimfonikus zenekar, noha több feladat van a színházban. A világ egyik leghíresebb zenekara, a Bécsi Filharmonikusok zenészei se mint Bécsi Filharmonikusok kapják a fizetésüket, hanem mint a Staatsoper zenekara, ezenfelül alapítványi formában játszanak Bécsi Filharmonikusok néven.
Ez tényleg faramuci helyzet. Mi a helyzet az énekesekkel?
Az operajátszást szerintem zenekarra és kórusra kell alapozni minden városban, hiszen énekeseket lehet hívni bárhonnan, de zenekar és kórus nélkül nincs opera. Természetesen nagyon fontos lenne, hogy minden városban újra legyen egy mégoly kicsi szerződtetett operaénekesi gárda. De probléma a kórus is, egy megyei jogú városban nincs annyi képzett hang, hogy egy negyven-ötven fős, vagy egy nagyobb apparátust igénylő opera esetében akár kilencvenfős vegyeskart ki tudjon állítani. Lehetne hívni máshonnan kórustagokat, de nekik szolgálati lakást kell biztosítani, hosszabb távon nem alhatnak szállodában. Az opera nemzetközi műfaj, az összehasonlítási alap is nemzetközi. Épp ebből adódik a másik probléma, a színházi struktúra problémája. A budapesti operaház gázsijai ugyan alatta vannak a nemzetközi színvonalnak, de a vidéki operaénekesi gázsik még ennek is a töredékét teszik ki. Sajnos sokszor volt rá példa, hogy minél nagyobb támogatást ad a minisztérium a városi színházaknak, az önkormányzat annál inkább kivonul a finanszírozásból, pedig mégiscsak az önkormányzat dolga lenne, hogy fenntartsa városi színházát, zenekarát, hiszen alapvetően ő a fenntartója.
Óriási bérfeszültségek
A gázsifeszültségre, gázsiproblémára lenne megoldás?
A helyzet az, hogy a vidéki prózai tagozatok arra kényszerülnek, hogy akár nem diplomás színészekkel dolgozzanak alacsony bérért, illetve a diplomás színészek gázsiját is büntetlenül alacsonyan tartják, ugyanis a színész alapvetően az anyanyelvéből él, tehát nem vagy korlátozottan tud külföldön játszani. Ellenben az operaénekes bárhol fel tud lépni Szófiától Bécsen át Barcelonáig. Ez tűnhet ugyan igazságtalannak, de mások az énekesi és a színészi pálya természet adta lehetőségei, például az átlag énekesi pálya jóval rövidebb, és annyi főszerepet sem lehet elénekelni egy héten, mint amennyit el lehet játszani. Ebből fakad az emlegetett színházi strukturális probléma, hogy
EGY VIDÉKI TÁRSULATON BELÜL A PRÓZAI SZÍNÉSZ JÓVAL KEVESEBBET KERES, MINT AZ OPERAÉNEKES, AKINEK FELLÉPTI DÍJÁNAK – BÁR NEM KAPJA MEG A FŐVÁROSI VAGY NEMZETKÖZI GÁZSIT – VALAMENNYIRE MUSZÁJ AHHOZ KÖZELÍTENIE, HISZEN Ő AZON A PIACON VERSENYEZ.
Ez óriási feszültséget eredményez a színházban, ahol 17 éves balerina, diploma nélküli színész, diplomás színész és operaénekes együtt lép fel.
Milyen megoldás, megoldások léteznének?
Időről időre voltak, vannak komoly felbuzdulások. Például a kilencvenes évek elején-közepén a helyi zenei vezetők ambíciójának hatására a színházigazgatóval karöltve fillérekből vagy szinte pénz nélkül fantasztikus műhelyek jöttek létre, ahonnan pályakezdő tehetségek nőttek ki. Ilyen volt például Debrecen Lengyel György színigazgató támogatásával és Kocsár Balázs vezetésével, ami folytatódott később Vidnyánszky Attila igazgatása alatt is, vagy Miskolc Hegyi Árpád Jutocsával, ahol én is pályakezdő voltam. Vagy Szeged Kovalik Balázzsal és Oberfrank Péterrel. Szóval létrejöttek operaműhelyek friss, fiatal, kirobbanó tehetségekkel, vezetőkkel, akik fanatizálták a társulatot. Emlékszem, a kilencvenes évek közepén nyolcezer forint volt a gázsim, ami már akkor sem számított magasnak, mindannyian szinte éhbérérét dolgoztunk.
PERSZE MÁRA MEGVÁLTOZOTT A VILÁG, EZEK A PUSZTÁN AZ AMBÍCIÓ ÉS A LELKESEDÉS FŰTÖTTE MŰHELYEK NEM MŰKÖDNEK, MA MÁR PÉNZ NÉLKÜL NEM DOLGOZIK SENKI.
Mindig vannak fiatal, de még ismeretlen, nagyon tehetséges énekesek, őket kell felkutatni. Az operaházban például évente többször van meghallgatás, próbaéneklés, az itt bemutatkozók közül sok nagyszerű művésznek nem tud az operaház feladatot biztosítani, őket lehetne felfedezni, elhalászni a vidéki tagozatoknak. A fiataloknak nagyon jó lenne vidéken fellépni, mert a nyugalmasabb vidéki próbafolyamatban van igazán lehetőség elsajátítani a szakma alapjait és beénekelni a szerepeiket. Ez az operaháznak is alapvető érdeke. A Kárpát-medencéből még magyar anyanyelvű énekeseket is felfedezhetünk, ha arra van szükség. Amikor Miskolcon voltam zenei vezető, egy percig nem gondolkodtam abban, hogy a fővárosi énekesekre építsem a produkciókat, viszont kiváló volt az együttműködés ezen téren a vidéki operatársulatokkal. A bécsi Staatsoper sem egyeztet Grazcal vagy Klagenfurttal.
Eddig bírta a cérna
Az, hogy a kikérő intézménye épp februártól szűnik meg, miközben eddig hosszú éveken át létezett és működött, visszavezethető valami konkrét okra, problémára? Miért most döntött így az Operaház vezetése?
Most szakadt el a cérna. Egyébként a próbatermekben nekünk már rég elszakadt. Jó pár éves tendencia a kikérők drasztikus szaporodása. Bizonyos számú kikérőhöz lehetett alkalmazkodni logisztikai zsonglőrmutatvánnyal összeállított próbarenddel, bizonyos mennyiség fölött azonban már a színvonal sínyli meg. Ezen a bizonyos ponton rég túl vagyunk. A vidéki operatagozatok saját énekesi gárdájuk megcsappanása vagy teljes szélnek eresztése következtében egyre növekvő mértékben szeretnék produkcióikat az operaházban éneklő derékhadra alapozni. Ezt több szakmai szempontból is egészségtelennek tartom, ellehetetleníti az énekesi életpályamodellt, egysíkúvá teszi az ország operaéletét, végső soron mindenkinek rossz. A járványhelyzet miatt elmaradt produkciók pótlásából fakadó műsorváltozások, illetve a megbetegedések miatti állandósult beugrások végül feltették az i-re a pontot. Ezzel együtt: a színházi naptár szeptembertől szeptemberig tart.
HA MOST VIDÉKI OPERATAGOZATOT VEZETNÉK, ÉN EGYET KÉRNÉK ÓKOVÁCS SZILVESZTERTŐL: KÖSSÖN KOMPROMISSZUMOT, ADJON A FUTÓ SZEZON VÉGÉIG TÜRELMI IDŐT,
ami alatt leépítjük a korábban kialakult, de a körülmények miatt működésképtelenné vált és nem is feltétlenül szerencsés szokásjogot. Nem értem, ez miért nem szerepel a vezetők levelében. Ez volna a szakmailag jól indokolható, megvédhető álláspont. De mint operaházi karmester hosszú ideje érintve voltam, vagyok a helyzetben. Régóta mondogattuk, jeleztük, hogy ez tarthatatlan. Most rengeteg a premier, évente tizenhét, ami nemzetközi viszonylatban is nagyon magas. Én évek óta nem tudok úgy végigvezényelni egy próbaidőszakot, hogy ne lennének folyamatos hiányzások.
Ezt úgy értsem, hogy mondjuk a Così fan tuttéban nincs ott Ferrando a próbán, mert épp vidéken énekel?
Nemhogy Ferrando nincs ott, de volt olyan, hogy egy kvintettből ketten voltak jelen és, a maradék három szólamot a karmester vagy a korrepetitor fütyülte fel. Ez azért nonszensz. Ezzel együtt a főigazgató legutóbbi levelében azt ígérte, nyilvánossá teszi a vidéki színigazgatók számára a próbaidőszakon belül azokat a napokat, amikor az adott művészek nem próbálnak, és azokon a napokon el tudnak menni máshová fellépni. De két olyan próbaidőszak, amely lefedi egymást, a jövőben nem lesz lehetséges. A nagy szerepet játszó művészre végig szükség van, a kis szerepet éneklő művészre meg ne a világsztár várjon azért, mert Győrben próbál. Ez teljesen érthető. Jobb lenne, ha a vidéki városok nem a fővárosi énekesekre várnának, hanem kinevelnének egy saját énekesi gárdát. A nagy tudású operai szakember, Mura Péter korrepetitor azt mondta nekem Miskolcon a kilencvenes években:
Gergő, akkor csinálsz jó operatagozatot, ha megtalálod azokat az énekeseket, akik két év múlva otthagynak, mert kinövik a társulatodat.
Annak idején mindig két saját szereposztással dolgoztunk, de néha hoztunk sztárénekest Budapestről és külföldről is. Miskolcon dirigáltam úgy Bánk bánt, hogy egy órával a kezdés előtt találkoztam Molnár Andrással, és fantasztikus előadás született. Még egyszerűbb a helyzet, ha nem magyarul, hanem eredeti nyelven játsszák az operát, akkor lehet hívni Bulgáriából is énekest. De ha valóban és nagyságrendjében akarjuk megoldani a problémát, akkor az önkormányzatnak, ha operát akar a városban, bele kell nyúlnia a zsebébe. Egy vidéki operatagozat ideális költségvetése fél- és egymilliárd forint között lenne, de három-négyszázmillióból már sok minden megoldható. Egy megyei jogú város költségvetésében ez a tétel kerekítési nagyságrendnek felel meg. Persze az önkormányzat eldöntheti, mire költ, hogy színházat akar, komoly operát, állatkertet vagy jégcsarnokot. Mindenre nyilván nem futja. Hogy egy hasonlattal éljek: nem muszáj, hogy a lakásomban perzsaszőnyeg legyen. De ha perzsaszőnyeget akarok, ne rossz minőségű utánzatot tegyek ki, hanem valódit, hiszen a rossz minőségűnek semmi értelme, és a hozzáértő szem azonnal ki is szúrja.
Ez már nem zenei, hanem politikai kérdés.
Ez már az, igen.
Túl sok az előadás, túl sok a premier
Ön szakmailag mire vágyna?
A számok bűvöletében él a világ, az operaház, a vidéki színházak is. Sokkal jobb lenne kevesebb előadás, kevesebb premier, amelyekre hosszabban, alaposabban készülhetnénk. Sokkal boldogabb lennék, ha nem kéne ilyen gyorsan dolgoznom, ha egy-egy darabra több idő lenne. A magas premierszám olykor túlterheli az operaház énekeseit. Ugyanakkor megértem azt a szándékot is, hogy a pandémia alatt valahogy vissza kell csalogatni a közönséget, és azt sok premierrel és sok különböző előadással lehet, és az énekeseknek is ez biztosít fellépési lehetőséget a járványhelyzetben. Én Schwajda György színházvezetői eszményével értek egyet. Ő mondta azt, hogy ha valamiből nem lehet nyolcat játszani, akkor azt nem kell játszani egyáltalán. De ez ma, a pandémia alatt nem biztos hogy megállja a helyét.
forrás: https://index.hu
