VOLT EGYSZER EGY BÁRKA SZÍNHÁZ JÓZSEFVÁROSBAN

“Érthetetlen politikai nemtörődömség áldozata lett a Bárka Színház”

A magyar kultúra napján Józsefváros egykori színházára, a Bárkára emlékezünk. Vidovszky Györggyel készítettünk interjút, aki oszlopos tagja volt a színháznak.

– Jól tudom, hogy ön a kezdetektől fogva bárkás volt?

– Bár nem voltam alapító tag, de tulajdonképpen mégis a kezdetektől fogva ott voltunk. Én akkor ugyanis a józsefvárosi Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán tanítottam, és már a megalakulás pillanatában egyfajta szakmai együttműködés jött létre a gimnázium és az alakuló Bárka Színház között. Ez már jelezte a színház nyitottságát is, hogy nemcsak fölfelé, a mainstream irányba próbálta a művészi ambícióit kifejezni, hanem gyakorlatilag az amatőrök felé is. És hát akkor gyakorlatilag, amikor az első Bárka-napok voltak az igazi megnyitás előtti évben, akkor a gimnázium tanulói segítettek gyakorlatilag mindenben. Ilyen értelemben tehát az első pillanattól kezdve ott voltam, aztán évekig a színházban működő filmklubot vezettem, 2002-től pedig már rendes tagja voltam a színháznak, és a produkciós vezetője.

– Eleve hogy merült fel az az ötlet, hogy Józsefvárosnak legyen egy saját színháza?

– Valójában Csányi Jánosnak, az alapító-igazgatónak volt ez az – elég merész – ötlete. Ő akkor fiatal rendezőként egy, a Szentivánéji álomból készített kultikus előadást tudhatott magáénak ismert színészekkel, Kulka Jánostól Udvaros Dorottyáig, akikkel ezt annak idején még az Új Színháznak a stúdiójában játszotta késői esténként. Ez egy független előadás volt, aminek olyan szakmai sikere és híre volt, hogy tulajdonképpen ez jelentette a szakmai tőkéjét a színházalapításnak. És akkor János úgy gondolta, hogy ehhez az összeverbuvált társulathoz kellene egy színházépület. Szívós munkával kijárta a Józsefvárosi Önkormányzatnál, hogy azt az épületet, az egykori Ludovika vívótermét kaphassa meg a Bárka Színház. Ennek a megfelelő jogi procedúrái után végül is a Kulturális Bizottság hozta meg a döntést, és így lett a tornateremből színház. Aztán újabb pályázatok révén az épületet sikerült átalakítani egy kicsit, megőrizve természetesen a vívótermet, ami egy stúdióval és egy másik szinttel kiegészült. Ez is elkészült, és akkor hivatalosan megnyílt, ha jól emlékszem 1996-ban. A Bárka Színház ebben az átépített épületben indult el, ez az épület a jelen pillanatban is ebben a formájában van ott.

– Hogyan sikerült ilyen neves színészeket leigazolni rögtön az elején? Mert azért ha visszanézi az ember, hogy kik voltak a társulat tagjai már a kezdetekkor, azért az látszik, hogy szokatlanul egy erős csapat volt.

– Ez ennek a legendás előadásnak volt köszönhető, hiszen akkor még mindenki magához a Szentivánéji álomhoz csatlakozott úgymond szeretetből vagy izgalomból. És aztán sokan ezek közül a színészek közül úgy gondolták, hogy ebben a szellemi műhelyben szívesen folytatnák a munkát, és így csatlakoztak. De másrészről azt is fontos elmondani, hogy sok olyan színész, akinek a nevét ma jól ismerjük, akkor még egyáltalán nem volt ennyire ismert. Akár Mucsi Zoltán vagy Scherer Péter. Ők akkor részben a független színházi terepen – akkor még alternatív színháznak hívtuk ezt a független világot – voltak ismertek is, illetve Mucsi Zoltán Szolnokon már játszott korábban. Szikszai Rémusz neve sem volt ennyire ismert, ők akkor pályakezdő színészek voltak. Vagy említhetném Pokorny Liát is, aki a Bárka stúdiósa volt, őt színházi gyakorlatra vette fel a színház. Tehát a nagy nevek vagy az ismert nevek mellett, mint mondjuk Udvaros Dorottya, azért voltak olyanok is, akik csak később lettek sokkal ismertebbek. Még hosszan sorolhatnám a neveket, a mai olvasó igencsak meglepődne, micsoda első osztályú csapat jött akkoriban össze.

– A Bárka fogalommá vált, a mából visszanézve olyan dolgokat honosított meg a hazai színházi életben kvázi kőszínházi keretek között, amiket ma már természetesnek veszünk, most pedig eléggé másképp működik a színházi világ. Gyakoribb, hogy nincsenek fix társulatok, nincsenek fix helyek, hanem projektek születnek. Az is általánosabb, hogy valaki köré szerveződik egy társaság, és befogadóhelyeken lépnek fel. Jól látom, hogy a Bárka sok tekintetben úttörő volt ebben a klasszikus kőszínházi világban azzal, hogy egy alternatív vonalat hozott be a hagyományos színházi keretek közé? Plusz befogadó színházi helyként is működött, rengeteg, akár hazai, akár külföldi társulat számára. Hogyan és miért alakult ez így, illetve hogy mennyire volt úttörő szerepe a Bárkának?

– Igen, szerintem is úttörő volt a Bárka sok szempontból. Ez a színház az első pillanattól kezdve nem úgy tekintett magára, mint egy sokadik budapesti kőszínházra. Már maga az épület sem ilyen volt. Tulajdonképpen ma Budapesten talán csak a Trafót lehetne említeni, meg a Jurányi Házat, ahol hasonló „fekete dobozok” vannak, amikor a színházi tér nem egy megépített színpadból és egy rögzített nézőtérből áll, hanem egy nagy fekete teremből, ahol a nézőtér és a színpad elhelyezkedése mindig minden előadásnál más lehet. Ez a koncepció, az ilyen működés, az ilyen színházi gondolkodás már eleve inkább közelebb viszi az egészet az alternatív színházhoz, mint a kőszínházhoz.

A Bárka részben az épület adottságai miatt is, valamint a szellemi kihívásból adódóan is kereste az új színházi formákat is, valamint nyitott volt a társművészetekre is. Volt egy kiállítótere, a Bárka Kávézó, ahol tényleg állandóan volt valamilyen kiállítás, ezek nagyjából havonta cserélődtek, fotók, festmények, mindenféle tematikus kiállítások voltak. Működött a színházban, ugyancsak a kávézóban, éveken keresztül egy zenei klub is, a józsefvárosi jazz-zenészek, Balázs Elemér és csapata tartott ott minden kedden jazz-klubot. De itt lépett fel rendszeresen, akkor még kevésbé ismertként Palya Bea is az akkori zenekarával, a Folkestrával. Említettem már, hogy működött filmklub is, mindenféle tematikus sorozatokkal. Volt, hogy a színészek választottak filmet, és ennek is elég nagy közönsége volt.

Gyakorlatilag a színház, ez az épület mindig is több volt, mint csak színház. De közben emellett természetesen repertoárszínházként kezdett működni. Egy kicsit igazából ebből is adódott az első művészi megroppanása a Bárkának, hogy hogyan lehet rendes – most ezt idézőjelben mondom, hogy rendes – színházként, repertoárszínházként működni, de közben mégis megőrizni ezt a fajta művészi szabadságot és kísérletezést, amiből tulajdonképpen elindult a színház.

– Említette, hogy voltak ezek a rendezvények rendszeres látogatókkal. Sokan látogatták a Bárkát? Azt tudom, hogy a színházi része kultikus volt, sok-sok teltházzal. De mennyire sikerült a környékbelieket is megszólítania a Bárkának?

– Hát, ez folyamatos ambíciója maradt a színháznak, hogy józsefvárosi színház is legyen. A jazzklubba elsősorban a helyi közönség jött. De ezenkívül egyébként a színház látogatottsága is változó volt. Pont a kísérletezésből adódóan voltak olyan előadások, amelyek nem jelentettek közönségsikert, de voltak kifejezetten népszerű adások is.

Ha szabad említenem még egy különlegességet, ami pont ilyen értelemben hozzánk köthető, hogy a Bárka nyitott volt arra, hogy olyan előadások jöjjenek létre, amikben részben amatőrök is szerepelhetnek. Így hoztuk létre pont húsz évvel ezelőtt, 2002-ben A Pál utcai fiúkat. Akkor még nem létezett a musical változat, ez egy prózai színházi előadás volt. És ezt ott először nyári előadásként az Orczy-kertben, szabadtéren, a színház oldalában hoztuk létre. Ebben közel húsz olyan tizenéves fiú volt vegyítve a színház profi társulati tagjaival is, akik aztán két éven keresztül játszották ezt, és most megint csak nem kezdem el sorolni azt, ki mindenki tűnt föl akkor, de mondjuk ott volt Molnár Áron kisfiúként abban a csapatban, vagy Farkas Dénes, aki ma a Nemzeti Színház tagja. A Bárka arra is nyitott volt, hogy részben gyerekekkel és felnőttekkel profi igényű és hosszú nagy szériákat befutó előadásokat játsszon.

Ezt azért fontos említeni, mert én azóta sem találok ilyen színházat, ahol ezt a működést folytatni lehetne. Hiszen ez nagyon sok pénzbe kerül és nagyon sok plusz tervezést jelent, mármint az, hogy egy színház nem a saját társulatával dolgozik kizárólag, hanem beenged vendégeket. De beengedtek más vendégeket is, a Krétakör Színház is tagja volt a Bárka Színháznak egy ideig, aztán a Maladype Társulat is itt kezdte a működését. Ezek a műhelyek gyakorlatilag részben otthonra leltek itt, és olyan profi lehetőségeket kaptak, amilyenekhez másutt nem juthattak hozzá. Nagyon sok olyan újítás volt ebben a színházban, amilyen manapság is ritkán fordul elő.Egy angol rendező, Tim Carroll rendezett a Bárkában néhány előadást, egészen különleges sikerekkel mentek ezek. A leginkább egyedi a Hamlet volt, aminek az volt a különlegessége, hogy a színészek több szerepet tanultak meg előre, és a közönség kő-papír-olló sorsolással döntötte el, aznap ki melyik szerepet játssza. Csak Hamlet szerepe volt állandó, az mindig Balázs Zoltán volt. És a tér is mindig változott minden előadáson, és a nézők hozták a kellékeket is, amelyeket fölmutattak, és aztán a színészek a nézők kezéből elvették, és így használták őket az előadás során. Minden egyes alkalommal más lett az előadás, ez egy hihetetlen színházi ünnep volt óriási sikerrel. Az egyik alkalommal Tim Carroll barátja, Mark Rylance is eljött, hogy megnézze az előadást. Őt hollywoodi filmekből is ismerhetjük, több Spielberg-alkotásban is szerepelt. Ezen az előadáson, mivel Mark Rylance előtte már több százszor eljátszotta Hamlet szerepét, Balázs Zoltán odament hozzá, és a Lenni vagy nem lenni monológot együtt mondták el. Mark angolul, Zoltán persze magyarul.

– Január 22. nem csak a magyar kultúra napja, hanem Cseh Tamás születésnapja is. Ő is kötődött a Bárkához, hiszen ha jól tudom, tagja volt a társulatnak.

– Így van.

– Mikortól és hogy került oda?

– Ő alapító tagja volt a színháznak, Bérczes László – ugyancsak alapító tag – révén, aki az Ördögkatlan Fesztiválnak a vezetője, és ismert rendező. Ő jól ismerte Cseh Tamást, akinek már korábban is voltak színházban előadott előadássorozatai. Például a Katona József Színházban énekelte el a dalait, és gyakorlatilag az ötlet az volt, hogy a Bárka Színházban az összes dalt, amit valaha énekelt, tematikusan lemezről lemezre újra elővegye és ezeket újra elénekelje. Létre is jöttek ezek a koncertek, igazán csodálatos előadások voltak. Szerencsére ezt annak idején a Duna TV rögzítette is, így ma is létező kultúrtörténeti kincs az, amit a Bárka akkor saját erejéből létre tudott hozni. A Cseh Tamás Archívum egy jelentős része a Bárkában készült koncertfelvételekből áll.

– Ugyanakkor bár szavakban Cseh Tamás emlékét próbálják megőrizni, de a művész halála után a vívóterem ajtóra kikerült egy fémtábla, hogy Cseh Tamás terem, ez azóta már sehol nincsen. Illetve egy fát is ültettek az épület mellett négy polgármester jelenlétével a halála után. Ez a fa sincsen már meg.

– Hát bizony. Tulajdonképpen ez a szomorú része a történetnek, hogy jelen pillanatban nem tudom, mi működik a Bárka Színházban. Néhány évvel ezelőtt, amikor jártam arra, akkor egy A4-es papíron az volt kiragasztva az üvegajtóra, hogy beruházási projektiroda. Ami hát lehet, hogy a campuson történő építkezéshez tartozott. De gyakorlatilag az épületnek a színházi adottságai tudtommal most egyáltalán nincsenek kihasználva. És ez szomorú.

A megszűnés kapcsán annyit tudok mondani, hogy ez részben összefügg azzal, hogy a Közszolgálati Egyetem campusa odakerült az Orczy-kertbe, és elindult ez a nagy beruházás. Ilyen értelemben a Bárka Színház épülete – a Ludovika vívóterme – hirtelen része lett ennek a campusnak. Az akkori önkormányzat akkori vezetése Kocsis Mátéval az élén egyáltalán nem kívánta a Bárka Színházat a továbbiakban támogatni, ezért átadta azt az egyetemnek, akiknek viszont nem volt szüksége színházra, hiszen egy közszolgálati egyetemnek semmi szüksége nincsen egy ilyen jellegű műhelyre. Ráadásul jogi problémák is fölmerültek, hogy azt a támogatást, amit addig az önkormányzat, illetve az állam adott, azt egy egyetemen keresztül hogyan kaphatja meg a színház.

Ez súlyos likviditási problémákat jelentett az utolsó években, ami aztán végül is felelős döntéshozás nélkül egyszer csak úgy érte a színházat, hogy kivérzett. Nehéz megmondani, melyik volt a Bárka Színház utolsó napja, hiszen igazából senki nem mondta ki, hogy bezárja, senki nem mondta ki, hogy itt a vége, hanem egész egyszerűen elfogyott minden lehetőség. Egy éven keresztül 2014-ben már a vívóterem tulajdonképpen csak raktárként működött, még akkor is reménykedtek néhányan, hogy hátha tovább fog tudni működni a színház, és megőrizték ott a díszleteket egy ideig. Aztán utána egy felszámoló bizottság – ki tudja hová – ezeket is elvitte.

Egy nagyjából érthetetlen politikai nemtörődömség áldozata lett a Bárka Színház, legalábbis az én megítélésem szerint. Én akkor ott voltam, és a társulat oldaláról éltem ezt végig, sőt, az enyém volt az utolsó próbaidőszak is. Tasnádi István Rovarok című darabján dolgoztunk, amit többszöri nekifutásra néhány héten át próbáltuk, de egy idő után le kellett vele állnunk, mert látszott, hogy nem fogjuk tudni bemutatni már.

– Mit lehet mondani arról, mi a Bárka Színház öröksége most így 2022-ből visszanézve azon kívül, hogy volt itt egy szép történet. Hogy él tovább ma a Bárka szelleme?

– Az egy nagyon fontos – bár közhelyes – lényegi állítás, hogy a színháznak csak jelen ideje van. Nincs múlt ideje, tehát a tegnapi előadás az a mai előadás nézőinek nem jelent semmit; és nincs jövő ideje sem. Gyakorlatilag ahogy egy előadás lemegy, akkor az elmúlik.

De ezzel együtt természetesen a hatása megvan. Ha csak azokat a színészeket soroljuk föl, akiket a Bárka Színház adott, vagy akik a Bárka Színházban váltak részben azzá, akik ma lettek, már az is egy óriási örökség. Az is mindenképpen az örökség része, hogy Cseh Tamás még az élete utolsó éveiben a teljes életművét elénekelhette megfelelő körülmények között. Azt is remélem, hogy 2022-ben még sok-sok néző emlékezetében él néhány előadás. És mi sem felejtjük, akik itt dolgoztunk. Ha néha találkozom újabb munkák során – mondjuk Tasnádi Istvánnal vagy Mucsi Zoltánnal –, gyakorlatilag nem múlik el úgy beszélgetés, hogy valamit ne idéznénk föl, és ne kapaszkodnánk érzelmileg is abba, ami akkor ott történt velünk.

forrás: https://jozsefvarosujsag.hu