Az Aase-díjas Tóth Károly epizodistaként is emlékezetes alakításokat nyújt

Gyermekkorában táncdalénekes akart lenni, majd híres focista, esetleg súlyemelő. Egyik sem lett Tóth Károlyból, viszont 2022-ben már 40 éves társulati tagságát ünnepelheti a Móricz Zsigmond Színház művésze, akit az idei Aase-díjasok egyikeként köszönthetünk.

A Gobbi Hilda színművész által alapított díjat az „emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői”, az epizodisták kaphatják meg, évente négyen. Az idén a népszerű „Totya” is részesült ebben az elismerésben!

– Négy évtized a színészi pályán is igen hosszú idő. Hogyan kezdődött?

– Finommechanikai műszerésznek tanultam Miskolcon, matematikából és szakmai tárgyakból versenyekre jártam. Egyszer az iskolai folyosón felvettem egy szórólapot a földről, amin a Pécsi Sándor Színpad hirdetett felvételt szerepelni vágyó fiataloknak. Az első adandó alkalommal elmentem a próbára. Ott ragadtam, s úgy döntöttem: színész leszek. Attól a pillanattól, hogy jelentkeztem, 180 fokot fordult az érdeklődési köröm és a tanulási kedvem is. Versmondó és szép magyar beszéd versenyekre jártam immár.

– Többször felvételiztél a Színművészetire, sikertelenül. Milyen út vezetett a színházhoz?

– Két lehetőség kínálkozott: bejelentkezem a miskolci színházba, mint csoportos színész, vagy megpróbálok bejutni Nyíregyházára. Még érettségi előtt elindultam egy, a munkásfiataloknak meghirdetett országos vers- és prózamondó versenyen. A döntőben másodmagammal aranydiplomát nyertem, aminek fejében egy hetet tölthettem el Leningrádban. Mire hazajöttem, Szép Laci bácsi, a színjátszókör vezetője, egyben a mentorom, levelet írt Bozóky Istvánnak, a Móricz Zsigmond Színház alapító igazgatójának. Figyelmébe ajánlott és kérte, hogy hallgasson meg. Volt egy olyan érzésem, hogy az egy éve megalakult nyíregyházi közösséghez csatlakozva hosszú és tartalmas kapcsolat alakulhat ki. Bejött, lassan 40 éve tart... Akkoriban mindig izgatottan tanulmányoztam át az évad előadásainak szereposztását. Elsőként nem a címét néztem, hanem a névsort, hogy benne vagyok-e. Minél több darabban akartam szerepelni, az sem számított, ha a „továbbá” szó után jött a nevem, az volt a fontos, hogy ott legyen.

– Téged karakterszínészként emlegetnek. Mit takar ez a kifejezés?

– Nem gondolkoztam rajta, bár van olyan érzésem, mintha egyesek számára minősítést, egyfajta lekicsinylést jelentene. Szerintem nem az, és nem is skatulya. Nem lehet mindenki főszereplő, aki szinte végig színen van, így jut ideje felépíteni az alakítása ívét. A skatulya azt jelenti, hogy mindig ugyanolyan szerepet (rendőrt, szívtiprót, inast) játszol. A karakterszerep a dramaturgia szempontjából fontos. A színész eltölt a színpadon 10–20 percet, ez alatt kell emlékezetest, maradandót alakítania, olyat, hogy a néző ne csak a főszereplőre emlékezzen, hanem rá is.

– Emlékezetes alakítások sora fűződik nevedhez. Bár nehéz negyven év szerepei közül válogatni, mégis emelj ki néhányat!

– Papp Ferke a Patikából, még a réges-régi időkből, vagy a közelmúltból Ivan Curry a Tengerenből mindenképpen az élre kívánkozik. De szívesen emlékszem vissza az Ivo Krobottal közös munkákra, mint a Harlekin milliói, a Platonov és a Túl zajos magány, vagy mások mellett a Tizenkét dühös ember, a Don Carlos, a Castel Felice, a Macbeth, a Közellenség általam megformált alakjaira. Szeretem a mesedarabokat is.

– Mit jelent számodra az elismerés, jelesül most az Aase-díj?

– Otthon pihentem két próba között, amikor megcsörrent a telefonom. Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára hívott: december 13-án díjátadó a Bajor Gizi Színészmúzeumban, szeretettel várnak. Nem értettem a díj nevét, elbetűzte, s hozzátette: hogy az Aase-díjat évente négy színész kapja meg, egy-egy vidéki és fővárosi nő, illetve férfi. Hosszú értetlenkedés és hallgatás után esett csak le, hogy én vagyok a vidéki férfi! Én, az egykori szegilongi falusi gyerek! Hatalmas boldogság fogott el, hiszen országos díjat korábban nem kaptam, napokig a föld felett lebegtem. Amikor kiderült, hogy színházunk vezetése jelölt, a boldogság tovább fokozódott, majdnem elsírtam magam... A díjátadásra nem mentem el, bár igazgató úr és a művészeti vezetőnk kikért a rendezőtől, és szívesen ott is lettem volna, de mivel ugyanazon a napon volt a Cseresznyéskert előadásunk első öltözéses összpróbája, úgy éreztem, nem hagyhatom itt a csapatot ezen a fontos próbán, pár nappal a premier előtt.

Ez a díj pozitív visszaigazolás. Hitet ad úgy magamat, mint színházunkat illetően – talán mégiscsak szükség van rám...

– Mit mutat negyven év színész lét mérlege?

– Egy percre sem bántam meg, hogy színész lettem! Az persze átfutott már a fejemen, mi lett volna, ha a matematika vagy a közgazdaság területére tévedek inkább. Anyagilag minden bizonnyal többet hozott volna a konyhára. Ezek persze pillanatnyi villanások csupán, mert jól döntöttem, számomra boldogság, hogy színész lehetek. Van, aki úgy hal meg, hogy semmilyen nagyszerű dolgot sem csinált életében. Én most már úgy érzem, hogy letettem valamit az asztalra.

forrás: https://www.nyiregyhaza.hu/