Házhoz menni érte

Színház a város

A kényszer szülte ugyan, de vitathatatlan, hogy a százszázalékosan járványbiztos projekt egészen különleges – és remélhetőleg a főváros kulturális életében maradandó nyomot hagyó – élmény, meditatív én-idő.

Az 1500 Ft-os jegy megvásárlása ellenében – az ár az őszi indulás óta egyre csak csökkent – a telefonunk segítségével a város egy-egy adott pontján egy körülbelül negyedórás hangjátékot hallgathatunk meg. Az időpontot mi magunk választhatjuk meg, de nem érdemes a szokványos színházi sávban nekiindulni. Az alkonyatig nyúló napsütéses órákat ajánlanám, és egymás után több hangjáték meghallgatását, minél különbözőbb helyszíneken. Egyszerre pihentető és inspiratív kaland, én például azon kaptam magam, hogy a két helyszín közötti mégoly hosszú villamosúton se nyomkodom a telefonom, csak nézem az előttem kibomló, színházként megélhető valóságot. Persze társaságban is végig lehet hallgatni a hangjátékokat, de alighanem jót tesz az élménynek a magány, az, hogy a mi titkunk marad, ami velünk, bennünk történik általuk. Másrészt éppen a közösségi élmény hiánya miatt lehetne vitatkozni arról, hogy a Színház a város színház-e egyáltalán.

Jelenleg 15 hangjátékból (helyszínből) válogathatunk, és a kínálat folyamatosan bővül, ami a darabok rövidsége ellenére a kortárs magyar dráma szempontjából is jelentős fejlemény. (Több kortárs magyar drámát a színházakba!) A szerzők között van Kovács Dániel Ambrus, Pass Andrea, Tasnádi István, Vinnai András, Szabó Borbála, Péterfy-Novák Éva, Péterfy Gergely, Horváth Kristóf, Kelemen Kristóf, Schwechtje Mihály és Göttinger Pál. A jelenetek színházi anyagként persze változó színvonalúak – vannak köztük mesterien felépített darabok is –, de szövegként egytől egyig erős atmoszférájúak, ami a nagyon élő kulisszának és a jó hangminőségnek is köszönhető. Fülesen keresztül ugyanis egészen borzongató élmény azokat a bársonyos beszédhangokat (például Pallag Mártonét és Jankovics Péterét) és azokat a zörejzenéket hallgatni, amelyeket a technika lehetővé tesz, és amelyeket egy színházteremben így nem hallhatnánk.

Azok a hangjátékok az igazán jók, amelyek valóban „helyspecifikusak”, azaz több szállal is kötődnek a helyszínekhez, vagy amelyek valamiképpen a közönséget is bevonják, a néző-hallgató helyzetére reflektálva. Ebből a szempontból alighanem Horváth Kristóf két munkája a legkülönlegesebb. E két mű kevésbé jól fésült helyszínekre, a Józsefvárosba visz el. A Muzsikus cigányok parkjában – háttérben a folyamatosan érkező trolikkal –, a tízemeletes házak között egy idősebb férfi túrja a kukákat. Közben a négy színész (Csányi Dávid, Farkas Franciska, Farkas Ramóna, Horváth Kristóf) a hangfelvétel kezdésére várva azon vitatkozik, hogy vannak-e (női) roma hősök, s mit jelent cigánynak, magyarnak, kirekesztettnek, cigány színész(nő)nek lenni, illetve mi a rasszizmus és mi a diszkrimináció. Nem jutnak dűlőre egyetlen kérdésben sem, de öniróniájuktól, és attól, ahogyan végighallgatják egymást, nagyon szerethető lesz a beszélgetés. Pár sarokkal arrébb, a Koszorú utcában pedig az önbizalom-hiányos pléhkrisztus nevében monologizál Papp István Tamás. Szép, továbbgondolásra serkentő szöveg.

Tasnádi István Átlagos ház című „hiperrealisztikus” jelenete egy Kárpát utcai tízemeletesben veszekedő házaspár életébe, egy bántalmazó kapcsolatba enged bepillantást, s a nézőt egy váratlan fordulattal egészen hátborzongató módon pozicionálja át. A szerző másik, Vérmező / Városmajor című hangjátékában pedig a történelem szellemei elevenednek meg.

Vinnai András mindkét jelenetéhez markáns helyszíneket választott: a 4-es metrón ülve hallgatjuk végig, hogyan lázad fel egy elbocsátott metróvezető a gépek hatalma, a számítógépek által irányított világ ellen, a Parlament előtt játszódó Álomőrség pedig egy titkos álmomat teljesítette be: mindig is tudni akartam, miről beszélgetnek vagy mire gondolnak az épp díszőrségben álló vagy a zászlóval menetelő katonák…

Kovács Dániel Ambrus hangjátékai egy szökőkút fúvókáit és a Margitszigeti Vadaspark gólyáját testesítik meg, Pass Andreánál két platánfa olvas a fürdővendégek gondolataiban… A felsorolás esetleges, a választék pedig óriási – ugyanakkor épp azon töprengek, hogyan lehetne kiterjeszteni a projektet, még jobban összekapcsolni a város vérkeringésével, elvinni az embereket (még több) dzsentrifikálódó, szlömösödő vagy akár isten háta mögötti negyedbe, hogyan lehetne akár a helyszíneken, a véletlenül arra tévedőknek jelezni, hogy ott és akkor részesei lehetnek egy színházi előadásnak. Mert a Színház a város segítségével sokkal békésebb, elmélyültebb viszonyba kerülhetünk Budapesttel.

A Jurányi Ház és a Füge közös produkciója

Rádai Andrea

forrás: Magyar Narancs