Színes jubileumi programok a Városmajori Szabadtéri Színpadon
A színház a fennállásának 100. évfordulóját még az eddiginél is gazdagabb programkínálattal és meglepetésekkel ünnepli 2022-ben. A centenárium fő attrakciója a szabadtéri színpad saját produkciója, Nyáry Krisztián erre az alkalomra írt darabja lesz, melyet július végén mutatnak be.
A közkedvelt, kívül-belül megújult budai játszóhely több mint hetven produkcióval, különleges és látványos koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés és prózai előadásokkal, gyerekprogramokkal, táncelőadással, színházi szemlével, hazai és nemzetközi filmvetítésekkel, azaz valóságos műfajkarnevállal várja majd június és október között visszatérő és új nézőit.
Júniusban a színes programkínálatot a Szabadtéri Színházak Szövetségének – hagyományteremtő céllal 2022-ben először megrendezett – találkozója nyitja meg, melyen a szövetség elsősorban vidéki tagjainak kínálatából válogatva láthat a fővárosi közönség tíz emblematikus produkciót.
Június 9. és 12. között már visszatérő vendégként fogadják a Margó Irodalmi Fesztivált.
A Városmajori Szabadtéri Színpad 2022-es évadának alappilléreit igazi csemegéket tartalmazó színes repertoár alkotja: érkezik a Radnóti Miklós Színház, a Katona József Színház egy-egy előadása, az Orlai Produkciós Irodától többek között ismét látható lesz a Válaszfalak, de új produkciójuk lesz a Városmajorban a Balkon kilátással és A szív hídjai, illetve egy újabb ősbemutatóval is készülnek.
Megjelenik a repertoárban a Szentendrei Teátrum és a Manna Produkciós Iroda közreműködésében létrejött Árvák című előadás is Horváth János Antal rendezésében, látható lesz továbbá Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című előadása Thuróczy Szabolcs főszereplésével. Visszatér a városmajori fák alá a Győri Balett társulata is, de érkezik a Szegedi Kortárs Balett társulata is a Carmina Burana című táncelőadással.
Újra elvarázsolhatja a közönséget Rejtő Jenő megunhatatlan története, A tizennégy karátos autó a Budapest Bár dallamaival, valamint egy fantasztikus koncertszínházi ősbemutatóval érkezik a TRIP Hajó is a nyáron. A nemzetközi hírű Armel Operafesztivál új, különleges produkcióját, egy karanténbalettet mutat be a Városmajorban.
A városmajori nyár – a közönség és a szakma által is – kedvelt színházi eseménye, a Városmajori Színházi Szemle idén kibővül:
nyolc határon túli és vidéki színház magas minőséget képviselő előadását hozza el a budapesti közönségnek.
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a Városmajori Szabadtéri Színpad a teljes évadban, a centenárium kiemelt eseményeként Nyáry Krisztián kortárs író erre az alkalomra írt darabját mutatják be július végén. Az intézmény, valamint a park és a környék elmúlt 100 évéről szóló előadást Horváth János Antal rendezi. A jubileumi programokat városmajori séták és meglepetések színesítik.
A nyár folyamán a legkülönböző műfajokban alkotó előadók, változatos dallamok, komoly- és könnyűzenei, jazz-, indie-, tradicionális, crossover és világzenei koncertek várják a közönséget.
Olyan neves magyar előadók és zenekarok lépnek színpadra, mint az idén is visszatérő Palya Bea vagy a 2021-ben hatalmas sikerű koncertet adó Benkó Dixieland Band. Az együttes sztárvendége a hazai jazzélet ismert szereplője, Náray Erika színésznő, énekesnő lesz. De visszatér Horgas Eszter és Falusi Mariann frenetikus párosa is, akik Kálloy Molnár Péterrel kiegészülve lépnek majd színpadra. Kern András Lövölde tér című produkciójának dalai Hernádi Judit vendégszereplésével csendülnek fel. 2022-ben először lép fel a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Honeybeast együttes, illetve a magyar nóták vagy cigánydalok énekesnője, Bangó Margit, akit a Swing à la Django kísér koncertje során. Beck Zoli a zenekarával, a 30Y-nal tér vissza, az akusztikus Resti koncerten Mucsi Zoltán lesz a kalauz. Koncertet ad még a nyár során a Szabó Balázs Bandája is.
Szombat és vasárnap délelőttönként a gyerekeké lesz a főszerep, június 12-én Halász Judit műsora nyitja a gyerekkoncertek sorát. Különleges hangulatú koncertjén, mely A vitéz, a kalóz meg a nagymama címet viseli, egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb dalait hallgathatják kicsik és nagyok. A kétszeres Kossuth-díjas Kaláka együttes egy páratlan gyerekprogrammal érkezik, melyen minden az állatokról szól majd.
A közkedvelt Alma Együttes július 30-i, Kacagó Kukac című koncertjének főszereplői a földgolyó kicsi és nagy, szőrös és csupasz, háziasított és vadon élő állatai lesznek. „Szülinap – Fülinap” műsorával lép fel a Rutkai Bori Banda. A gyerekkoncertek sorát Szalóki Ági műsora zárja augusztus 6-án József Attila, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Szabó T. Anna, Erdős Virág, Jónás Tamás, Garaczi László és más költők megzenésített verseivel, melyek a legkisebbekhez is szólnak.
A folyamatosan bővülő kínálatról és az előadásokról további információ itt található.
Nyitókép: Göttinger Pál: Az Öreghíd alatt. Forrás: Városmajori Szabadtéri Színpad
forrás: https://kultura.hu