Weöres macskájának lenni - Ősbemutatóval indult az ünnepi szezon a Kőszegi Várszínházban

Széna vagy szalma? Élő vagy nem élő? Angyal vagy démon? Suszter vagy varázsló? Öreg vagy gyerek? A Szénakutyák csütörtök esti ősbemutatójával megkezdődött a születésnapi szezon a Kőszegi Várszínházban.

ÖLBEI LÍVIA

Azt gondoljuk, ismerjük Weöres Sándort, aki úgy hozzátartozik Vas megyéhez, mint Kőszeg, Szombathely vagy a Ság hegy. Ezt a szalmakutyás (mert megingathatatlannak látszó) tévhitet oszlatja el a 40 éves Kőszegi Várszínház ősbemutatója.

Pócza Zoltán igazgató az ünnepi készülődésben fontosnak tartotta, hogy egy tág kontextusban is értelmezhető, egyúttal „nagyon vasi” alkotó adja meg a jubileumi szezon alaphangját. A Kőszegen szerzőként és rendezőként is „bejáratott” Göttinger Pál kapott felkérést a darab megírására és az előadás megrendezésére, így született meg a Szénakutyák című „képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról”, akit/amelyet Kálid Artúr kelt életre. (Ősztől Budapesten – de az előadás máshol is könnyen életre kelthető.) Weöres világában az aki és az amely egyenrangú társak, a macskájával pedig egészen különleges viszonyban volt, szavakon innen és túl. Kelt életre – egyfelől közhelyes megfogalmazás, másfelől az előadás magja, tétje rejlik benne. És nem csak azért, mert a macskáknak hét – esetleg kilenc – életük van; bár erről biztosat nem tudhatunk. Főleg, ha számításba vesszük Schrödinger híres macskáját, aki/amely a kvantumfizika törvényei szerint egyszerre lehet élő és halott, attól függ, hogyan nézünk rá; ránézünk-e. Talán itt van a színház – és Weöres Sándor – titka is: figyelni kell. (Ki minek gondol, az vagyok annak.) 

Kálid Artúr szintén visszajáró vendég Kőszegen, orgánuma pedig alaphelyzetben is fölér a macskadorombolással. Az egyetemes harmóniára törekvő Weöres-világot megtartó csodálatos és mindennapi ellentmondások hálójában a szavakon túl kommunikáló macska – akinek /amelynek (egyik) halála után a költő elkövette utolsó öngyilkossági kísérletét – felénk fordul, megszólal, hogy elmesélje Cina életét. Jó, hogy csak jelzi a „macskaságot”. A nyitány T. S. Eliot macskáié, Weöres-fordításban. A Weöres-módra vendégszövegekre (levelek, elemzések, emlékezések, interjúk, irodalmi művek) és Weöres-versekre támaszkodó, a befogadót tragikum és komikum, élet és halál, filozófia és történelem, tabuk és traumák hullámvasútjára ültető szöveg összeállításában Nagy András volt az alkotók segítségére, akik külön köszönetet mondanak a Weöres életművével behatóan foglalkozó Lőcsei Péternek is.

A másfél órában van néhány különlegesen szép pillanat, amely kilóg az időből. A titkos Esterházy-idézés közben például Weöres macskája egy alig észrevehető, mondatnyi rezdülés erejéig Kálid Artúrrá válik: „Cina az egyetlen költő, Weöres Sándor, akivel találkozva megkérdőjelezhetetlenül jó magyarnak lenni. Aki vitathatatlan. (...) Magyarnak nem könnyű lenni, én csak tudom. De Weöressel könnyebb. Ennyivel könnyebb. Más így minden. (...) Weöres Sándorhoz magyarnak kell lenni.”

forrás: https://www.vaol.hu/