A hazai interaktív improvizációs színház legismertebb és talán legjelesebb képviselői, a Momentán Társulat tagjai, 2015 óta „udvaroznak” a mintegy kétezer programot felvonultató Művészetek Völgyében. Lisztes Linda először mutatkozik be úgy is, mint a Momentán Udvar művészeti vezetője. A közös nyelvet, a tágabb perspektívát, a kíváncsiságot képviseli a Momentán Társulat színésze, akinek filmes alkotótársi tevékenységre is jut a kreativitásából Tóth Barnabás rendezővel.
Milyen a kötődésed a Művészetek Völgyéhez akár résztvevőként, akár nézőként?
A Momentán Társulat kitelepülése során a fesztiválra, volt alkalmam jó néhány eseményen részt venni; csodálatos jazz koncerteken, eljutottam Péterfy Bori koncertjére, ami iszonyatos nagy hatást gyakorolt rám. Az önkénteseinkkel esténként körülnézünk, hol milyen program megy. Külön élmény számomra a csigabuszra várás, meg hogy olyan nyugodt a tömeg, kedvesek az emberek. Nagyon nagy öröm Kapolcson fellépni a meleg fogadtatás miatt. Ott szoktunk előbemutatót tartani új előadásainknak. Ebben a rugalmas közegben összeadódnak energiák, a nyár, a felszabadulás, a természet által. A fesztivál lét minket is meg szokott erősíteni, mint csapatot. Nem véletlen, hogy a Művészetek Völgye mellett saját fesztivált is létrehoztunk, a Momentán Fesztivált.
Milyen igény hívta létre a Momentán Fesztivált?
Kapolcsot nagyon élveztük, ennek mintájára gondoltuk, hogy létrehozunk egy kifejezetten improvizációs kezdeményezést. Mindig szeretünk új dolgokat kipróbálni, nézelődni, hogy merre tudjuk tágítani a határainkat. A csapat egy részében megvolt a lelkesedés, a másik fele meg csatlakozott hozzá. Irányokat keresünk most, hogy mivé tud kifejlődni ez az összművészeti minifesztivál.
A Momentán Udvar művészeti vezetője vagy idén. Milyen koncepció mentén állítottátok össze a programot?
Az egyik újdonság, ami az én kezem nyomát is viseli, a Mesterségem címere előadás. Veszünk izgalmas foglalkozásokat, mesterségeket, meghívjuk egy képviselőjét, akit ismerünk vagy akiről hallottunk. Most a túsztárgyaló, a vadállatbefogó és a kaszkadőr mesterségek lesznek fókuszban. A másik újítás, hogy egymással beszélgetünk a színpadon és játszunk. A gyereknevelés tematika mentén a társulati tagok egymásnak feladatokat adnak, kivesézzük ezt a témát. A kedvenc műsorainkat továbbvisszük így az Éjjel- Nappal Momentánt is, amit mindenki szeret. Művészeti vezetőként az én felelősségem felkutatni embereket, akiket szeretnénk meghívni az udvarba és akik rá is érnek.
Évről- évre egyre szélesebb körből merítetek, közel harmincan tartoznak a Momentán holdudvarához. Ezúttal kiket sikerült becserkészni?
Nagyon örülök, hogy Halász Judit elfogadta a meghívásunkat. Litkai Gergelyt is említhetném, akit nagyon régóta ismerünk, de most jutottunk el odáig, hogy sikerült megfelelő időpontot találni. Lengyel Tamásnak szintén örülök. Mondhatni, a színészekért odavagyok. DJ Yaminára szintén nagyon kíváncsi vagyok, aki egészen más területen mozog. Különleges valaki, éppen ezért tud nagyon inspiráló lenni. Szondy Máté pedig a Mindfulness Radar témában bizonyára érdekes dolgokat oszt majd meg velünk a boldogságról. A Fröccsben Almási Kitti jön hozzánk, és Füredi Júlia. Utóbbival még nem dolgoztunk, Kittivel már igen, tudjuk, hogy nagyon jó lesz.
A Főhős előadásban a színpadon folyó beszélgetés alapján improvizáltok ismert személyiségek életére. Mindenki alkalmas arra, hogy az életéből improvizációs játék szülessen, van aki nehezebben nyílik meg?
Igen, és nem feltétlenül annak nehéz megnyílni, akiről gondolnád. A színészek sokszor tartózkodóbbak, mint ahogy azt hinnénk. A színészetben élik ki magukat, saját magukról nem szívesen beszélnek. Némelyiket kemény dió feltörni, de Kapolcson az a tapasztalat, hogy már az előadás előtt az öltözőben megnyílnak, mert érzik a szerető, támogató közeget. Hál’ Istennek sok tapasztalatunk van abban, hogyan kell megnyitni egy embert. Sok tréner is van közöttünk, aki kifejezetten ezzel foglalkozik. Általános tapasztalatunk, hogy ha a vendégeinek azt érzik, hogy nyitottsággal, kíváncsisággal állunk hozzájuk, nem rajtuk van a hangsúly, csak annyit árulhatnak el magukról, ami nekik kényelmes, akkor meg szoktak nyugodni.
Némi hasonlóság van a stand up és az interaktív improvizáció között. Miben inspirálódtok például a Dumaszínházasoktól?
Amikor megalakultunk, volt velük egy estünk, de azért ők elég más területen működnek. Amikor ritkán összetalálkozunk, van egy szikra, egy fellobbanás. A stand uposok szinte mindig egyedül állnak a színpadon, egyedül kell fenntartaniuk az érdeklődést, míg nálunk ez megoszlik. Inspiráló számunkra, ahogy ők az energiát áramoltatják. Nekik viszont az lehet érdekes belőlünk, hogy miként lehet összedolgozni, egymásból építkezni. Mi sokkal inkább a jelen pillanatból merítkezünk, improvizálunk, ők meg általában előre megírt szöveget adnak elő. Ebből is merítünk hatásokat, próbálkozunk olyan formákkal is, ahol tanult szöveget adunk elő, abból próbáljuk kihozni a maximumot.
Nem vagy Ősmomentános ugyan, de te is Földessy Margit színiiskolájában végeztél. Mi az amit ott nagyon meg lehetett tanulni az interaktív improvizációs színházról?
Margit fantasztikus volt abban, ahogy bennünk is megőrizte a kíváncsiságot, a gyermeki játékosságot, amit felnőttkorára ő sem veszített el. A hétköznapokban is odafordul a másikhoz. Margittól nemcsak improvizálni lehetett tanulni, nemcsak színészek lettek a tanítványaiból, hanem matektanárok mérnökök, vállalati vezetők is. Ha összetalálkozom egy volt Margitossal, azonnal egy hullámhosszra kerülünk, mert mindketten egy nyelvet beszélünk. Kicsit olyan ez, mintha idegen nyelvet beszélnénk a mesék világán, a drámákon keresztül. A rengeteg improvizációnak köszönhetően azonnal rá tudunk hangolódni egymásra.
A tánctól a kézművességen át sok minden érdekelt. Mennyire volt egyértelmű, hogy a Momentán Társulatnál kötsz ki?
Alapvetően műszaki pályáról jöttem, és nem is a férjem, Tóth Barnabás révén kerültem a Momentánba. Várady Zsuzsit ismertem nagyon jól, közeli barátok vagyunk. Kezdetek óta ott keringtem körülöttük, először mint néző. Két évvel a többiek alatt jártam Margithoz. Úgy kerültem be a csapatba, hogy egyszer csak mondták, nincs elég játszó, gyere egyszer- egyszer havonta. Aztán fokozatosan ott ragadtam.
Szerinted mennyiben született adottság, képesség az a fajta spontaneitás, hogy valaki elkezd egy mondatot, a másik folytatja méghozzá úgy, hogy abban van humor, kikacsintás, társadalmi dolgokra reflektálás, illetve mindez mennyiben tanítható?
Improvizálni szerintem bárki tud, a humor jó kérdés…, a gyerekeimen nézem, mennyire a közegen múlik, illetve hozott anyag. Azt látom, hogy igenis tanulható a humor is. A legfontosabb a kíváncsiság, hogy mindig tanulni akarjunk, többek akarjunk lenni, és hajlandók legyünk befogadni új dolgokat. A tanítványainkon keresztül is látom, hogy tényleg bárki tud improvizálni. Hogy színpadra is álljon-e vele… nem tudom min múlik, hogy valaki vonzza az ember figyelmét, valaki pedig nem annyira. Hogy mi az az égi adomány, ami sugárzik az emberből vagy nem sugárzik.
Ahhoz, hogy naprakészek legyetek, frissen tartsátok magatokat szellemileg, mentálisan, milyen módszeretek, tréningeket alkalmaztok?
Minden héten van egy tréning, aminek az első része úgy áll össze, hogy egymás között játékokat gyakorlunk, új formákat próbálunk ki, egymásra hangolódunk. Szoktunk hívni vendégelőadókat is. Ebben az évben volt velünk egy pantomimművész, egy táncos, tanultunk verekedést, szép beszédet, máskor ének-zenével foglalkoztunk. A színházhoz szorosan vagy kevésbé szorosan kapcsolódó területeket is igyekszünk fejleszteni magunkban. Illetve szoktunk elmenni közös élménytréningekre, nemrég például bejártuk a BKK Központot. Sokat kapunk egy tőlünk teljesen elrugaszkodott területtől. A közösen megélt élmények, a közös nyelv, tágabb perspektívát nyújtanak.
Egyre jobban szűkül a tér a kultúra, a színház, a szabad műfajok előtt. Hogyan és miből tartjátok fenn magatokat?
Igyekszünk jelen lenni a minőségi szórakoztatásban. Van egy nagyon profi stábunk, akik pályázatfigyelést is végeznek. Mi színészek is figyeljük a lehetőségeket, de előfordul az is, hogy kedves nézők jelentkeznek, hogy szívesen támogatják a társulatot. Sokan szeretnek minket, de sajnos a járvány alatt sokan elszoktak attól, hogy színházba járjanak. Az egyik fő feladatunk, hogy visszacsábítsuk őket, a fotel kényelme helyett minket válasszanak.
Mennyire láttok előre fővárosi, vidéki fellépések terén?
Budapesten, az Ó utcai bázisunkon találnak meg minket. Általában céges rendezvényekre megyünk vidékre, illetve egy külön szerelemprojekttel középiskolákba. Ez egy középiskolásoknak szóló alkoholprevenciós előadás, amit szeretnénk hosszútávon kibővíteni bármilyen függőséggel, az internettől az okostelefonokig.
Mennyire talált be a kamaszoknál?
Nagyon nagy igény van rá. Hihetetlenül jó a fogadtatás mind a diákok, mind a tanárok részéről. Érthető, közeli formában beszélünk, nem azt érzik, hogy valamit le akarunk nyomni a torkukon. Őszinte kérdéseket szoktak feltenni, ők is abszolút megnyílnak, együtt élnek az előadással. Az improvizációs résznél kérdezhetnek a szereplőktől, mi is kérdezünk tőlük. Csodálatos pillanatok szoktak megtörténni, amikor a legőszintébb dolgait mondja el egy tinédzser. Önmagában az is nagy dolog, hogy egy órán keresztül képesek figyelni.
A tanítást milyen szinten végzitek?
Kurzusaink vannak, és általában azok a tagok, akik érzik az elhivatottságot és rááldozzák az időt, indítanak fél-egy-kétéves kurzusokat. Külföldről, részben Amerikából hoztak tudást, van aki részt vesz egy európai imprós közösségben. Folyamatosan képzik magukat, annak eredményeit igyekeznek átültetni a saját tanítási módszerükbe.
Az improvizáció módszerei korlátlanok?
Azt hiszem, igen. Más személyiség más oldalról közelíti meg ugyanazt. Egy játszóközösségnél is látni, hogy ki mit élvez jobban. Furcsa és meglepő számomra a mai napig, hogy bármiből lehet játékot csinálni. Nagyon jó játékok születtek abból is, hogy egyszer csak neveket mondtunk, utána kellett kitalálni, hogy mi a játék.
Hagyományos prózai színészi vágyak, megmutatkozási igényeid is vannak?
Más tagoknál előfordult, hogy elmentek fél évre kipróbálni magukat kőszínházban. Én olykor felbukkanok filmekben. Nagyon érdekel, inspirál a színpadtól eltérő, másfajta színészi jelenlét is. Igazság szerint kissé félnék is a színháztól.
Az Oscar-jelölt Akik maradtak rendezője, Tóth Barnabás az életben is a társad. Mint a rendező munkatársa, egyenrangú alkotói kapcsolat a tiétek?
A filmezésnél is körbenőttem szépen Barnabást. Először csak büféztem, hoztam-vittem a színészeket, vigyáztam a gyerekekre a forgatáson. Egyre többet kérte ki a véleményemet, vagy hagyta, hogy finoman beleszóljak. Mostanra odáig jutottunk, hogy bármít ír, elolvasom, megbeszéljük, az észrevételeimet vagy figyelembe veszi, vagy sem. Kissé nehezebb ez a tanácsadói szerep. Kint vagyok általában a forgatásokon, a szereplőválogatásba is beleszólok. A film mindkettőnknek a szenvedélye, és kissé a közös gyereke lett.
A Covid alatt leforgattátok Stefan Zweig Sakknovellája nyomán a Mesterjátszmát. Mi indokolta, hogy az ’56-os forradalom idejére adaptáljátok a történetet?
Szurmai János producer megkereste Barnát a forgatókönyvvel, egy kész ötlettel, hogy 1956-ba legyen ágyazva a Sakknovella. Vélhetően hatott a forgatásra a pandémia is. Eleve maszkban kellett forgatni. Nem is tudnám megmondani, egy-egy kollégánk hogy néz ki, mert csak a szemüket láttam egy hónapon keresztül.
Barnához hasonlóan téged is érdekelnek a közelmúlt történelmi traumái? Mintha a mai harmincas generáció élesebben, tisztábban látna rá a múltra…
Mi ketten nagyon különböző családi háttérből jövünk. A személyes történeteinkből sokszor teljesen más perspektívát ismertünk meg. Az Akik maradtakban és a Mesterjátszmában is a személyes vonatkozások inspirálnak. Egy-egy sorson, látásmódon keresztül könnyebb utat találni a komplex történelmi folyamatok megértéséhez.
forrás: https://szinhaz.online
