MIKRO színházi fesztivál - végre történt valami a városban! Ismerőseimnek már több alkalommal panaszkodtam mostanában, hogy ebben a városban (mármint Dunaújvárosban) szinte nem történik semmi olyan, ami az én ízlésemnek, igényeimnek megfelelne (lehet, hogy a gond az én készülékemben van...), komolyan mondom, ha nem lenne a Bartók Színház, nem is tudom, mit csinálnék itthon... (Na jó, néha megyünk moziba, vagy kézilabda meccsre, de az azért elég más kategória...) Sajnos engem érdeklő koncertek már egyáltalán nincsenek, fesztiválról pedig már nem is merek álmodni... De mindegy is, a lényeg, hogy a színházunk él és virul, és pezseg benne az élet.
Amikor pedig május elején megérkezett a színház hírlevele a MIKRO Fesztivál beharangozójával, konkrétan leesett az állam. Szuper kezdeményezés, szuper előadások, tudtam, hogy ott a helyem! A fesztivált a színház alapításának 30. évfordulója hívta életre, és igazán méltó módon sikerült megünnepelni ezt a jubileumot! A műsoron szereplő előadások közös vonása, hogy kamarajellegű előadások, ezáltal pedig képesek a színházat, a színjátszást és a színészeket igazán közel hozni a nézőkhöz. Néha konkrétan testközelbe, karnyújtásnyi távolságra - és ezt imádtam ebben az egészben a legjobban. Bár az előadások fele a színház nagy színpadán valósult meg, a nem mindennapi tehetség akkor is képes megteremteni azt az atmoszférát, mintha az adott színész személyesen csak neked mesélne.
Végül az előadások felét néztem meg: "Azt meséld el, Pista!" Mácsai Pál egyszemélyes Örkény "életút-előadása", az Anna Karenina a Trojka Színházi Társulás feldolgozásában, Grisnik Petra "Vera"-előadása Grecsó Krisztián regényéből, "A lélek legszebb éjszakája" az Örkény Színházból és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban Molnár Piroska megrázó monodrámája, az "Egy német sors". Nagyon nehéz lenne sorrendet felállítani, vagy legkedvesebb előadást választani a megnézett darabok közül, mert mindegyikben bőven volt olyan, amit különösen szerettem, de talán mégis Mácsai Pál előadása, és az Anna Karenina lettek a kedvenceim.
Amik a kedvenceim lettek
Mert legyen akármilyen színes és izgalmas is az irodalomoktatás, tudom, hogy a szerzők életútját mi általában csak elolvastuk a tankönyvből, anélkül, hogy bennem különösebb nyomot hagytak volna. Viszont Mácsai Pál eszköztelenül is lenyűgöző előadása igazán a lelkemig hatolt - a darab alatt többször nyúltam zsebkendő után, hol a nevetés, hol a dráma csalt könnyeket a szemembe.
Az pedig, hogy Örkény életének mennyire meghatározó epizódja volt az épülő Sztálinvárosban (vagyis a mai Dunaújvárosban) töltött időszak, számomra az is ebből az előadásból derült ki. (Az nem volt újdonság, hogy járt itt a város építésének idején, de nem emlékszem, hogy erről anno mennyi szó esett pl. irodalomórán...) Imádtam az előadás minden percét, egy pillanatig sem csodálkozom azon, hogy Mácsai már 25 éve játssza a darabot - töretlen sikerrel.
Anna Karenina vonatkozásában, lehet hogy tök ciki bevallani - főleg olvasó és színházba járó emberként, de semmilyen előzetes élményem nem volt a történettel kapcsolatban, se a könyvet nem olvastam, se színházban, de még filmen sem láttam korábban, szóval minden előzetes "elvárás" nélkül ültem be a Trojka Színházi Társulás előadására (Anna Karenina befejezetlen története - Love is the answer).
Igazán különleges hangulatot adott az egésznek, hogy a játékteret és a nézőteret is a színház nagyszínpadán alakították ki, így egy picit mi, nézők is felléphettünk a "világot jelentő deszkákra". A nézőtér körülvette az ideiglenesen kialakított színpadot, amit különösen szerettem, mert így valóban testközelből figyelhettük a történetet - ráadásul a kettővel mellettem lévő széket is használták a színészek, így tényleg karnyújtásnyira voltak tőlem. Ez volt az első Trojkás darabom, de reményeim szerint nem az utolsó, lenyűgöztő volt figyelni ezeket a tehetséges színészeket - ketten közülük már több dunaújvárosi előadásban is szerepeltek, de a többieket, pl. Gryllus Dorkát vagy Eke Angélát korábban legfeljebb a tv-ben láttam. Az előadás modern köntöst kapott, tele volt pl. Michael Jackson zenei bejátszásokkal, ami számomra egyáltalán nem volt zavaró, tetszett Soós Attila modern rendezése, ezek pedig csak tovább erősítették bennem azt a gondolatot, hogy hiába van szó egy klasszikus, közel 150 éves történetről, akár ma is játszódhatna, hiszen az emberi kapcsolatok ma is ugyanilyenek tudnak lenni, a boldogtalanság, a szerelem, a küzdelmek mit sem változtak a 19. század óta...
De a többi is erős volt...
Nem akarom már végtelenül hosszúra húzni ezt a bejegyzést (már szerintem így sem olvassa végig senki...), de néhány gondolatot még megérdemel a másik három, általam megnézett darab is.
Grisnik Petra Veráját a covid alatt online is láttam, de testközelből még sokkal erősebb ez a darab, még ütősebb a dráma. Petra borzasztóan kifejezően, szuggesztív játékkal mutatja meg, ahogy az általános iskolás főszereplő a még romlatlan lelkével kénytelen felismerni a családját és a család múltját átszövő hazugságokat. Már az online előadás közben volt bennem egy fura érzés a darabbal kapcsolatban, a történetet nem mindenhol értettem pontosan, picit zavaró volt, hogy éles ugrások vannak a történetben, néha nehezen követtem le ezeket a hirtelen váltásokat. Mivel Grecsó Krisztián művét nem olvastam, így nem tudom, hogy ez a regény sajátja, vagy a színpadra állítás közben alakult így. Ugyanakkor ha a másik oldalról nézem, ez az egész csak ráerősített arra zaklatottságra, arra a diszkomfort érzésre, amit a főszereplő is megélt ebben a szituációban.
"A lélek legszebb éjszakája" az elmúlt évek közel-keleti konfliktusaiba enged bepillantást egy magyar származású újságíró élményein keresztül, amit átsző az ő személyes drámája is - bár sok "vidám", megmosolyogtató jelenetet is kaptunk a két zseniális szereplőtől (Nagy Zsolt és Ficza István), a háború aktuális közelsége miatt egy igen nyomasztó előadást láthattunk. Nem mondom, gombóccal a torkomban indultam haza az előadásról, ami persze így is zseniális volt, a videós bejátszások pedig méginkább különleges hangulatot kölcsönöztek az előadásnak - kíváncsi vagyok, hogy a darab alapjául szolgáló novelláskötetet is fogom-e ennyire szeretni.
Molnár Piroskáról pedig nem is tudom, lehet-e még bármi olyat írni, amit még legalább milliószor nem írtak le, az ő tehetségéről és pályafutásáról tényleg csak szuperlatívuszokban lehet írni. Ezért is félek egy kicsit, mert egyrészt szomorúan konstatáltam, hogy az "Egy német sors" című előadásán csak jó félház volt, ami nekem valahogy csalódás volt, a művésznő ennél sokkal nagyobb érdeklődést érdemelt volna meg, viszont sajnos az én várakozásaimat sem váltotta be a darab... Lehet, hogy már telítődtem addigra az élményekből, ráadásul azért egyik darab sem volt éppen egy könnyed vígjáték, vagy lehet fáradtabb is voltam a kelleténél, de nem szippantott be annyira, mint vártam. Semmi konkrét negatívumot nem tudok mondani egyébként, és összességében nagyon örülök, hogy láthattam Molnár Piroskát élőben játszani, csak ez most valahogy nem hatott rám olyan erősen, mint a többi előadás.
A folytatást várva
Összességében nagyon boldog vagyok, hogy ez az egész megvalósult, és hálás vagyok, hogy láthattam itt Dunaújvárosban ezeket az előadásokat, ezeket a remek és tehetséges színészeket, és már most nagyon várom, hogyan alakul majd a Bartók Kamaraszínház következő évada, milyen előadásokkal, együttműködésekkel készülnek, illetve milyen vendégelőadások várhatóak - mindenesetre biztos vagyok benne, hogy egy újabb izgalmas, fantasztikus évadnak nézünk majd elébe a nyári szünetet követően.
forrás: https://encivilaga.blog.hu/
