Elindítani bármit is – nagyon nehéz. Nemcsak egy színdarabot – ahogy erről Molnár Ferenc tájékoztatja a nézőt a Játék a kastélyban nyitányában, és közben persze ezzel frappánsan el is indítja a színpadi eseményeket –, de egy próbafolyamatot, egy évadot, egy előadást, egy fesztivált sem egyszerű, még akkor sem, ha az egy „mikro” fesztivál.
Az egyhetes MIKRO Fesztiválról szóló beszámolóba sem könnyű belekezdeni. Miről is írjon a fesztiválszervező? Méltassa az előadásokat? Dicsérje a közönség állhatatos kíváncsiságát, amivel végigkövette a programokat minden este telt házat produkálva? Akarjon írni mindenről, vagy csak a számára fontos pillanatokról? Mindegyik és egyik sem. Legyen valami más, legyen ez a beszámoló személyes hangú visszatekintés a dunaújvárosi Bartók Színházban első alkalommal megrendezett MIKRO Fesztiválra.
Bő egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk a fesztivál gondolata, hogy a dunaújvárosi közönségnek sűrítve megmutassuk az általunk izgalmasnak tartott „mikro” előadásokat.
Olyan egy-két szereplős produkciókat kerestünk, amelyek szórakoztatnak magas színvonalon és – igazodva a Bartók-mű, a Mikrokozmosz gondolatiságához – képesek formálni a közönség ízlését, gondolkodását.
Megtanítják nézni a színházat az egyszerűbb formáktól a bonyolultabb jelenségekig. Nálunk egymás mellett volt a helye Mácsai Pál mára klasszikussá vált Örkény-estjének, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című, a Kortárs Magyar Dráma-díjjal elismert előadásának az elhallgatásról és az emlékezésről, Pataki Éva édeskedves családtörténetének – Nőkből is megárt – egy anyáról és a lányáról, vagy épp a Cimbora produkció kétszereplős bábos gyerekelőadásainak a fesztivál megnyitásakor felavatott Bartók Mikroszínpadon.
Elképesztő, hogy az Azt meséld el, Pista! 25 éve töretlen sikerrel fut. Persze, mit kell ezen csodálkozni? Remek játék, zseniális szerző, sok humor, még több szív és humánum, és egy sors, amelyet nagyon ismerünk és értünk. Siker ez, kérem, nincs itt semmi látnivaló, vagyis van, tessék nézni még sokáig. Premierként került a fesztivál programjába Mohácsi István Zrínyinéje Losonczy Kata előadásában. Ugyan volt anno egy zártkörű bemutatója, de közbejött a vírus, most viszont új életre kelt Zrínyiné és hódított. Egy színésznő indítja az előadást, majd egy kislány, egy feleség, egy harcostárs emlékezik, veszekszik, küszködik, elemzi a helyzetét, ha kell, feszültséget old, ha kell, maszkokért üvölt. Keresi a helyét egy olyan világban, amelyet férfiak vezetnek.
Losonczy Kata lendületes játéka, keszekusza vörösesszőkesége megnyerte a közönséget.
A Trojka Színházi Társulás Anna Kareninája a Váci utca nagypolgári szalonjából került a Bartók színpadára. Az autentikus környezetből néhány szőnyeg, pár régi bútordarab marad a „vidéki turnéra”, de mindez nem számít. Körbe ölelik a nézők a játszókat. Pisszenés nélkül lesik, figyelik Anna és a többiek gyötrődését. A játék, a szenvedély, a kapcsolat olyan erős figurák és alakítóik között, hogy nincs, ami bezavarhatna. A végére a levegő is elfogy, ami kevés marad, az forr, izzik, éget. Too close élmény. Tolsztoj, Anna Karenina, Michael Jackson. Álló taps, ováció, alázat. Sok figyelmet és támogatást a Trojkásoknak.
Múltfeldolgozós, szembenézős előadások váltják egymást a fesztiválon.
Igazságkeresés kezdődik Grecsó Krisztián Verájával, és zárul Molnár Piroska Egy német sorsával. Vera fut, szalad, szerelmes a lengyel fiúba, és közben a múltból és a langymeleg Kádár-kor jólétnek hazudott nyomorából betüremkedik a valóság az életébe. Grisnik Petra játéka magával ragadó. Az ő Verája megküzd az elfogadásért, átéli az első szerelmet, szembesül a barátság törékenységével, és mindent alárendel az identitása tisztázásáért folytatott küzdelemnek. A Lázadni veletek akartam fiúi, férfijai menekülnek a múltjuk elől, aztán egyszer csak már nem lehet hova bújni, nincs hova elszökni. Minden út hazavezet és vissza a múltba, a nyitva hagyott mondatok, kérdések, ki nem mondott dolgok világába. Zoli és Áron emlékeznek, beszélnek és általuk, rajtuk keresztül megismerjük Pétert is meg Brigit meg Elemért meg a Securitates Petrius elvtársat és a többieket. A Ceaușescu-diktatúra utolsó óráiban lázadnak ezek a fiatalok. Aztán menekülnek. Futnak egy életen át a múltjuk elől. Mígnem a harmincéves osztálytalálkozó megálljt parancsol a menekülésüknek. Sebestyén Aba, László Csaba mesélnek, énekelnek, bámulnak a kamerába és lesnek a múltjukba. Bőralákúszó színházat csinálnak két órában. Mi pedig tétován arra gondolunk, bár Zoli, Áron és Péter meséje tőlünk pár száz kilométerre keletre esett meg egy degenerált diktatúra végnapjaiban, ez bizony a mi közös történetünk.
Háy János Elem című darabjából készült előadás Kerekes Évával, Mucsi Zoltánnal és a csellóművész Rozs Tamással – remeklés. Színre kerül múlt is meg jelen is, meg hogy mennyire képes szeretni egymást két ember, akik leélik az életüket együtt. Zsörtölődnek, vitatkoznak, ismerik a másik gondolatait, még akkor is, amikor nem. Akkor is jobban tudják, mit akar a másik, mire gondol éppen, mit és leginkább hogyan szeret. Bérczes László rendezése szívbe markol és megríkat. A hatása sokáig kísér.
Intenzív kortársszínházi élmény az Örkény Színház produkciója, Polgár Csaba rendezése, A lélek legszebb éjszakája.
Itt is telt ház. A közönség figyel, ért, néha felszisszen a sokkszerű élménytől, amit a Jászberényi Sándor szövegei alapján létrehozott előadásban lát és amit Nagy Zsolt és Ficza István játéka vált ki belőle. Amíg az öldöklés tőlünk távol zajlik, nincs hozzá sok közünk, de amikor idemerészkedik a háború, a szomszédba, akkor hirtelen más megítélés alá kerül. Lehet, hogy ezzel nekünk is dolgunk van?
A Molnár Piroska által elénk hozott Egy német sors főhőse Goebbels titkárnője volt. A Harmadik Birodalom kiszolgálója. És mégis. Molnár Piroska felmutatja a legfontosabb elemét egy kifordult eszme hatalomra jutásának és szolgálásnak. A kisembert, aki csak úgy belesodródik a dolgokba. Aki semmi mást nem akar, csak biztonságot, és ezért elfordítja a tekintetét. Nem akar meglátni. Intő jel mindannyiunknak. Dermedt csend kíséri a másfél órás múltbanézést és a lehengerlő színészi összpontosítást.
A nehéz témák után a fesztivál utolsóelőtti napján Pokorny Liával van LIAisonja a közönségnek. A szerelem színei és formái egy szívdöglesztő előadásban. Érzelmi és dalkavalkád, bravúros színészi teljesítmény, a színésznő mellett kicsit talán a magánember is megjelenik az előadásban. Néha nem is kicsit és a közönség végtelenül hálás ezért.
Az egyhetes fesztivált Pataki Éva kétszereplős anya-lánya életduettje zárta.
Hogyan lesz a szülőből nagyszülő, a gyermekből édesanya? Ezt keresi, kutatja Tordai Teri és Horváth Lili anya-lánya párosa. Szívhúrokat penget az előadás. Sírunk és nevetünk. Elmúlt dolgokon merengünk, aztán elengedjük őket, hogy helyet csináljuk az új élményeknek. Tordai Teri minden jelenete után felzúg a taps, és mi örülünk és mosolygunk. Méltó befejezése ez az előadás egy nagy álomnak.
A 20. század magyar színház- és filmtörténete kísérte a MIKRO Fesztivál előadásait. A Bartók Színház – Történetek sorozatunk záró fejezetét Őze Lajosnak szenteltük. Gajdó Tamás színháztörténésszel és Őze Áronnal – Őze Lajos fiával, a Bartók Színház igazgatójával – fotók, filmbejátszások és előadásfelvételek segítségével közösen idéztük meg színjátszásunk egyik legnagyobb alakját.
Keleti Éva fotográfus fesztiválfővédnöksége megtisztelő volt.
Álmodni sem mertük, hogy valósággá válhat, mégis megtörtént. Elvállalta, sőt külön fotót is készített a kérésünkre és velünk volt el a megnyitón. Képei a Bartók Színház előcsarnokában a magyar színház- és kultúrtörténet őrzői. Hála és köszönet neki, és minden fellépő művésznek, alkotónak, Várnai Ágnesnek pedig a fesztivál szobráért, és külön a közönségnek, hogy megszülethetett a MIKRO Fesztivál. Folytatása következik.
Írta: Csadi Zoltán (a Bartók Színház művészeti vezetője, a MIKRO Fesztivál válogatója)
forrás: https://fidelio.hu/
