Operaénekest keres a Szegedi Nemzeti Színház
A Szegedi Nemzeti Színház meghallgatást hirdet a 2022/23-as szezon operaelőadásainak férfi szerepeire.
A teátrum a 2022/23-as évadban három operát tervez bemutatni. Az első Szőcs Artur rendezésében Carl Maria von Weber zenés műve lesz: a zeneszerző Weber Apel és Laun Kísértetkönyvéből választotta ki A bűvös vadász történetét, aminek a kötet tematikájából adódóan tragikus végkifejlete volt. Ezt a librettistával egyetértésben törölték és egy derűs finálét írtak a helyére. Ránki György Pomádé király új ruhája című meseoperája Andersen örökérvényű meséjét dolgozza fel – mindez Toronykőy Attila víziójában jelenik meg a színpadon. Giuseppe Verdi közel 80 éves volt, amikor utolsó színpadi művét, a Falstaffot komponálta, amelyet tavasszal láthat majd a közönség. A vígopera gondolata majdnem fél évszázadon át foglalkoztatta nem utolsósorban azért, mert Rossini azt állította, hogy bármennyire is rajong Verdiért, nem találja képesnek egy vígopera megírására. Az évad utolsó zenés produkcióját Göttinger Pál rendezi.
A színház ezekhez az előadásokhoz kapcsolódóan meghallgatást hirdetett az alábbi szerepekre: A bűvös vadász Caspara (próbakezdés: 2022. szeptember 06., bemutató: 2022. október 14.), a Pomádé király új ruhája Pomádéja (próbakezdés: 2022. október 18., bemutató: 2022. november 11.) és a Falstaff címszerepe (próbakezdés: 2023. február 07., bemutató: 2023. március 24.). A meghallgatást július 30-án, a TEMI Fővárosi Művelődési Házában (1119 Budapest, Fehérvári út 47.) tartják, a résztvevőknek az említett operákból egy, valamint további egy, szabadon választott operaáriát kell énekelnie, korrepetitort biztosítanak. A szerepekre külön-külön is lehetséges az előéneklés, ám ha a jelentkező mindhárom szerepben sikerrel szerepel a meghallgatáson, úgy a Szegedi Nemzeti Színház magánénekesi státuszt biztosít az évadban a jelentkezőnek. A próbaéneklésre szakmai önéletrajz megküldésével lehet jelentkezni, Pávleti Szilvia művészeti titkárnál 2022. július 28-ig, az opera.titkar@szinhaz.szeged.hu e-mail címen.
forrás: https://deszkavizio.hu