Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

Szentivánéji álom valódi holdtöltekor

Szentivánéji álom valódi holdtöltekor a Kőszegi Várszínházban. Bokatörés és szerepcsere három nappal a bemutató előtt. Köz-Játék Kőszegen. Hollósi Frigyes-díj. Ősbemutatók: Szénakutyák és Darázs.


Már több mint ezerötszázan váltottak jegyet csak a Szentivánéji álom előadására a Kőszegi Várszínházba. Július 14-én lesz a bemutató Hegedűs D. Géza rendezésében, aki az egyik próbán azt mondta: „Jól állna ennek a szabadtéri előadásnak, ha éppen holdtölte lenne.” Az lesz. Shakespeare művét Nádasdy Ádám fordításában és Deés Enikő átdolgozásában játsszák. Ezzel indul az alapításának 40. évfordulóját ünneplő Kőszegi Várszínház rendhagyó Köz-Játék Színházi Fesztiválja, ahol még 5 alkalommal megy (július 15., 16., 21., 22., 23.) a produkció. Szereplők: Takács Katalin (Pukk), Epres Attila (Égeus), Parti Nóra (Hippolyta-Titánia), Bányai Kelemen Barna (Théseus-Oberon), Waskovics Andrea (Hermia), Tóth Zsófia (Heléna), Karácsony Gergő (Lysander), Major Erik (Demetrius), Hegedűs D. Géza (Tompor Miklós), Lengyel Benjámin (Tetőfi Péter/Tündér), Kálid Artúr (Vinkli/Tündér), Némedi Árpád (Sipák Ferenc/Tündér), Marton Róbert (Kórász Róbert/Tündér). Díszlettervező: Zöldy Z Gergely, jelmeztervező: Cselényi Nóra, zeneszerző: Szászi Petra. Három nappal a bemutató előtt – színházon kívül – bokatörést szenvedett az eredetileg Demetriust játszó Lengyel Benjámin.


Szerepét Major Erik vette át, aki az egyik mesterembert, Tetőfit alakította volna. Úgyhogy szerepcserével Lengyel Benjámin lesz Tetőfi, az ács, mankókkal. A Köz-Játék Fesztivál egyébként július 24-ig tart, és két kamaraszínházi ősbemutató is látható ebben a tíz napban Kőszegen: a Szénakutyák Kálid Artúr előadásában (rendező: Göttinger Pál), és a Darázs Sodró Eliza és Kiss-Végh Emőke főszereplésével (rendező: Ördög Tamás).


Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója azt mondja, a Szentivánéji álom csapata négy hete minden egyes nap – van úgy, hogy egy nap duplán is – próbál a Kőszegi Várszínházban: „Mindegy, hogy 38 fokos a hőség. Mindegy, hogy éppen eső van, szél fúj. Ők dolgoznak. Ők színpadon vannak. Varázslatosak. Hegedűs D. Géza rendező – aki Tompor Miklós mesterembert is játssza az előadásban, régi nevén: Zubolyt – álma is teljesül, szerette volna ugyanis július 14-én holdtöltekor játszani Shakespeare művét. És holdtölte lesz akkor."
Hegedűs D. Géza először rendez és játszik a Kőszegi Várszínházban. William Shakespeare Szentivánéji álom című darabját különösen szereti. Az előadáshoz írt jegyzetei között szerepeltek a következő gondolatai (engedte a nyilvánosságra hozását): „Kergetjük álmainkat. Kergetnek álmaink. Senki sincs felfegyverkezve álmai ellen. Védtelenek vagyunk. Bármi megtörténhet velünk. Szocializációnk, kultúránk abroncsai szétpattannak: tapasztalataink, vágyaink, szorongásaink, ösztöneink »kancsal világba« csalnak. Ott megszűnik minden természeti törvény, emberi logika, paragrafus, materiális akadály. A jó és rossz összeér. Nincs idő. Megszűnnek a viszonyok. Halhatatlanság van. A mindenség szabadsága. Egyszerre sírunk-nevetünk. Körbe ölel a megnevezhetetlen. Mégis kimondom: a szerelem.”


A Kőszegi Várszínház minden nyáron létrehoz saját nagyszínpadi produkciót. Most a Szentivánéji álom az. A közönség pedig szavazhat arról, ki kapja a produkció színészei közül a Hollósi Frigyes-díjat. Ugyanis a Kőszegi Várszínház a 40. jubileuma alkalmából megalapította a Hollósi Frigyes-díjat. Pócza Zoltán említi, hogy Hollósi Frigyest szinte kőszeginek tekintették, hiszen tizenhét nyáron át játszott itt. „Idén lesz már tíz éve, hogy sajnos nincs köztünk. Mindig gondolunk rá, mindig emlékezünk rá. Lehet kapni nálunk a Hollósi-kávét: hosszú kávé két cukorral hideg tejjel. Így itta. Most egy színházi díjjal is őrizzük a nevét, az emlékét. A Szentivánéji álom című saját produkciónk utolsó nyári előadása után adjuk át a díjat annak, akire a nézők szavaztak.”


1982. július 17-én díszbemutatóval nyitott a Kőszegi Várszínház: Páskándi Géza Az ígéret ostroma – avagy félhold és telihold című történelmi drámáját Romhányi László rendezte. A főbb szerepekben Bánffy Györgyöt, Sunyovszky Szilviát, Pákozdy Jánost, Bencze Ferencet, Borbáth Ottíliát, Oszter Sándort láthatta a közönség. A darabot Páskándi Géza Kőszeg városa felkérésére írta az egykori várvédő hősöknek emléket állítva, a 450. évfordulójára annak, hogy Jurisics Miklós vezetésével Kőszeg visszaverte a török sereget.


A Kőszegi Várszínház pontosan a 40. születésnapján, 2022. július 17-én 19 órától felolvasószínházi keretek között mutatja be a Lovagteremben Az ígéret ostromát – ezzel is emlékezvén az egykori alkotókra, a színház születésére, alapítására. A dunaújvárosi Bartók Színházzal együttműködésben létrehozott produkció szereplői: Őze Áron, Kovács Vanda, Sziládi Hajna, Jerger Balázs, Jegercsik Csaba, Varga Ádám, Kiss Attila, Bajor Lili, Gasparik Gábor, Vrabecz Botond, Kovács Olivér. Rendező: Csiby Gergely.
A Köz-Játék Színházi Fesztivál július 14-én kezdődik, július 24-ig tart. „Ebben a tíz napban a nagyszínpadi produkciók mellett gyerekudvart nyitunk a gyerekelőadásokhoz, kamaraudvart a kisebb színházi produkciókhoz és egy zeneudvart is”, jegyzi meg Pócza Zoltán. A fesztivál idején, július 19-én mutatja be a Kőszegi Várszínház a Szénakutyák – képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról című darabot, amelyet Kálid Artúr ad elő. Göttinger Pál rendezőként, szerzőként is jegyzi a művet, amelyet Weöres Sándor műveinek és élete dokumentumainak a felhasználásával írt.


Másnap, július 20-án Morgan Lloyd Malcolm Darázs című darabjának az ősbemutatója lesz Ördög Tamás rendezésében. Szereplők: Sodró Eliza, Kiss-Végh Emőke. A Delta Produkció előadása.
(A kőszegi fesztivál és a Várszínház teljes programja itt megtekinthető: https://koszegivarszinhaz.hu)


Pócza Zoltán arról is beszél, hogy a Köz-Játék Színházi Fesztiválon a Kőszegi Várszínház – együttműködésben a Kőszegen működő interdiszciplináris tudásközponttal, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetével – szakmai kísérőprogramokkal is ünnepli jubileumi évadát. Július 16-án konferencián idézik fel kutatók és színházi szakemberek a Várszínház múltjának meghatározó eseményeit, s térnek ki a szabad tér „szabadságának” elméleti és gyakorlati kérdéseire. Ugyancsak a szakmai eseményekhez kapcsolódik, hogy egy-egy előadás után a produkció alkotói válaszolnak Nagy András színháztörténész, az FTI kutatója, illetve a közönség kérdéseire.

Related Posts:






MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó estét nyár jó estét szerelem jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella salgótarján shots festival sinaia sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.