A 41. szezon, a 40. születésnap, az első fesztivál, tízezres nézőszám – és nyár, nyár, nyár. Tényleg mintha valami jótékony, fölszabadító varázslat lengte volna be a Kőszegi Várszínház jubileumi évadát.
ÖLBEI LÍVIA
És miközben Gergye Krisztián különös „emlékmoziját” nézzük a születésnapi szezont záró augusztusi estén, egyszer csak rájövünk, hogy Shakespeare-nek ebben is igaza volt: még ki se mondtuk, hogy a Kőszegi Várszínház az idén is színre vitte a nyarat, máris véget ért az évad – vagyis ez a hihetetlenül gazdag, sokszínű és nagyon szép pillanatokat hozó kőszegi nyár besorolódott az emlékek közé.
Gergye Krisztián negyven nappal korábban negyven, a várszínház történetét a negyven év előadásaiból vett pillanatokkal fölvillantó saját akvarellt tett ki a Jurisics-vár ágyúpadjára, a nyilvánosság elé, hogy megnézze, negyven nap alatt mit tesz velük az idő (az ember stb.); mintegy modellezve az emlékek sorsát, az emlékezet működését. Az a helyzet, hogy ez a különös filmszalag – vagy idővonal – nem is roncsolódott olyan sokat. Lehet, hogy ez is annak a mágiának a része, amely végigkísérte a jubileumi nyarat. Feketén-fehéren kiderült, hogy a Kőszegi Várszínház azon szabadtéri színházak közé tartozik (és nincs olyan sok belőlük), amelyek képesek úgy vonzó programot kínálni, hogy nem engednek a szakmai színvonalból. (Vagy pont, hogy színesen derült ki – de az emlékezet is fekete-fehér képekkel operál.)
Amikor a Gergye-performansz után Pócza Zoltán igazgatót összegzésre kérjük, azzal kezdi, hogy a jubileumi nyárnak 8441 fizető nézője volt – ezt pedig azért érdemes hangsúlyozni, mert a várszínház több ingyenes programot is kínált. Mindent jórészt telt házakkal. A jegybevétel – ami mindig sokat nyom a latban – 31 millió forintra rúg. Ami pedig azt jelenti, hogy sikerült – nyilván több mint két évtized tapasztalatainak birtokában – eltalálni az arányokat és olyan programot összeállítani, amely Kőszegre vonzotta a közönséget. Vagyis a rendelkezésre álló támogatás jól hasznosult. Hiszen – amint Pócza Zoltán hangsúlyozza – az idei „poszt-Covid” szezont megsegítette az előadó-művészeti többlettámogatásra öt kategóriában kiírt pályázat is.
A kis csapat – Pócza Zoltán mellett Gelencsér Ildikó és Bakos Zoltán – sok munkával, sikeresen színre vitte a nyarat. És tényleg tombolt a nyár, egyetlen esőnapra sem volt szükség – egy szabadtéri színház számára ez nagy adomány, még akkor is, ha a Szentivánéji álom szerint Titánia és Oberon veszekedése az oka annak is, hogy „a hőmérséklet mértéket nem ismer”. Mindenestül jó választásnak bizonyult jubileumi nagybemutatónak a Szentivánéji álom: klasszikus, ismerős, nagyszabású, varázslatos. Tényleg az volt, bár a próbafolyamat során szinte minden megtörtént (rendezőváltás, lábtörés), ami egy bemutatót hátráltathat abban, hogy eljusson a premierig. Az ismerősségen túl a jubileumi évad sok újdonságot is kínált.
Várfanfár-nyitányt. Új nézőteret. Új hangtechnikát. Fesztivált: az első Köz-Játék – több helyszínen, tíz nap alatt negyven programmal – sok tapasztalatot és rengeteg pozitív visszajelzést hozott. A város „teherbírását” is tesztelte a fesztivál: a rendezvénybőséget elbírta, élvezte a város. A Mesebolt Bábszínház bevonásával működtetett gyerekudvar egyértelmű siker, ahogy bevált a Festetics-palota udvara is; sok más mellett a saját kamarabemutatóval (ez a Szénakutyák, amely Budapesten él tovább).
A Mesebolttal való együttműködés új fordulatszámra kapcsolt, bekapcsolódott a várszínházi nyárba a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) is. Újdonság volt a felolvasószínház: az a legelső történelmi dráma, Az ígéret ostroma megszólalt, valóban életre kelt a dunaújvárosi színház által. Pócza Zoltán azt tervezi, lesz folytatás. Újdonság a Hollósi Frigyes-díj: a közönség akarata szerint Pukk, vagyis Takács Katalin kapta meg (elvégre ő a Szentivánéji álom sokértelmű csodafelelőse). És bár a Szentivánéji álom sok-sok rétegében a színház (meg az élet) álom- és árnyszerűsége is fölsejlik, jó hír, hogy a kőszegi előadás jövőre újra életre kelhet: a szabadtéri színházak második találkozóján (abból is az idén rendezték meg az elsőt).
Pócza Zoltán a Kőszegi Várszínház igazgatójaként és a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnökeként is már a jövőre készül – ami persze ebben a pillanatban sokismeretlenes egyenletnek tűnik. Múlt és jövő határán pedig Kaczmarski Ágnes vezetésével készül a film, amely a Kőszegi Várszínház első 40 évét fogja át. És készül a könyv is, amelyben már ennek a mágikus jubileumi szezonnak a lenyomata is benne lesz. Ottlik szerint az a bizonyos három (kőszegi) év nem múlt el, hanem van. Mert ami fontos, az a személyiség hajósúlyává válik, nem enged elbillenni.
forrás: https://www.vaol.hu
