Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

A próbafolyamatokon innen és túl

Göttinger Pál rendező és Dinyés Dániel zeneszerző, karmester játszva teszik élménytelivé az opera műfaját évek óta. A Delta Produkció népszerű sorozata az idei évadban a Magyar Zene Házában mutatkozik be, ahol egyik nemzeti operánkat, Erkel Ferenc Bánk bán című művét elemzik. Az első estén a bevezetőt követően az opera nagy­áriájának és Petúr bordalának próbafolyamataiba nyerhettünk betekintést.

Erkel Ferenc operája tele van drámával, szívfacsaró jelenetekkel, mondanivalója és lehengerlő zenéje révén pedig máig a magyar operaszínpadok kedvelt alkotása. Ugyanakkor a színházi térben nézőként nem sokszor van lehetőségünk ízekre szedni egy-egy jelenetet, jobban elmélyülni egy-egy szövegrészletben vagy akár a muzsikában. Az ilyesfajta aprólékos munka a színházi alkotókra hárul.

A Magyar Zene Házába költözött Operabeavató Bánk bán-sorozata éppen ezt a falat kívánja ledönteni a nézők, az alkotók és az opera között. A 2015-ben útjára indult ismeretterjesztő beavató előadás ötletgazdája Dinyés Dániel zeneszerző és karmester, aki a zene rejtelmeibe kalauzolja a hallgatóságot, Göttinger Pál rendező pedig a próbafolyamatokra fókuszál.

Az egyes előadásokon belül egy rendelkező próbát szimulálunk, ami a próbafolyamatnak azon része, amikor az énekesek először mennek be a színpadra. Ekkor még kevésbé felkészültek, hiszen nem tudják, hogy mi a feladat. Viszont ahogy a jelenet halad előre, és ahogy a karakterről, az adott szituáció­ról beszélünk, ötleteket hoznak a rendezői utasításra, amelyre rögtön visszajelzést kapnak

 – avatott be a részletekbe Göttinger Pál.

A kétfelvonásos próbát megelőzte Dinyés Dániel zene- és kultúrtörténeti, rendkívül szórakoztató bevezetője, amelynek témája többek között Erkel Ferenc zeneszerzői hatása és pályája, a magyar nemzeti eszme és a magyar zene kérdése és a Bánk bán cselekményének történelmi-politikai háttere volt. Mint mondta, a humoros elemzés célja semmikor sem a tiszteletlenség, hiszen „azt keressük, hogy mitől jó”.

Bánk bán nagyáriáját ezúttal Kovácsházi István operaénekes közreműködésével hallhattuk, az utasításoknak megfelelően különböző intenzitással újra és újra felcsendült az opera egyik legismertebb dala. Petúr bán szerepében pedig Sándor Csaba játékát élvezhettük.

Az elemzések mindvégig közérthetőek maradtak a célnak megfelelően, s így a nem öncélú improvizáció magasiskoláját láthattuk olykor rendkívül finom, olykor pedig harsány humorral fűszerezve. Mindig a megismételhetetlent látják a nézők, hiszen nincs két egyforma jelenet, nincs két egyforma reakció, nincsenek betanult panelek.

Ha ugyanazok a részletek lennének egy nap, akkor is mást kérnék az énekesektől, úgy, mint ahogy azt egy valóságos próbán. A jeleneteket többféleképpen is elpróbáljuk, majd elkezdjük vizsgálni alkotóelemeiben, mitől működik vagy éppen mitől nem működik. Úgy szoktuk ezt mondani, hogy ezek bejáratok az egyes jelenetekbe, tehát egyetlenegy Operabeavató előadás után sem válik véglegessé, hogy az adott jelenet hogyan lenne jó. Erre az igazi előadás való, amit hetekig próbálnak a művészek, s van jelmez, díszlet is. Ez a folyamat azonban arra fókuszál, hogy miként kezdenénk el ezt a munkát, ami a nézőnek nagyon hasznos, amikor egy nehezen megfogható művel találja szembe magát, ha megmutatjuk, nem kell megijedni, hanem alkotóelemeire kell és lehet is szedni az operát

– magyarázta lapunknak a rendező.

Az Operabeavató nem más, mint a zene és a színház egyesülésének szórakoztató és itthon egyedülálló formája kicsiknek és nagyoknak, amelyet a készítők tizennégy és százéves kor között mindenkinek ajánlanak. A Bánk bán nemzeti operánk, amelynek alapja Katona József azonos című drámája, megkerülhetetlen operairodalmi alkotás.

Az Operabeavató Bánk bán-sorozata pedig ehhez az alkotáshoz kívánja közelebb hozni az opera műfajától idegenkedő és az operarajongó nézőt egyaránt, legközelebb az október 25-i előadáson. Sőt, online felületen szintén hozzáférhetővé válik majd a sorozat.

– Az eSzínház sorozatot szeretne készíteni, amely elérhetővé tenné az előadást azok számára is, akik esetleg személyesen nem tudnak rajta részt venni. Másrészt nagyon szimpatikus az eSzínház archiváló missziója is – tette hozzá Göttinger Pál.






MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó estét nyár jó estét szerelem jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella salgótarján shots festival sinaia sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.