„Az egész színházi kultúra hatalmas korszakváltás küszöbén áll”

Beszélgetés Orlai Tibor producerrel

Orlai Tibor Magyarország legjelentősebb magánszínházának alapítója és tulajdonosa, számtalan több száz előadást megért produkció megálmodója, produceri tevékenységét a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok különdíjával ismerte el. Az általa vezetett Orlai Produkciós Iroda olyan társulatokat támogatott indulásukkor, mint a HOPPart vagy a k2 Színház, és az ő segítségével folytatódott az első éveket követően az AlkalMáté Trupp előadás-sorozata a Jurányiban is. A producerrel születésnapjának apropóján beszélgettünk a jelen kihívásairól és a jövő lehetőségeiről.

A napokban ünnepelte hatvanötödik születésnapját. Jelent ez bármilyen fordulópontot az életében? Tartott számvetést?

Számomra ez ugyanolyan születésnap, mint a többi. Annyi a különbség, hogy most már ingyen utazhatok a tömegközlekedési eszközökön. Ez egy kor, amit tudomásul kell venni. Az ötvenedik születésnapomon hatalmas buli volt, a hatvanadikra pedig a kollégáim szerveztek egyet, ami nagyon megható volt, de én a kerek számoknak semmi jelentőséget nem tulajdonítok. A számvetéshez sincs szükségem születésnapokra. Az ember az élete során folyamatosan számot kell, hogy vessen. Ez nélkülözhetetlen a folyamatos megújuláshoz.

Producerként mikor kényszerül számvetésre?

A produkciók életében a környezeti, társadalmi körülmények határozzák meg, hogy mikor kell megállni és elgondolkodni. Ezeknek az eredője befolyásolja azt, hogy min kell változtatni. Most az egész színházi kultúra hatalmas korszakváltás küszöbén áll. Tudomásul kell venni, hogy az elmúlt évek történései, beleértve a taorendszer megszűnését, a kultúra és a mindenkori hatalom viszonyát, a pandémia miatt megváltozott nézői szokásokat, a háborús helyzetet és a mostani gazdasági helyzetet (a kata megszüntetését, az ugrásszerűen megnövekedett rezsiköltségeket, a pénzhiányt) is, a színházi életet át fogják formálni.

Milyen szempontból?

Minden szempontból. A tervezéstől kezdve egészen addig, hogy például mennyit tudunk játszani az évadban.

Az Orlai Produkciós Iroda hogyan készül fel erre a változásra?

A színház nagy energiafelhasználó üzem, gondoljunk csak a színházterem fűtésére, levegőztetésére, világítására. Még csak felmérni sem tudjuk pontosan, hogy mennyivel fognak növekedni a terheink. Van egy körülbelüli elképzelésünk, ami így is óriási tétel, de a végső összeg majd csak a gyakorlatban derül ki. Keressük a lehetőségeket a terhek csökkentésére.

Hol tudták beljebb húzni a nadrágszíjat?

Az egyik, ami szinte evidens, hogy sokkal kevesebb bemutatót tervezünk. Fel kell készülni arra is, hogy a téli hónapokban maximum háromszor vagy négyszer tudunk majd játszani egy héten. De a problémánk nem egyedi, és a budapestieken kívül a tájelőadásainkat is érinti. Több vidéki partnerünk is jelezte, hogy a téli hónapokban (novembertől március közepéig) havonta csak egyetlen hétre fognak kinyitni. Ezen kívül a tájelőadások költsége exponenciálisan növekedik az utazási és szállítási költségek drasztikus változása miatt.

Ráadásul kettős szorításban vagyunk. Egyrészt van egy jelentős költségemelkedés az egyik oldalon, a másik oldalon pedig feltehetően jelentős bevételkieséssel kell számolnunk. A gazdasági helyzetből adódó problémák a háztartásokat, vagyis a nézőket is nagymértékben érintik.

Facebook-oldalukon többször is kérdezték nézőiket a mostani színházba járási szokásaikról. Milyen tanulsággal zárult ez a házi közvélemény-kutatás?

Szerettük volna tudni, hogy mi az a lélektani határ, amit egy színházjegyért még hajlandóak fizetni. Nagyon sokan válaszolták azt, hogy már annak is örülnének, ha legalább kéthavonta egyszer eljuthatnának színházba. Ez biztos, hogy drasztikus jegybevétel-kiesést okoz. Azt is megkockáztatom, hogy ez nagyobb mértékű lesz, mint a Covid idején volt. Nyilván nem arra az etapra gondolok, amikor be voltunk zárva, hanem arra, amikor már félárbóccal, de tudtunk működni. Akkor sem voltak telt házak, ráadásul sajnos a kollégák betegsége miatt is sok előadásunk elmaradt.

Mindig büszkén vállalta, hogy az Orlai Produkció független, és nem vesz igénybe állami támogatást. Most is így gondolja?

Mi a taón, illetve a taokompenzáción kívül, ami nem állami, hanem egy nominális támogatás, soha nem pályáztunk állami pénzekre, és a továbbiakban is így szeretnénk működni. Annak azonban örülnék, ha a taokompenzációs pénzekből arányosan részesülhetnénk. Nem hiszem, hogy az államnak kell fenntartania egy magánszínházat vagy egy kőszínházban működő független szervezetet, azonban a piaci versenyhelyzetet egyenlően kellene biztosítania mindenkinek. Éppen úgy, ahogyan például az áfa is arányos, azaz mindenkinek ugyanannyi. Azt gondolom, ez ugyanúgy vonatkozhatna a taokompenzációra is.

Azért sem pályázik, mert meg szeretné magát kímélni a további stresszhelyzetektől?

Ez rossz megközelítés. A stressz nem attól van, hogy pályázok vagy nem pályázok. Attól van, hogy hogyan tudok fennmaradni. A fennmaradás pedig most független a pályázástól. Csakis attól függ, hogy milyen gazdasági körülmények között tudunk működni, és mennyire tudunk flexibilisen reagálni a kor kihívásaira. Előállhat olyan helyzet is, amikor azt kell mondanunk: egy magánszínház nem tud ilyen körülmények között működni. Pedig nagy szüksége van a színházi szférának a magánszínházakra.

Miért?

Mert folyamatos versenyhelyzetet teremtenek a struktúrán belüli színházakkal, ami jót tesz a művészi színvonalnak. Magyarországon nagy múltja van a magánszínházaknak, és nem gondolom, hogy ezen a XXI. században változtatni kellene. Ráadásul rengeteg művésznek, alkotónak biztosítunk munkát.

Az Orlai Produkció kiemelkedően támogatta a független társulatokat, valamint a kőszínházakkal is sikeres együttműködéseket kötött. A jövőben is terveznek hasonlókat?

Biztos vagyok benne, hogy az ilyen koprodukciók iránti igény növekedni fog, mert az előadások létrehozására fordítható összeg minden intézményben csökken. A közös produkciókkal a sokszínűséget és a kínálatot könnyebben fenn lehet tartani.

A Gellért-hegyi Filozófusok kertjében is bemutatott Dante: Pokol előadásuk Gyabronka Józseffel biztosan az ön által említett koprodukciós sokszínűség egyik eklatáns példája. Mi motiválta ennek a különleges monodrámának a bemutatását, és miért pont a Katona József Színházzal közösen?

A széles közönségrétegnek szóló minőségi szórakoztató előadások mellett folyamatosan mutatunk be rétegszínházi előadásokat is, mint például az Egy őrült naplóját, az Egyasszonyt, az Apád előtt ne vetkőzzt és olyan kortárs magyar drámát, mint a Színházi Dramartugok Céhe Nyílt Fórumán felolvasószínházi formában létrehozott Redőnyt, amelyet ősbemutatóként tűztünk műsorra. Ebbe a folyamatba illik bele a Pokol is, amely Dante Isteni színjátékának egy része Nádasdy Ádám csodálatos új fordításában, Török Tamara szövegváltozatában. Már az első pillanattól meggyőződésem volt, hogy ezt csak egy kőszínházzal együttműködve szabad létrehozni. Fontos volt, hogy legyen egy állandó budapesti művészszínházi játszóhelye, a Katonával pedig már több sikeres együttműködésen vagyunk túl.

Mit gondol, meddig tarthat a recesszió? Meddig lesz szükség válságmenedzsmentre?

Nálam sokkal felkészültebb makrogazdasági szakemberek se tudják felmérni, hiszen rendkívül sokismeretlenes a jelenlegi válsághelyzet a világban. Azt sem tudjuk, hogy a már ismert nehézségeken kívül milyen irányú változások lesznek még, és azt sem, hogy azok mennyire lesznek tartósak, és mennyire lehet majd legyőzni őket. Csak remélhetjük, hogy amikor a szorítás enged, egyre nagyobb lehetőségeink lesznek.

2009-ben azt nyilatkozta, hogy a produceri munkának a vezetői feladatokon túl alapvetően két ismérve van: az azonosulás és az alázat. Ma is így gondolja?

Ez nem változott. Pedig ma már egy teljesen megváltozott gazdasági és társadalmi környezetben élünk. A művészi érték iránti alázat nem változhat, mert ha az nincs, akkor nem születnek művészeti értékek. Az azonosulás pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a rendkívül érzékeny művészemberekhez megtaláljuk az utat, és a közös nyelvet.

Ezt tanítja is azokon az egyetemeken, ahol órákat ad?

Meggyőződésem, hogy a producerség olyan dolog, amit nem lehet tankönyvből megtanulni. Nyilván vannak gazdasági, jogi, művészi és marketinges alapjai, amelyek birtoklása alapvető kell, hogy legyen. Művészemberekkel együtt dolgozni a produceri munka jelentős és nagyon fontos része. Ez nem tanulható. Az ehhez szükséges empátiakészség, beleérző képesség vagy van, vagy nincs. Abból, aki azt a racionalitást és tudást, amit egy vállalatvezetés igényel, össze tudja egyeztetni ezekkel az emberi értékekkel, sikeres producer lehet. Azonban az, aki pusztán csak a racionális oldalról közelít, nem tudja az emocionális megközelítést összeegyeztetni a fiskális szempontokkal, legyen bármilyen okos, jól képzett, felkészült, maradjon a vállalatirányításnál, vezessen egy céget, de ne próbáljon producer lenni.

Gondolt már arra, hogy azt a sok tapasztalatot, amit a színházi menedzsersége alatt szerzett, a filmiparban is kamatoztassa?

Engem a film világa ilyen minőségben nem vonz. Csak a színházi közeg érdekel.

forrás: https://www.artisbusiness.hu/