A fennállásának idén 100. évfordulóját ünneplő Városmajori Szabadtéri Színpad meghosszabbított játékrenddel, az eddiginél is gazdagabb programkínálattal és meglepetésekkel egyaránt készült a jubileumra. Az évadot két nagy programsorozat – az első alkalommal megrendezésre kerülő Szabadtéri Színházak Találkozója, valamint a 10. Városmajori Szabadtéri Szemle – foglalta keretbe, a kettő között közel 70 produkcióval, különleges és látványos koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés és prózai előadásokkal, gyerekprogramokkal, táncelőadással, operettel, hazai és nemzetközi filmvetítésekkel várták a közönséget. Az évad végén Benkő Nórával, a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezető igazgatójával ültünk le beszélgetni, hogy összegezzük az elmúlt hónapokat, valamint kicsit előre tekintsünk a jövőbe.
100 éves lett a Városmajori Szabadtéri Színpad. Hogyan ünnepeltétek a jubileumot?
Sokat gondolkodtunk azon, hogyan lehet egy ilyen évfordulót méltó módon megünnepelni. Szerintem jó döntés volt, hogy nem egy kiemelt eseményt állítottunk a középpontba, hanem az egész nyári szezont a jubileumnak szenteltük. Voltak évadon átívelő programok, mint például a Budasteppel közösen szervezett séták, amelyek során a résztvevők körbejárták a Városmajor területét, megismerhették az elmúlt 100 év történetét és a séta végén beleshettek a kulisszák mögé is. A születésnap jó alkalom volt arra, hogy mélyebben is megismerjük, és az év során különböző formában, különböző fórumokon megosszuk az érdeklődőkkel a városmajori parknak, valamint magának a színháznak a történetét. Az OSzMI, illetve más intézmények segítségével korábbi dokumentumok, plakátok és archív anyagok alapján bemutattuk intézményünk múltját a Száz éve a Városmajorban című kültéri kiállításunkban. Az évad elején hirdetett „A Te sztorid” felhívásunkban, arra kértünk mindenkit, hogy mesélje el a városmajori színházhoz fűződő emlékeiket, ezekből végül podcastek és írott anyagok is születtek.
Az előbb említettek mellett volt két kiemelt eseményünk: az egyik a saját produkciónk, a 100 év Major, avagy az eszméimet nem cserélem premierje, amelyben Nyáry Krisztián és Horváth János Antal a korábban itt élt írók és költők szemszögéből mutatta be az elmúlt 100 évet, a másik pedig a Kaddis-koncert, ami szintén a szívügyem volt. Aki olvasta Zoltán Gábor műveit, tudja, milyen borzalmak történtek a környéken 1944-45 telén. Erről mindenképpen szerettünk volna megemlékezni, ehhez pedig nem is találhattunk volna méltóbb előadást, mint Födő Sándor és Bíró Eszter koncertje.
Ahogy említetted, a 100 év Major volt idén a saját produkciótok. Milyen visszajelzések érkeztek a szakmától és a közönségtől?
Nagyon sikeres volt, mert egy izgalmas előadás született, de az mindig megosztó, ha egy írót vagy költőt más szemszögből láttatunk. Ha megmutatod egy költő emberi oldalát is, sokaknak tetszik, mivel ezáltal közelebb kerül hozzájuk. A fiatalok, akik látták az előadást, azt mondták, mennyire szuper lenne így tanulni az irodalmat. Szeretjük a nagy íróinkat, költőinket piedesztálra emelni, de nekik is megvoltak a hibáik, a gyengeségeik, tudtak szerelmesnek lenni és gyűlölni is – miközben természetesen zseniális alkotók voltak. Nagyon fontos megmutatni az emberi oldalukat, mert a művészetük is részben ebből táplálkozott. A Színművészeti előtt magyar szakos voltam az egyetemen, így rálátok az irodalomtanításra, amelynek nagy előnye lehet, ha az irodalmi alakokat élő, a ma emberének érzelmeit bíró emberekként mutatják be, hiszen a teljes világtörténelmet tekintve mintha csak „tegnap” éltek volna.
Az idei nyarat a Szabadtéri Színházak Találkozójával nyitottátok meg, ami az első ilyen kezdeményezés volt. Honnan jött az ötlet, hogy a Szemléhez hasonló sorozatot szenteljetek a rendezvénynek?
A Szabadtéri Színházak Szövetsége elnökének, Pócza Zoltánnak volt az az ötlete, hogy egy olyan programsorozatot szervezzünk, amelyben a szabadtéri színházak az elmúlt évek saját produkcióival mutatkozzanak be a fővárosi közönségnek. A legtöbb szabadtéri színházhoz hasonlóan a Városmajori Színpad is alapvetően egy befogadó tér, ahová meghívott előadások érkeznek, de van egy kötelezvény arra vonatkozóan, hogy évente legalább egy saját bemutatót tartsunk. Ezt mindenki máshogy értelmezi, nálunk ez azt jelenti, hogy az ötlettől a megvalósításig mindent mi csinálunk. Nekünk nincs társulatunk, varrodánk, ügyelőnk, súgónk – tehát semmink, ami egy produkció létrehozásához kellene. Ezért ilyenkor indul az egyeztetés (szerzővel, rendezővel, színészekkel, műszakkal stb.), ami iszonyatosan bonyolult. Több szabadtéri színház is hasonlóképpen működik, ezért is gondoltuk, hogy adunk ezekből a produkciókból egy kis ízelítőt. A Kőszegi Várszínház, a Gyulai Várszínház, a Szentendrei Teátrum és a Kultkikötő előadásai mellett a tavalyi két bemutatónk (Ahogy teccik – nemtragédia és a Dalok a kamrából – A szerk.) is szerepelt a repertoárban. Fontos, hogy a budapesti közönség előtt is megmutatkozhassanak ezek az előadások, nekünk befogadó színházként feladatunk ennek a lehetőségét megteremteni.
Mennyiben különbözik ez a Szemlétől, amelyben szintén vidékről hívtok előadásokat?
Nagyban. Egyfelől a Szövetség által kiválasztott előadások saját produkciók voltak, amelyeket a tagintézmények maguk neveztek a Találkozóra, míg a Szemlére határon innen és túlról mi válogattuk az előadásokat. Idén egyébként beemeltünk egy alternatív fővárosi előadást is (Átrium – Frivol – A szerk.) a versenyprogramba. Művészeti tanácsadóm, Peremartoni Krisztina az egész évadban járja az országot, rendíthetetlenül nézi az előadásokat, keresi azokat a produkciókat, amelyek megütnek egy bizonyos nívót és színvonalban is összehasonlíthatók egymással. Ez adja a díjak igazi értékét: a roppant erős mezőny. Persze, ez nem azt jelenti, hogy máshol nincsenek jó előadások, mert a versenyprogram összeállításakor több tényezőt is figyelembe kell vennünk: azt is néznünk kell, hogy az adott produkció beférjen a színpadunkra, le tudjuk egyeztetni és meg is tudjuk fizetni.
A Városmajori Szabadtéri Színpadon nemcsak színházi előadásokat lehet látni, hanem tánc- és balettelőadásokat, koncerteket, filmeket, gyerekprogramokat is, s ti adtatok helyet júniusban a Margónak is. Cél a műfaji sokszínűség, hogy a kultúra legtöbb területét lefedjétek?
Talán mondhatom, hogy Budapesten nincs még egy olyan nyári szabadtéri színház, ami több műfajban biztosít szórakoztatási lehetőséget a nézőknek. Egy többezres befogadóképességű helyen látványos, általában zenés előadások mennek, mert ekkora térben a próza, a mimika már nem él igazán meg. Nálunk viszont igen, ilyen téren abszolút hiánypótlóak vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb színház Pesten található, Budán alig akad pár, de nyáron ők sem működnek. Éppen ezért feladatunk, hogy minden réteget megszólítsunk, minden igényt kielégítsünk. Ezért is hívunk többek között minőségi gyerekzenekarokat – sajnos a gyerekelőadás nyáron, 40 fokban, délelőtt, világítás nélkül halott ötlet lenne. A koncerthelyszínekkel nem tudjuk és nem is akarjuk felvenni a versenyt; több is van belőlük és mivel mi ültetett helyszín vagyunk, ahol alkoholt sem lehet fogyasztani a nézőtéren, nálunk teljesen más típusú élményre vágynak az emberek. Ezért inkább koncertszínházi produkciókat kívánunk nyújtani a közönség számára (Kern András Lövölde tere, a 30Y Restije Mucsi Zoltán közreműködésével vagy a már említett Kaddis), mely szempontot a koncertek válogatásánál jövőre még hangsúlyosabbá tesszük.
Arra gondoltam, hogy a táncelőadások széppé és felemelővé tennék a nyárestéket, a Győri Balett előadása tavaly igazolta is ezt. Idén már nemcsak őket, hanem a Román Sándor Entertainment és a Szegedi Kortárs Balett produkcióit is láthatták a nézők. A kertmozi ötlete pedig a múltból eredeztethető: egyfelől a Városmajori Színpad is így indult, másfelől eszembe jutottak azok a régi szép balatoni esték, amikor éjszaka a szabadtér alatt néztünk filmeket. Amikor beleírtam ezt a pályázatomba, akkor Budapesten még nem volt ekkora divatja ennek a típusú mozizásnak, de a Covid miatt a szabadtér felértékelődött, így mostanra erős lett a konkurencia, ezért ügyesen kell kiválasztani a filmeket. Idén azt találtuk ki, hogy a meghívott művészeink kedvenc filmjeit vetítjük le. Ugyanakkor hangsúlyoznom kell, hogy a fő profilunk továbbra is a színház. Nagy öröm számomra, hogy idén mindegyik színházi produkciónk teltházas lett, mert ez azt jelenti, hogy sikerült olyan előadásokat bemutatnunk, melyek után a nézők azt érezhették, hogy megérte eljönniük, mert minőségi szórakozást kaptak.
Nálatok véget ért az „évad”. Ennek ellenére jól gondolom, hogy nem dőlhettek hátra? Egyfelől ott van a Kristály Színtér, amit szintén ti üzemeltettek, másfelől hamarosan el kell kezdeni tervezni a jövő évet.
A Margit-szigeten, a Hajós Alfréd Sportuszoda mellett található Kristály Színteret februárban kaptuk meg üzemeltetésre, hogy egy új kulturális közösségi teret hozzunk létre. A városmajori színháztól teljesen eltérő működéssel: zárt térrel, kisebb befogadóképességgel. A Kristályba olyan dolgokat tudunk tervezni, amelyek specifikusan arra a térre alkalmasak, ilyenek például a táncszínházi előadások, a kiállítások és a bulik. Év végéig lesznek programok, aztán egy kis időre bezárunk. Április elején a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaival nyitjuk meg újra a helyet.
Visszatérve a Városmajori Színpadhoz: valóban, sokan azt gondolják, hogy mi nyáron dolgozunk, aztán pedig pihenünk. De a majorban nem áll meg az élet, egyfelől fel kell dolgozni az idei évadot (beszámolók, üzleti tervek készítése, stb.), másfelől ahhoz, hogy a jövő nyár is ilyen izgalmas és színes legyen, már most el kell kezdeni szervezni a programokat, márciusban már késő lenne lekötni azokat.
forrás: https://deszkavizio.hu/
