A művészeti szempont önmagában már nem elég, megkerülhetetlen a marketing – mondja a színházigazgató.
Színész, rendező, művészeti menedzser; színházigazgatói ciklusának negyedik évét tölti Szegeden, ahol tavaly óta a Nemzeti Színház mellett a Szabadtéri Játékok vezetése is az ő hatáskörébe tartozik. Kettős, menedzser- és művészeti szemléletű működése alatt sikerült újra felfelé ívelő pályára állítani a Szegedi Nemzeti Színházat, jelentősen növelni a látogatottságot, a közönségszámot, és nem utolsósorban a színvonalas repertoárhoz igényes, neves alkotókat megnyerni.
Immár két „mamutintézmény”, a dráma- és operatagozatos Szegedi Nemzeti Színház, valamint az ország legnagyobb szabadtéri színpada, a Szegedi Szabadtéri Játékok is a keze alá tartozik. Nem túl sok ez a kihívásból?
Tavaly januárban szembesültem a fenntartói szándékkal, hogy a Nemzeti Színházhoz csatolják a Szabadtéri Játékokat. Akkor volt bennem némi bizonytalanság, kérdőjel, hogy hogyan lehet a két intézményt párhuzamosan vezetni. Mindkét terület szervezőcsapata nagy tapasztalattal bíró, profi szakemberekből áll, és mivel a színház amúgy is csapatjátékos tevékenység, az a tény, hogy a Szabadtéri teljes stábja megmaradt a vezetők kilépése után, olyasfajta nyugalmat adott, amitől azt éreztem, érdemes belevágni. Két és fél hónapos átadási-átvételi procedúra után 2021. májustól megszűnt a Szabadtérit működtető nonprofit kft., a kőszínház vette át az irányítást, szervezést, lebonyolítást. A Szabadtéri Játékok indulásának tavaly volt a kilencvenéves jubileuma. Jogilag, pénzügyileg a Nemzeti Színházzal szerződik minden partner, a jegybevételek is oda folynak be, de a laikusok számára két külön márkáról van szó.
Szerkezeti és repertoárbeli újítást vezetett be idén az Újszegedi Színpadon, ami a Dóm térihez képest kis méretűnek számít…
Kezdeményezésemre fedték be az Újszegedi Színpadot, ami eddig nyitott volt. Bármerre járunk az országban, egy ekkora (tizenhatszor tíz méteres) színpad fedés nélkül elképzelhetetlen. Eddig valamiért ez nem volt prioritás. A koncertsorozat szintén az én ötletem volt, amit csak fedett színpaddal valósíthatunk meg. Az elmúlt tizenvalahány évben hiányoztak az ilyen jellegű koncertek, a Boban Marković Orkestartól a Budapest Báron át Dés Lászlóig, a Presser Gáborral fellépő Csík Zenekartól Rost Andreáig. A középgenerációt célozzuk meg ezekkel a minőségi, színvonalas zenei produkciókkal.
Az elmúlt években háromszázmilliós többlettámogatásban részesült a Szegedi Szabadtéri Játékok. Mire fordítják ezt az összeget?
A többlettámogatást a tao utáni többletforrási pályázatba szervezte át a kormányzat. A korábbi években valóban háromszázmilliós támogatást nyert el az intézmény pályázati úton. Az összeolvadás után is megpályáztuk a többletforrást, de nem kaptuk meg. 2021-ben mindössze nyolcmilliós támogatást kaptunk az NKA-tól, így Szeged város fenntartói támogatásán és a jegybevételen túl a nonprofit kft. eredménytartalékát használtuk fel a kilencvenéves jubileum lebonyolításához. Minimális hozzájárulást kaptunk a kormányzati többlettámogatásból, ez az idei évre is igaz. A kulturális minisztérium újraszervezése, az apparátus megújulása után derül majd ki, milyen forrásokat tudunk felhasználni a jövőben.
Hogyan alakul idén a Szegedi Nemzeti Színház társulatának foglalkoztatása a szabadtéri produkciókban?
A Szabadtéri Játékok történetében a Szegedi Nemzetinek két, teljes mértékben önálló bemutatója van, a Traviata és a Chicago. Színházunk opera- és drámatagozatának magánénekesei és színészei is szép számmal szerepelnek mindkét produkcióban. A Madách Színházzal közösen bemutatott Mamma mia visszahívott produkció, az egyik főszerepet a Nemzeti Színház jelenlegi társulatának tagja, Szaszák Zsolt alakítja, aki bekerült a Madách Színház produkciójába is. A Magyar Nemzeti Táncegyüttessel is közös produkciónk a Szabadság, szerelem, Zsuráfszky Zoltán rendezésében, koreográfiájával.
Komoly vállalás volt az idei évadra a nyolc nagyszínházi, tíz kisszínházi bemutató. A pandémia ellenére teljes üzemmódban működtek?
Valóban, rekordszámú bemutatót tartottunk idén, ami abból is ered, hogy az elmúlt évadban a pandémiás időszak miatt novembertől májusig szinte egyfolytában zárva kellett tartani a színház kapuit. A színfalak mögött közben intenzív munka folyt, ennek köszönhető, hogy idén tizennyolc új produkciót mutattunk be. Emellett huszonkét előadásból álló repertoárból választhattak a nézők. A 20/21-es évadra nem hirdettünk bérletet, a 21/22-es évadban újra elkezdtük a bérletek értékesítését, igyekszünk valamelyest visszatérni a régi struktúrához. Figyelembe kell venni, hogy megváltoztak a jegyvásárlási szokások. Az online jegyvásárlások mértéke nagyon megugrott, másrészt a bérletvásárlások száma visszaesett, inkább az idősebb korosztály tartozik a vásárlókörhöz. A marketingstratégiát, illetve magát a repertoárt is a megváltozott szempontokhoz próbáljuk igazítani.
Milyen tematika, koncepció mentén állították össze a 2022/23-as évadot?
A korábbi gyakorlathoz visszatérve tizenöt bemutatóval készülünk a következő évadban. Ebből kettő a Szegedi Kortárs Baletté, amelyik ugyan nálunk tartja az előadásait, de szervezetileg elkülönül a színházunktól. Újdonságként a Reökben tervezzük az irodalmi Nobel-díjas Peter Handke Zdenek Adamec című darabjának magyarországi bemutatóját a fiatal Szilágyi Bálint rendezésében. A klasszikusok mellett az új kortárs, magyar műveket is előnyben részesítjük. Lőrinczy Attila ír nekünk egy darabot az 1728-as szegedi boszorkányüldözésekből kiindulva. Nemrég mutattuk be Székely Csaba Mária országa című darabját Alföldi Róbert rendezésében. A repertoárunk fele magyar szerzők műveiből áll. Így jelenik meg a következő évadban a Játék a kastélyban Molnár Ferenctől, Örkény Istvántól a Macskajáték, Ránki György Pomádé király új ruhája című meseoperája, valamint a Matyi elszabadul a Lúdas Matyi alapján, amit a K2 Társulat már korábban színpadra állított. Szikszai Rémusz a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog című Martin McDonagh-darab után új feldolgozásban viszi színre Móricz Zsigmond Rokonok című művét. És éppúgy teret adunk a fiatal, kísérletező munkáknak és rendezőknek, mint a tapasztalt, díjazott alkotóknak. A klasszikus zenei műfajok, az opera, az operett, a musical sem hiányozhatnak a repertoárból. A Denevér, a Hegedűs a háztetőn, a ritkán játszott Falstaff és A bűvös vadász. Juronics Tamás állítja színpadra az Egy csók és más semmi zenés vígjátékot. Országosan elismert rendezők érkeztek hozzánk az elmúlt években is. A társulat fejlődése, a renoménk megőrzése, a presztízsünk emelése, a szakmai figyelem magunkra irányítása szempontjából is sokat számít, hogy milyen rendezőket hívunk meg.
Horgas Ádám művészeti vezető, akivel együtt pályáztak és vitték sikerre a színházat, miért távozik a társulattól?
Horgas Ádám tagozatvezető főrendezőként sokat tett a társulat fejlesztéséért, és rendezéseivel nagy sikereket ért el nézőinknél. Ahogyan a művészeti vezetőségünk tagjai, ő is erős személyiséggel bíró, szuverén alkotó. A következő évadunk kapcsán más irányú elképzeléseink voltak, ez volt az alapja annak a döntésnek, hogy új utat keres, ahol az egyéni művészeti ambícióit jobban előtérbe helyezheti.
Az ön igazgatása alatt sikerült visszafordítani azt a folyamatot, hogy Szeged lekerült a színházi szakmai térképről…
2008-tól szerződtem Szegedre színészként. A 2018-as igazgatói kinevezésemet megelőző évtizedben is érkeztek hozzánk elismert, jó nevű rendezők, és születtek olyan előadások, amelyek figyelmet generáltak Szegeden kívül is, de nem a nézők felé fordult elsősorban a színház, hanem valamiféle vélt szakmaiság jegyében születtek meg a bemutatók. Az országos színházi térképen Szeged picit kikopott, beszürkült. Hittem abban, hogy a magas minőségű előadások bevonzzák a nézőket, ahelyett, hogy a könnyedebb, populárisabb műfajok felé mennénk el. Ugrásszerű robbanás történt például a jegyeladások tekintetében, hiszen egy évad alatt huszonkilencezerrel több nézőnk lett. Egy kis településnyi pluszembert tudtunk bevonzani a színházba, ezzel párhuzamosan a szakmai figyelem is újra elkezdett Szeged felé fordulni. Igyekszünk tartani a színvonalat, olyan rendezőkkel dolgozunk, olyan műveket veszünk elő, akik, amelyek hatással lehetnek a nézőkre, művészileg építik a társulati tagjainkat.
A közönség felé való nyitás jegyében új működési koncepciót hozott létre. Közelebbről nézve, miben áll ennek a koncepciónak a lényege?
Új arculattal, logóval, szlogennel kezdtük el hirdetni a színházat. A logónk sokkal trendibb, letisztultabb formavilágú lett – egy sárga kör két csíkkal, ami analóg a szlogenünkkel: a nap fénypontja a színház, különleges élményt nyújthat. A marketing és a művészeti rész szoros összekapcsolódása abból is adódik, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakának elvégzése után a Metropolitan Egyetem stratégiai marketing szakára is jártam, a MOME-n művészetmenedzsmentet tanultam, a Károli Gáspár Református Egyetemen színháztudományi mesterképzésben részesültem. Ma már sokrétűbb hozzáállást igényel a színházirányítási, szervezői munka, ezt a célt szolgálták az előtanulmányaim. A művészeti szempont önmagában már nem elég, megkerülhetetlen a marketing, hogy milyen csatornákon, milyen üzenettel tudjuk a nézőket elérni, akik visszatérnek hozzánk vagy újonnan csatlakoznak. A gerillamarketing működik a leginkább a színházak esetében, elvégre mi ígéretet árulunk – a művészekből, a rendezőből, a darabból kiindulva, ám a valós termék csak a premier után indul el az útjára azáltal, hogy a nézők viszik a hírét.
Menedzser típusú igazgatóként könnyű volt szemléletváltást hozni egy hagyománytisztelő intézmény életébe?
A tanulás frissen tartja az ember szemléletmódját. Igazgatóként sem zárkózom be az irodámba, figyelem a trendek mozgását, a különböző kereskedelmi felületeket, a kommunikációs területet a turisztikában, a vendéglátásban, a grafikai, reklámtrendeket. A Szegedi Nemzeti Színház mint márka megerősítéséhez kellett az arculatváltás, ami kapcsolódik a hagyományokhoz, de mellette újfajta hozzáállást közvetít. Amikor megírtam az igazgatói pályázatomat, még nem tudtam, célba érek-e vele. Láttam, milyen világ vesz körül minket, hogyan változott meg a tartalomfogyasztás, hogyan tolódott el a képi kommunikáció felé a marketing. Ezek megfogalmazására végül nyitott volt mind a társulat, mind a fenntartó önkormányzat. Bár voltak olyan hangok is, hogy egy tapasztalatlan fiatalember hogyan mer belevágni. Negyvenéves voltam, azt éreztem: hát mikor, ha nem most? Egyre több olyan fiatal színházigazgató van az országban, akik a menedzseri és a művészeti munkát össze tudják kapcsolni, ráadásul értik, hogy egymás nélkül nem elégségesek egy intézmény vezetéséhez.
Fajsúlyos, a jelenre globálisan és lokálisan is keményen reflektáló előadások születnek Szegeden, mint az 1984, a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog, a Mária országa. Felzárkóztak a progresszív, javarészt az ellenzéki oldalra sorolható hazai színházakhoz?
Manapság egymás mellé sorolják a progresszív és az ellenzéki fogalmakat. A jelenre reflektáló, akár progresszív produkciók vagy rendezők meghívása, – akiknek a szemléletmódjához tartozik, hogy reflektálnak a minket körülvevő környezetre –, nem ellenzékiség, hanem élő színház. Minden egyes mű, legyen az kortárs vagy klasszikus, örök emberi értékeket hordoz, az árnyas, sötét oldalunk ugyanúgy megvan benne, mint az emberi nagyság, a vágyak megfogalmazása. A kisszerű, negatív előjelű jelenségeket éppúgy szeretnénk megmutatni, mint a fájdalmakat, a célokért, vágyakért harcoló bátorságot. Ez adja meg a jelenidejűséget, amitől a néző felkacag vagy összeszorul a gyomra. Az előadásaink létrehozásánál nagyon fontos szempont, hogy elérje a nézőt, a fogyasztót. Ha nem azzal találkozik áttételes formában, ami őt is körülveszi, nem tud rá személyesen is reflektálni. Ha azt érzi, köze van ahhoz, amit a színpadon lát, róla is szól az előadás, tud hozzá kapcsolódni.
Mekkora hangsúlyt fektetnek a fiatalabb korosztály, az egyetemisták megszólítására?
A „Hogyan lehet behozni az egyetemistákat a színházba?” kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy nem az egyetemistákat lehet behozni a színházba, hanem a korosztályukból azokat, akiket már gyerekkorukban megfertőztek a szülők, a pedagógusok a színház varázsával. Középiskolásként, színház-pedagógiai munkán keresztül, a saját osztálytermükben is találkozhattak színészekkel. Az előzmények megalapozásában nagy segítség a Lázár Ervin Program –, ami tematizáltan köti össze a fiatalokat a kultúrával –, illetve a gyerek- és ifjúsági bérletek. Az igazgatásom alatt indult el a Kooperáló Színház-pedagógiai Alkotótér. Az eltelt három-négy év alatt szoros kapcsolatot sikerült kiépíteni az itteni középiskolákkal. Az SZTE kulturális irodájával is régóta szoros a kapcsolat.
Az intézményvezetés mellett az alkotómunkától sem távolodott el. „Előugrik” olykor a színész, a rendező énje, és teret követel magának?
Nagyon fontos nekem, hogy a színpadi munkáimon keresztül is találkozzak a nézők reakcióival, illetve hogy részt vegyek a társulat életében, hiszen akkor érzékelem a saját bőrömön a vezetőként meghozott döntéseimet. Kell, hogy együtt dolgozzak azokkal, akiknek a munkáltatója is vagyok. Minden évben egyszer színművészként dolgozom, egy előadást pedig rendezek. Legutóbb a Leonce és Léna vadonatúj változatát állítottam színpadra, Závada Péter szövegével, Subicz Gábor zenéjével a Modern Art Orchestrából. Ebben a kortárs ősbemutatóban az opera műfaja keveredik a rappel, jazzel, és nagyon betalált a középiskolás-generációnak.
Jövőre lejár a mandátuma. Megpályázza újra a színház vezetését?
A négy évvel ezelőtti pályázatban nem szerepelt sem a kultúrpolitikában bekövetkező erős polarizálódás, sem a pandémia, sem a háborús helyzet. Ami elindult az első évben, azt a másodikban szétbombázta a pandémia. Ennek ellenére rengeteg tapasztalatot, tudást is hozott, amiből jogilag, gazdaságilag, sőt pszichológiailag is sokat tanultam. Ha valamiért úgy alakulna, hogy nem lennék igazgató a következő periódusban, akkor is annyi tapasztalatot szereztem vezetőként, amit akár magánemberként is remekül tudok hasznosítani. De fel vagyok vértezve a folytatásra!
forrás: https://www.artisbusiness.hu/
