Új bemutatónak, Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék című előadásnak tapsolt pénteken este a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza nagytermének közönsége. A darab műfaji megnevezése: víg farsangi atrocitás, eléggé sokat elmond arról, mire számíthat, aki beül a széksorokba.
BALLA TIBOR
Új bemutatóról beszélünk, ám ez csak félig igaz, hiszen a Hamlear előadással a névjegyét hangsúlyosan letevő Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba szerzőpáros újabb darabját már előttünk is látta közönség, ugyanis ez a Bartók Kamaraszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója, nyári debütálása már július elején megtörtént Kőszegen, fergeteges fogadtatással. A Budán, 1532 farsangján, öt és fél évvel a mohácsi vész után játszódó, meglehetősen szabadszájúan megszólaló produkciót Őze Áron jegyzi rendezőként. „Szívem csücske ez a darab. Akik a Hamleart látták, már tudják nagyjából mire lehet számítani, hiszen „sziporka” szerzőkről van szó, fantasztikus szövegleleményekkel, és szerintem eléggé erős szereposztásban (Vízkeleti Zsolt, Jegercsik Csaba, Ágoston Péter, Göttinger Pál, Bede-Fazekas Szabolcs, Alberti Zsófia, Fekete Linda). Én rendezőként mindent elkövettem, hogy ez a darab működőképes legyen. Egy picit szól a színházi szakmáról is, a kiszolgáltatottságáról, hogy hogy használja fel a politika. Sikerül-e ez neki, vagy nem. Ilyenformán a hatalom és a művészetek kapcsolatáról is szól. De leginkább egy farsangi játék, amiben a néző kicsit bepillanthat a kulisszák mögé, hogy a színházcsinálás hogy is néz ki.”
Őze Áron elmondta, a kőszegi színpad szakmai szempontból egy nagyon nehéz helyszín volt, hiszen egy „csapdaszínpad” volt, ami azt jelenti, hogy ha egyszer bementek a színészek a színpadra, onnan már csak hátra, a színpad mögé volt kijárat, tehát ottragadtak a szereplők, és ez a rendezőnek sok álmatlan éjszakát okozott. Az itteni díszlet (tervező: Kovács-Yvette Alida) is ezt az udvart képezte le, de itthon már könnyebb a helyzet, mert vannak járások, ahol tudnak a színészek közlekedni, így több a lehetőség is. A rendező kijelentette, a koprodukció azért is jó, mert összeadják az erőiket a színházak. Nem csak anyagilag, díszletben, jelmezben, hanem a játszó színészek személyében is. Olyan kulisszatitkot is elárult, hogy ilyenkor, ha leülnek tárgyalni, akkor mindkét fél részéről elhangoznak igények, hogy ki szerepeljen benne. Ezúttal egy perc alatt megegyeztek a játszó személyekben. Arra a kérdésre, hogy a szüzsé olvasásakor is már az jelent-e meg a fejében, amit most láthattunk a színpadon, határozott igennel válaszolt. „De nyilván más is, már nem tudok elvonatkoztatni, hiszen túl vagyunk már nagyon jó hangulatú előadásokon, Kőszegen. Most már az én eredeti elképzelésemhez képest hozzá igazodott a darab jelenlegi állapota, és ezt látom annak, ahogy én ezt elképzeltem. Nagyon képlékeny ilyen szempontból a színház. Görcsösen ragaszkodni ahhoz, amit az első percben látok – mert tényleg látom ennek a világát, ritmusát, megvalósítását, díszletét jelmezét – nem szabad, mert ehhez szó szerint mindenki hozzáteszi a magáét. Mivel élő szerzőkről van szó, természetesen ők is. Már az elején elmondtam nekik, hogy én dramaturggal dolgozom ezen a szövegen, tehát nagyon sok mindent átír a gyakorlat. Mert a színház gyakorlatának is megvan a maga igazsága, és ezeket kell tudni egyeztetni. Hol dünnyögve, hol jókedvűen elfogadják. A végeredmény ezzel a szerzőpárossal mindig örömteli volt és sikeres.”
Őze Áron a Bartók igazgatójaként válaszolt arra a kérdésre, hogy a két színház között lesz-e folytatása ennek a fúziónak. „Folytatódik, és nagyon örülünk neki. Ez a közös munka annyira jól sikerült, hogy úgy tűnik, a Kőszegi Várszínháztól a jövő nyárra felkérést fogunk kapni, mégpedig arra, hogy a Bartók készítse el a jövő nyári nagyszínpadi produkciót Kőszegen. Úgyhogy megyünk vissza Kőszegre. Gyula meg fog sértődni, mert Gyulára is hívnak vissza bennünket rendszeresen, szeretnék, hogy ott is jelen legyünk. Meglátjuk. Egy színház életében egy nyár folyamán, ha tisztességgel apait, anyait belead, egy produkció készíthető el, én úgy gondolom, mert némi töltődés, pihenés is kell. Ez egyébként örömteli, hogy két megkeresés is van. Véleményem szerint egy nyári színháznak egyre fontosabb, hogy olyan partnereket találjon, akik színházi infrastruktúrával rendelkeznek, tehát meg tudják oldani a díszletgyártást, próbákat a saját helyszínükön. Egy darabnak a nyári bemutató után van egy második élete. Szomorú, ha másfél, két hónapi próba után van pár előadás, és eltűnnek ezek az értékek. Ha egy kőszínház áll partnerként egy produkció mögött, akkor van lehetőség továbbjátszani. Nem utolsó sorban visszük a technikai felszerelésünket, a műszaki állományunkat, a szaktudásukat, megkönnyítve a helyiek dolgát. Erre egyre jobban rájönnek a nyári színházak, hogy számukra ez egy jó kapcsolat.
A darab főszerepét Göttinger Pál rendező alakítja, ezúttal színészként, de decemberben az Egy csók és más semmi című zenés vígjáték rendezőjeként is viszontlátjuk majd. „Egy botcsinálta drámaszerzőt játszom ebben a darabban, amit nagy élvezettel próbáltam, már csak azért is, mert magam is botcsinálta drámaszerző vagyok. A Kőszegi Várszínház az előző években bemutatta több írásomat is. A valódi és az elképzelt szereplő tudott osztozni egymás fájdalmában. Ez egy a szükségesnél egy picit naivabb figura, akit a történések gyorsan megacéloznak. Egy olyan drámaszerzőről van szó, akinek a gerince szépen lassan beletörik a munkába, ahogy a megrendelő sorra-sorra kifejti a komplikált igényeit. Én nem vagyok egy különösebben sikeres férfi, és különösen sikeres drámaíró, úgyhogy jól elvoltam ezzel a szereppel. Nem kellett túl mélyre ásnom. Nem gondolom, hogy egy szereplőnek nagyon a színész valóságából kellene táplálkoznia. Úgy csinálunk, mintha nem mi lennénk, ez egy meglehetősen régi színházcsinálási forma, de nem megy ki a divatból. Inkább elképzelni szerettük volna ezt a fickót, hogy milyen lehet.” Bár lehet, hogy Őze Áron mást mondana, de ő úgy gondol magára, aki színészként könnyű eset a próbák folyamán. „Azért, mert tudom, hogy egy rendező mit hallana szívesen. Tudom, mi az, amit nem kell megkérdeznem, mert nekem kell tudni megoldani. Ők mind több rendezőt láttak már, mint én, én viszont sokkal több színészt láttam már, mint ők. Abban bízom, hogy ez kijön egálra.” Hogy Göttinger szerint miért érdemes beülni az előadásra? „Hogy láthassák ennek a szerzőpárosnak a kultúr-, irodalom-, és drámatörténetileg mélyen beágyazott történetet, ugyanakkor nagyon közönséges, farsangi komédiás kötetlenséggel elhangzó vicceit, lássanak minket bolondozni, és azért hogy tanuljanak a magyar történelemnek számomra eddig ismeretlen szeletéről. Én nem tudtam arról, hogy a Gritti Alajos valóban létezett, mint ahogy arról sem tudtam, hogy Bogádi, a híres, nevezetes magyar nemes azzal szerezte a nemességét, hogy a Rigómezei csatában egy zsák aranyat megevett, hogy ne jusson az ellenség kezére, és három nappal később hiánytalanul visszaszolgáltatta.
forrás: https://www.duol.hu/
