Megszoktuk, pedig akár meg is szökhettünk volna: az online színháznézés a hétköznapjaink szerves részévé vált az elmúlt két és fél évben. A szeptember 25-ig tartó eszínház Fesztivál olyan előadásokat sorol egymás mellé, melyek amúgy sosem adnának randevút egymásnak. JÁSZAY TAMÁS AJÁNLÓJA.
Ez persze erény, mielőtt valaki félreérti a fentieket: a napról napra súlyosbodó gazdasági helyzetben, a legváltozatosabb válságtüneteket mutató, minden korábbinál törékenyebbnek tetsző világunkban egyre kisebb az esély arra, hogy ennyi és ilyen minőségű színházi előadás egyazon légtérben megjelenjen. Országos színházi fesztiválunk már nincsen, igény se igen mutatkozik újraindítására, a minőségi programsorozatok csendben halódnak, mások alámerülnek és kibekkelnek, az elveikhez kevésbé ragaszkodók meg beadják a derekukat: jöjjön a gatyaletolós humor.
Az, amit az idén második alkalommal megrendezett eSzínház Fesztivál képvisel, szerencsére egészen eltérő indíttatású: a válogatást – aminek hogyanjáról amúgy szívesen tudnék többet – bízvást nevezhetjük reprezentatívnak, a szó több értelmében is. Ugyanis a tizennyolc színház tizenkilenc előadását felvonultató, tíz napon keresztül a nap huszonnégy órájában megnézhető, jobbnál jobb minőségű színházi előadásfelvételek sok-sok szempont szerint sorolhatók kisebb-nagyobb csoportokba, és ha az ember kényelmesen elhelyezkedik laptopja vagy plazmatévéje előtt a karosszékben, akkor kap egy közel érvényes pillanatképet arról, hogy mi érdekli ma a magyar színházat.
Mert tényleg minden van itt, mint a mesében: függetlenek, kőszínházak, vidékiek, pestiek. Előadások kisebbeknek, nagyobbaknak, meg azoknak, akik a két szélsőérték közé esnek. Van kortárs magyar, klasszikus külföldi és kanonizált hazai. Fizikai, nevelési, közösségi, improvizáció alapú, fikciót dokumentumokkal vegyítő színház. Prózától elrugaszkodó, verset értelmező, új drámával kísérletező. Úgymond hagyományos és felkavaróan kortárs eszköztárral dolgozó, de találni szöveg alapú, mozgásfókuszú vagy épp korszerű vizualitással és technológiával működtetett produkciókat is. És sajnos a mai magyar színházban tünet értékű az is, hogy tizennyolcra húz lapot a válogatás egyetlen női rendezője...
Aminek viszont nagyon lehet örülni: üdvösen sok a fiatal és középgenerációs rendező, többek neve új lesz a nézőnek, másokat meg régi ismerősként köszönt a képernyő előtt. A következőkben röviden, címszavakban, merőben szubjektív alapon említem, amit szerintem említeni érdemes, utána meg irány az eSzínház oldala, fotelszínházra föl!
Legyünk büszkék a kortársainkra! Jászberényi Sándor felkavaró prózájából vérbeli, színes szélesvásznú színház született Polgár Csaba és alkotótársai keze nyomán. Az Örkényben rögzített A lélek legszebb éjszakája a háborúról, az életről, a halálról beszél – te jó ég, de messze vagyunk ma már a 2018-as bemutatótól... Schwechtje Mihályt filmesként ismerik sokan, miközben Az örökség című előadása már sokat ígért színházas vonalon is: a Radnótiban játszott Gina a mai magyar valóság egy másik, a korábbiakhoz hasonlóan kellemetlen szögletébe utaztat.
Mert a tragédia (a Tragédia) velünk van, ha tetszik, ha nem: Madách klasszikusát showritmusban hangolta komédiára Novák János a Kolibriben – figyeljék csak meg, ahogy a tizenkilencedik századi szerző (és az utókor) által mostohán kezelt Éva itt végre főszereplővé válik Nyirkó Krisztina alakításában. Csáth Géza élete kész regény, de azt is mondhatjuk, hogy színpad után kiált: Vörös Róbert újabb szerelemprojektje a Vígben játszott Csáth és démonai. A magyar irodalom és kultúra ismerős és elfeledett jelesei adják egymásnak a kilincset a sodró erejű játékban, aminek a centrumában Horváth Szabolcs érzelmes-szenvedélyes Csáthja áll. A szerelem és a belőle eredő szenvedés sok más előadásban is visszatér: Ady bonyolult érzelmi életéről tudósít Horgas Ádám Madách Színház-beli rendezése.
Az idei online szemle több módon is tiszteleg a magyar irodalom örökifjú, ősz hajú klasszikusa, Weöres Sándor előtt. Aki jó tíz éve látta Fekete Ernő egyszemélyes estjét, a Mennyekbe vágtató prolibuszt, az sosem felejti a monodrámává izmosodott szövegek súlyát, erejét, lendületét és humorát. 2021-ben filmverzió született: lássuk, milyen új árnyalatokkal gazdagodott Weöres és Fekete duója. A Kőszegen bemutatott, mostantól Budapesten látható Göttinger Pál-rendezés, a Kálid Artúr főszerepelte Szénakutyák is a költőóriás előtt hajt fejet. Vagyis inkább cinkosan rákacsint: a költő macskája köré szőtt fikcióról máris érezni, hogy az új évad jeles eseménye.
És még mindig Weöres, de most a nemrég tízéves jubileumát ünneplő, a költő-író nevét büszkén viselő szombathelyi színház. A múlt évad egyik legemlékezetesebb, nagy erejű bábelőadása a helyi Mesebolt Bábszínházzal koprodukcióban valósult meg: Vidovszky György traumajátéka, a Szólít a szörny többek között lenyűgöző vizualitással dolgozza meg nézőjét. Ez utóbbi az új hazai rendezőgeneráció egyik legtöbbet foglalkoztatott rendezőjének, Nagy Péter Istvánnak a szintén szombathelyi produkciójáról, a Candide-ról is elmondható, amint az is, hogy a néző lelkébe a szó jó értelmében belegázoló produkciókról van szó. Egyáltalán nem mellesleg mindkét esetben Major Erikkel a főszerepben.
Voltaire után negyven évvel írta meg Csokonai a maga, egészen másfajta szatíráját: a Karnyóné groteszk, széles ecsetvonásokat alkalmazó vásári komédiaként kerül színre a szegedi-aradi koprodukcióban, Tapasztó Ernő fesztiváljáró rendezésében. Székesfehérvárról érkezik a virtualitásba A vágy nevű villamos: Tennessee Williams tegnapi klasszikusa mindenestül a mai Magyarország egy kisvárosában szólal meg Bagó Bertalan színrevitelében.
Az eSzínház Fesztivál független színházi szekciója legalább ilyen sokrétű és gazdag. A KV Társulat Pofonja már a címében sem árul zsákbamacskát: Kovács D. Dániel hat ragyogó színésszel életes képekben beszél családról és erőszakról, meg ami a kettő metszete. Kétszemélyes sikertörténet a Mary és Max című előadásé: hosszú évek óta játssza Grisnik Petra és Gőz István, akik ketten vannak egyedül a színpadon.
Nemes Nagy Ágnesre emlékezik a Zichy Színműhely Aranyecset című előadása. Külföldi klasszikusok újszerű feldolgozásával jelentkezik két fiatal, tetterős csapat is. Sötét, komor az alapanyag, de az eredmény mindkét esetben emlékezetes: az erős castingból hatékonyan építkező Exit Generáció Dosztojevszkij, míg a Kerekasztal Színházi Nevelési Társulat Musil alapszövegéből indult el a saját útján.
A kamera olykor olyan zugokba is elvisz, amit esetleg élőben soha nem vennénk észre. A válogatás két helyspecifikus előadásával ez most a helyzet. A Freeszfe színeiben, a Király Fürdő (majdnem) összes termeiben zajlik Al-Farman Petra projektje, a Torkolat, hogy a résztvevők a nézővel együtt gondolkodjanak a gyermekvállalás kérdésének nem mindig lélekvidámító pillanatairól. Erősen valóságalapú az egyik legizgalmasabb hazai független színház, a Balogh Rodrigó koordinálta Független Színház Falunapja is: a Gellért-hegy oldalában rengeteget tanulhatunk uzsorázásról, meg úgy általában a kis magyar valóságról. Valahol ez utóbbiról, meg ennek a mozdíthatatlanságáról szólnak Tar Sándor megrendítő szövegei is. Ezekkel pedig nagyon közeli ismeretségben áll Horváth Csaba rendező, aki az El valahová című zenés színházában testi-lelki kirakóst koordinál a színpadon.
Szerző: Jászay Tamás
forrás: https://revizoronline.com/
