Fogalmam sincs, miért nem hallottam korábban az évek óta hatalmas sikerrel futó Operabeavató című műsorról. Egészen tavalyig „egy kő alatt éltem”, ahogy mondani szokás. Akkor viszont elmentem egy előadásra és azóta keményvonalas rajongó vagyok. Pedig korábban nem is szerettem az operát!
Őszintén bevallom, nem sokat konyítok ehhez a műfajhoz. Hosszú évekig játszottam hangszeren és becsületesen jártam szolfézsra, ami adott egy zenei alapműveltséget, de az opera valahogy soha nem vonzott. Félve írom le, hogy korábban csak egy előadást láttam az Operaházban. Ilyen szégyenletes operai múlttal felvértezve találkoztam egy cikkel, amely „a komolyzene Luke Skywalkerének” nevezte Dinyés Dániel zeneszerző-karmestert, az Operabeavató egyik főszereplőjét, és erre felkaptam fejem. játékos műelemzés, vicces sztorizgatás, humoros beszólások, ironikus kikacsintás – és mindez egy operáról? Hát ezt látnom kell! Azzal nem számoltam, hogy az évek óta futó előadássorozat elkötelezett rajongótáborral bír és telt házzal megy, úgyhogy időben kell jegyet venni rá. Így eltelt egy kis idő, mire személyesen megtapasztalhattam, miben rejlik a széria zsenialitása, azóta pedig szinte minden előadáson ott voltam, és múlt héten lelkesen vágtam bele az idei évadba, amely több újdonsággal is jelentkezik.
„Tanít, nevel, szórakoztat”
Ha esetleg valakinek kétsége lenne afelől, hogy az opera műfajáról, vagy általában a komolyzenéről lehet sziporkázóan viccesen, mindeközben bámulatosan informatívan beszélni, akkor ezt most nyugodtan elfelejtheti.
Az Operabeavató két kulcsfigurája, Dinyés Dániel és Göttinger Pál tulajdonképpen egy improvizációval és zenei betétekkel dúsított ismeretterjesztő stand up comedy-t ad elő.
Miközben a nézőközönség fetreng a nevetéstől, mintegy járulékos mellékhatásként egy csomó mindent megtudhat az operáról általánosságban, valamint egy-egy zenemű konkrét sajátosságairól is. Az alkotók olyan zenei és történeti összefüggésekre világítanak rá, amelyeket mi, laikus nézők magunktól nem vennénk észre, ezáltal pedig extra tudással párnáznak ki bennünket, amelynek birtokában valóban élvezhetővé válik egy manapság már nehezebben befogadható műfaj. Fontos, hogy semmilyen zenei előképzettség vagy operaismeret nem szükséges ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. (De természetesen aki rendelkezik ilyennel, komplexebb élményt kaphat.)
Tiszteletteljes tiszteletlenség a színpadon
A már több mint 80 előadást megélt Operabeavató alapkoncepciója az, hogy egy adott operát elemeznek az évad egészében, jelenetről jelenetre. Az előadássorozatba bármikor be lehet kapcsolódni, minden érthető és élvezhető akkor is, ha éppen az évad utolsó előadására – és így egy adott opera zárójelenetére – csekkolunk be. (Én például pont így jártam, és így is frenetikus élmény volt.) Az elmúlt években terítékre került például a Cosi fan tutte, a Figaro házassága és a Don Giovanni Mozarttól, A sevillai borbély Rossinitől, az idei évadban pedig a Bánk bán következik. Az előadások első fele Dinyés Dánielé, aki zenei oldalról cincálja szét az aktuálisan vizsgált operarészletet, a műsor második felében pedig Göttinger Pál ezerféleképpen megrendezi és átrendezi ugyanazt a jelenetet, a jelenlévő operaénekeset instruálva. Teszik mindezt „tiszteletteljes tiszteletlenséggel”, vagyis a poénkodás mellett mindvégig egyértelmű az operával mint műfajjal szembeni alkotói odaadás és művészi alázat.
Dinyés Dániel elvarázsol
Amikor Dinyés Dániel a zongora mögött ülve a zenéről beszél, az ember azt érzi, hogy legszívesebben örökké ezt hallgatná. (Én legalábbis ezt érzem.) Dinyés mindent tud a zeneszerzőkről, a korabeli zenei ízlésről és szokásokról, a zeneművek születésének körülményeiről, sőt, egy-egy akkord születésének körülményeiről is.
Az egyik percben több száz évvel ezelőtt élt zeneszerzők leveleiből idéz, és egy-egy félmondata mögött Mariana-árok mélységű zeneelméleti és gyakorlati tudás sejlik fel, a következő pillanatban pedig lazán átköt Mozartról Britney Spearsre, hogy közérthetően szemléltessen egy zenei megoldást.
Dinyés nem átall Netflix-sorozatokkal és Monty Python-jelenetekkel példálózni annak érdekében, hogy a mai kor embere is meglássa a szépséget az operában, és kapcsolódni tudjon a műfajhoz. „A szoprán és a tenor szereti egymást, a bariton keresztbe tesz” – néha ennyire leegyszerűsített örök igazságokkal magyarázza el az opera lényegét.
Dinyés Dániel zeneszerzés szakon végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2006-ban. Már tanulmányai alatt a Magyar Állami Operaházban dolgozott korrepetítorként. Számos színházi produkció zeneszerzője, zenei vezetője. Évekig a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára volt. 2017-től a Budapesti Operettszínház karmestere volt, majd 2020-tól a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetője. Göttinger Pál a Színház-és Filmművészeti Egyetem rendező szakán végzett 2007-ben. A prózai színházi előadások és a Magyar Rádiónak készített hangjátékok mellett rendezett operát, operettet, zenés előadásokat és magyar musical-ősbemutatókat is. Rendezői munkája mellett színészként, zenészként és színpadi szerzőként is aktív.
Göttinger Pál lehengerel
„Mekkora szövegláda!” – mondogatta félhangosan a mellettem ülő néző az egyik előadás alatt Göttinger Pál rendezőre utalva, aki százhúsz körmondat per perc átlaggal dolgozik, és egy levegővétellel el tudja hadarni egy tíz évvel korábbi rendezése teljes próbafolyamatát.
Az a típus, aki bekapcsol magán egy gombot, és akármeddig tud beszélni, rendkívül szórakoztatóan.
Különböző rendezői koncepciókat próbál ki az adott jelenet kapcsán, így ugyanazt az operarészletet láthatjuk tragikusan, komikusan és tragikomikusan, visszafogottan és eltúlozva, vagy éppen a végtelenségig karikírozva. Emellett arra is jut ideje, hogy izgalmas kulisszatitkokat meséljen a színházról, beavasson a színészek és operaénekesek lelkivilágába, és nem utolsó sorban fénysebességgel szórja a poénokat.
hirdetés
Operaénekesek civilben
Természetesen az előadás nélkülözhetetlen szereplői a kiváló operaénekesek – visszatérő vendég például a Kossuth-díjas Kolonits Klára, valamint Cseh Antal és Gábor Géza – , akik eléneklik az operarészleteket és lelkesen végrehajtják Göttinger szokatlan rendezői utasításait. Az operaénekesekkel kapcsolatban belénk ivódott sztereotípiáknak – komoly hölgyek nehéz, suhogó bársonyokban és tekintélyt parancsoló urak elegáns kosztümökben – itt nyoma sincs. Kapucnis pulcsis, farmeres, mosolygós fiatal és középkorú művészeket látunk, akik látványosan élvezik a sarkából kifordított nyilvános próbát, és a háttérben vihognak a poénokon, amikor épp nincs feladatuk. Élmény nézni, mennyire partnerek a mókázásban, és ők maguk is milyen felszabadultan játszanak, miközben sokszor elképesztően nehéz dallamokat énekelnek el újra és újra.
A rendező közbeszól
Az idei évadban a „klasszikus” Operabeavatót menedzselő Delta Produkció egy új sorozatot is indított. A rendező közbeszól címen futó széria egy olyan Operabeavató-alfaj, amely nem egyetlen mű végigtárgyalását tűzi ki célul, hanem egy-egy hívószó (az operajátszás alapfogalmai, például hazugság, szenvedély, álruha, gyilkosság) köré épül, az adott este témájához választva részleteket a teljes operairodalomból. A múlt heti első előadás a veszekedés témája köré épült, és a két ügyeletes operaénekes, Horák Renáta és Erdős Attila annyira komolyan vette komolytalan feladatát, hogy még pohár is tört a színpadon. Bár a koncepció más, mint a megszokott, a humor változatlan, és lehetőségünk volt több operáról is érdekességeket megtudni. Üdítő látvány volt a nézőtér összetétele, amely a szokásos statisztikát hozta:
minden korosztály képviseltette magát, a 14 év körüli kamaszok ugyanúgy élvezték az előadást, mint a szüleik vagy az idős nézők.
A rendező közbeszól című sorozat az Operabeavató eredeti helyszínén, a 6szín Teátrumban látható, a következő előadás október 3-án lesz. A Bánk bán egész évadon át tartó elemzése pedig új helyszínen, a Magyar Zene Házában debütál szeptember 26-án.
forrás: https://www.noklapja.hu
