Egyébként sem, a jelenlegi kiélezett gazdasági krízishelyzetben pedig pláne nem egyszerű és rizikómentes kihívás független, igényes repertoárral rendelkező, érzékeny társadalmi reflexiókkal bíró magánszínházat működtetni. Az Orlai Produkciós Iroda sokrétű értékek mentén teljesíti misszióját. Az idén 65. születésnapját ünneplő igazgatóval beszélgettünk.
– Honnan ered a színház iránti vonzalma, szeretete?
– A kultúra iránti fogékonyságom és szeretetem egészen gyermekkorig vezetnek vissza. Polgári családban nőttem fel, a színház, az opera, a múzeum, a mozi, a koncert, mind-mind szerves része volt az életemnek. A színház varázsolt el leginkább, azonban egyáltalán nem gondoltam, hogy ez a műfaj valaha több lesz számomra, mint kikapcsolódás. Közgazdasági egyetemet végeztem, ami után ezen a területen, a külkereskedelemben dolgoztam. Váratlan, ugyanakkor sorsdöntő események következtében alakult végül hivatásommá a színház. Az Orlai Produkciós Iroda története Eszenyi Enikő estjeivel kezdődött. Az első mérföldkő 1997 volt, amikor hivatalos formát kapott a produceri tevékenység, 2005-re pedig a folyamatos építkezés következményeként megérett az idő arra, hogy valódi színházzá alakuljunk.
Az első komoly, önálló bemutatónk a 2006. szeptember 30-án a Thália Színházban bemutatott Hat hét, hat tánc volt Vári Évával és Kulka Jánossal. Újabb lépcsőfokként állandó játszóhelyünk lett a Belvárosi Színház, illetve a Jurányi Ház. Harmadik állandó budapesti helyszínünk a 6szín, és számtalan vidéki városban vagyunk visszajáró vendégek, előadásaink 40%-át a főváros határain kívül játsszuk. Büszke vagyok arra az alkotóközösségre, amely létrejött, amely a társulati lét biztonságát, egy műhely összetartó szellemiségét és az abszolút művészi szabadságot garantálja.
– Milyen előnnyel és hátránnyal jár ma Magyarországon magánszínházat működtetni?
– A legnagyobb és legfontosabb előny a függetlenség. Nem kell semmilyen politikai, szervezeti kritériumhoz alkalmazkodni, kizárólag a közönség igényéhez és a saját ízlésünkhöz. A rugalmas munkavégzést is megemlíteném, mint fontos pozitív tényezője a magánszínháznak. Jelentős hátrány, hogy semmilyen állami támogatásban nem részesülünk, a tao és a taokompenzáció érdemi megszűnése miatt pedig csak a jegybevételekből származó jövedelmekből kalkulálhatunk. Ez egy olyan terhelt időszakban, mint a mostani, különösen nehéz kihívás, hiszen a költségeink jelentősen növekedtek. Az ősztől induló szezonban a nagy átrendeződések miatt a fizetőképes nézőközönség biztos csökkenésével kell számolnunk.Egyasszony Tenki Rékával – forrás: Orlai Produkciós Iroda
– Milyen tendenciák mentén alakul az Orlai Produkció repertoárja?
– Egy magánszínház a kereslet-kínálati viszonyok mentén alakítja a repertoárt. A minőségi szórakoztató előadások bevételéből keresztfinanszírozással tudtunk létrehozni rétegszínházi produkciókat, gondolok itt például az Egy őrült naplójára, az Egyasszonyra, a Családi tűzfészekre, az Egy német sorsra, a Nem baj, majd megértem-re. Ez a tendencia sajnálatosan lényegesen meg fog változni, és a minőségi szórakoztató előadások repertoáron belüli aránya növekedni fog. Az elmúlt években felerősödött a vidám, szórakoztató produkciók iránti igény, amit a pandémia, a közeli háború, a társadalmi feszültségek, a növekvő egzisztenciális bizonytalanság tovább fokozott. Az átlag néző, amikor színházba megy, inkább kikapcsolódni akar, mintsem a mindennapi élet problémáival szembesülni. A nézők kockázatvállalási képessége csökken, amelyhez a magánszínházaknak alkalmazkodni kell.
– A közönség potenciális átrendeződése és változó igényei hogyan befolyásolják az évad bemutatóit? Milyen darabokat tűznek műsorra, milyen témákra koncentrálnak?
– A közönség átrendeződése több összetevős. A gazdasági nehézségek miatt az egy produkcióból havonta játszható előadásszám jelentősen csökken, ennek megfelelően egy új bemutató összelőadásszáma is csökkenő tendenciát jelez, azaz egy-egy új bemutató megtérülésének az esélye is csökken. Így jóval kevesebb bemutatóval, maximum négy-öt új produkcióval számolunk. Összehasonlításképp az „utolsó békeévben” a 2018/2019-es évadban 11 bemutatónk volt. A bemutatók között is lesznek felújítások, amelyeknek kisebb a beruházásigénye, és sajnos előreláthatólag évente maximum egy rétegszínházi előadással tudunk számolni. Miután a fizetőképes kereslet csökken, a médiazaj pedig egyre nagyobb, még fontosabb, hogy eljusson a hírünk a potenciális nézőkhöz, megtartsuk a közönséget. Ez azzal jár, hogy a produkciók marketing- és reklámigénye növekedik. De a jövőben is az igényesen szórakoztató, igaz, hiteles, mai tartalommal bíró előadások létrehozását tervezzük.
– Manapság ritkán harmonizál stílusosan a szórakoztatás az igényességgel, a valódi tartalommal. Az Orlai-produkciók érzékenyen ötvözik ezeket, miközben a társadalmat érintő lényegi kérdésre is reflektálnak.
– Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ezt az irányt ne veszítsük el. Művészeti tanácsadó kollégámnak, Zöldi Gergelynek jelentős kihívás, hogy az imént említett gazdasági faktorok mellett olyan daraboknak adjunk teret, amelyek fontos társadalmi kérdéseket érintenek, miközben a kikapcsolódás érzete sem tompul mondanivaló mögött. A szórakoztatás és elgondolkodtatás kettőségét ötvözzük az előadásainkon.
– A két aspektus összevonása párhuzamba vonható azzal a hagyománnyal, amelyet Várkonyi Zoltán képviselt színházban és filmben egyaránt. Az ő „szárnyai alatt” mutatkozott ennyire erősnek a minőségi szórakoztatás és az elgondolkodtatás kettőssége.
– Ez nagyon megtiszteltető felvetés. Természetesen a kétezres évek kihívásaihoz és trendjeihez igazítjuk ezt a szándékot, figyelembe véve azt a rendkívüli felgyorsultságot, amit az elektronikus média az utóbbi években drasztikus módon átformált. Ezek mellett az arányt, azt gondolom, még nehezebb megtalálni.
– Mennyire hangsúlyos nézői igény szempontjából mostanában a „technikai turbózás” egy-egy előadásnál?
– A látványos musicalek vagy a több ezer néző előtt játszódó szabadtéri darabok terén inkább jellemző ez az igény, a prózai színháznál fellelhető ez a tendencia, azonban nem ennyire erős a közönségelvárás. A technika nagy mértékű bevonása az utóbbi időben véleményem szerint lelassult, mivel a nézők a színház alapértékeire és alaptéziseire, az átélhető történetekre kíváncsiak, amihez kulcsfontosságú a hiteles előadóművészek jelenléte. A színész-, néző- és történetközpontú színházban hiszünk, ennek szellemében építjük tovább a repertoárunkat, és így kívánunk a piac értékítéletének is megfelelni. Az emberi értékben hiszünk, nem a technikaiban.
forrás: https://papageno.hu
