“A LEGVÁLTOZATOSABB MŰVÉSZI VÁLLALÁSOKAT TEVŐ ELŐADÁSOK KÉSZÜLNEK ORSZÁGSZERTE” – ÁTADTÁK AZ ESZÍNHÁZ FESZTIVÁL DÍJAIT
2022. szeptember 16-25. között került megrendezésre a második eSzínház Fesztivál az online térben, 18 színház és társulat 19 produkciójával. A Fesztivál előadásait 4 kontinens 23 országából követték a nézők, többszáz eladott bérlet és többezres megtekintés mellett. A fesztiválra jelölt alkotásokat szakmai zsűri és a nézők egyaránt értékelték.
Az eSzínház Fesztiválra nevezett produkciókat szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai Fullajtár Andrea színművész, Béres Attila igazgató-rendező, Göttinger Pál rendező, Kelemen Kristóf dramaturg és Tóth Barnabás filmrendező voltak, továbbá a zsűri munkájában részt vett Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője is.
A gálával egybekötött ünnepélyes díjátadóra a Katona József Színház – Kamrában került sor, 2022. október 25-én, amelyen a zsűritagok szakmai értékelő beszédei és a díjak ünnepélyes átadása mellett a Katona József Színház meglepetés produkcióval is készült.
Fullajtár Andrea az online fesztivál kapcsán a Papageno kérdéseire válaszolva rámutatott, hogy a stream új műfajt hozott létre. Nem színház és nem film, mégis ötvözi a két műfajt, és a színészi játéknak ehhez kell idomulnia.
„Azok a produkciók működtek, amelyekben az alkotók ezt ösztönösen jól keverték” – állapította meg. A színművész úgy látja, a streamelés elsősorban a pandémiás helyzetben tartotta fenn jól a kommunikációt a színházba járó közönséggel, de megkerülhetetlenül beépült a kulturális életbe, és innentől szerves része lesz az életünknek. „Magára valamit adó produkció biztosan rögzíteni fogja így egy-egy előadását” – tette hozzá.
Göttinger Pál a Papageno megkeresésére hosszan értékelte az eSzínház Feszitvál zsűrizése során szerzett tapasztalatait, valamint az online közvetített színházi előadások jelenlegi állapotát. „A legfontosabb tanulság, amit eddig is tudtam, de a saját nehézkes időbeosztásom miatt nem volt módom elégszer megmártózni benne: nagyon izgalmas, ezerfelé csalinkázó, a legváltozatosabb művészi vállalásokat tevő előadások készülnek országszerte, és ezekhez most kényelmesen, ráérősen, a saját időbeosztásom szerint juthattam hozzá.
Nagyszerű kezdeményezésnek találom ezt a fesztivált, még így is, hogy gyerekcipőben jár. Maga a fesztivál is, de a műfaj (az online színház) is, hát ez nem csoda, pár éve még eszünkbe sem jutott volna, hogy ilyen létezik, és hogy forgalmazható termékek állnak elő belőle” – nyilatkozta a színész-rendező.
A díjazott előadások és alkotók:
A legjobb digitális adaptáció PRÓZA kategóriában:
CANDIDE – Weöres Sándor Színház, Szombathely
Voltaire alapján írta: Vinnai András, Bódi Zsófia, Nagy Péter István
Rendezte: Nagy Péter István
A legjobb digitális adaptáció GYEREK- ÉS IFJÚSÁGI kategóriában:
SZÓLÍT A SZÖRNY – a Weöres Sándor Színház és a Mesebolt Bábszínház közös produkciója, a Kabóca Bábszínház együttműködésével – Szombathely
Patrick Ness – Siobhan Dowd regénye alapján írta és rendezte: Vidovszky György
A legjobb női főszereplő:
TÓTH ILDIKÓ – A Vágy nevű villamos c. előadásban nyújtott alakításáért
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Szerző: Tennessee Williams
Rendező: Bagó Bertalan
A legjobb férfi főszereplő
MAJOR ERIK, a Candide és a Szólít a szörny című előadásokban nyújtott alakításáért
Weöres Sándor Színház, Szombathely
A legjobb látványtervezés:
A lélek legszebb éjszakája – Örkény István Színház
Díszlet és jelmez: Izsák Lili
Média-design: Juhász András és Maruscsák Dávid
Adásrendező: Dávid Attila
Rendező: Polgár Csaba
A zsűri mellett a közönség is szavazhatott mindkét kategóriában. A nézők szavazatai alapján:
Közönségdíj PRÓZA kategóriában:
GINA – Radnóti Színház
Írta és rendezte: Schwechtje Mihály
Közönségdíj GYEREK ÉS IFJÚSÁGI kategóriában:
TÖRLESS ISKOLAÉVEI– Kerekasztal Színházi Nevelési Központ
Szerző: Robert Musil – Kemény Zsófi
Rendező: Tárnoki Márk
Papageno különdíj megosztva a következő előadások között:
MENNYEKBE VÁGTATÓ PROLIBUSZ. WEÖRES SÁNDOR VERSEK – Katona József Színház
Szerző: Weöres Sándor, a verseket válogatta: Fekete Ernő
Rendező: Tarnóczi Jakab és Török Marcell
TORKOLAT – FreeSzFE Egyesület
Szerző: Al-Farman Petra – Holczer Sára
Rendező: Al-Farman Petra
Culture.Crane különdíj megosztva a következő előadások között:
EL VALAHOVÁ – a Forte Társulat – Trafó Kortárs Művészetek Háza – Armel Opera Festival produkciója
Szerző: Tar Sándor – Dargay Marcell
Rendező: Horváth Csaba
POFON – KVTársulat
Szerző: Kovács D. Dániel-Zsigó Anna
Rendező: Kovács D. Dániel
forrás: https://szinhaz.online