Az évadtervek már podcastben is meghallgathatók a duol-on

A 2022–23-as színházi évad lesz az első, amely Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza művészeti igazgatója ízlésének a lenyomatát viseli majd, hiszen most először állította össze a teljes repertoárt. Nem indul szerencsésen számára ez a szerepkör, hiszen a kialakult helyzet miatt a teátrumban megszorító intézkedésekre is szükség volt. Hogyan lehet egy ilyen helyzetben évadot tervezni, mennyire sok kompromisszumra kényszerül ilyenkor az alkotó fantázia? A többi között erre a kérdésre is kerestük a választ.

BALLA TIBOR

– Most folyamatos újratervezések vannak, de talán sikerült megtalálni az egyensúlyi állapotot. A kialakított menetrend tartható és jelen ismereteink szerint tudunk működni. Ezek komoly kihívások. Ez az első valódi évad, amit én terveztem, közösen Őze Áron igazgató úrral. Jobb lett volna, ha békeidőben történik. Nagyrészt azok mentén az elgondolások mentén alakítottuk ki az évadot, amikben én hiszek. Gondolok itt alkotótársakra, darabokra, műfajokra, stílusokra, minőségre.

– Mi az, amiben hisz?

– Nincs nagyon messze attól, amit az igazgató úr képviselt a színház élén, a népszínházi vonaltól. Talán kicsit elkoptatott a fogalom, hitelesen megtölteni nagyon nagy feladat. Hogy egy széles spektrumot fedjen le a színház, a minőségi gyerekelőadásoktól, a szórakoztató, nagyszínpadi zenés produkciókon át, a magyar, vagy világirodalmi klasszikusokat színpadra állító előadásokon keresztül, a kortárs magyar bemutatókig.

– Kellett elhagyni bemutatókat?

– Egyet kellett átcsoportosítanunk a következő évadra, egy kortárs magyar regényadaptációt, de van egy másik az évadban. Az utolsó „békeévben” húsz–huszonöt előadást játszottunk egy hónapban. Most maximalizáltuk tízre intézményen belül, ez tartalmazza a fogadott előadásokat is. A vendégelőadások is megjelennek a színházban. Novemberben a nagyváradi színház táncegyüttese hozza el a Vuk című előadásukat. Jönni fognak majd a salgótarjániak is, és mi is menni fogunk. Egyetlen célja van a korlátozásnak, hogy csökkentsük a rezsiköltséget.

– Milyen bemutatókra számíthatunk?

– Van egy hívószó: mecénás. Azt éreztük, hogy amivel szembesül a színház, azt nem terheljük rá a közönségre, nem emelünk jegy- és bérletárat. Próbáljuk segíteni, hogy legyenek itt velünk, tartsuk életben a színházat, a kultúrát. Létrehoztuk a mecénásbérletet, hogy ezzel is ösztönözzük a lokálpatriotizmust. Ennek a városnak, a régiónak van egy színháza, és ezt érdemes életben tartani, támogatni, kiállni mellette. A Szerelem című előadással nyitottunk. Ez a produkció egy nagyobb dió héjában szépen mutatja az én gondolkodásmódomat művészi szempontból is. A színház összehoz, involvál, lehetőséget teremt az együttműködésre, a párbeszédre. Tulajdonképpen egy Kárpát-medencei össznemzeti produkció lett ez a Bartók égisze alatt. Ez egy nagyon egyedi, izgalmas kísérlet arra, hogy a trianoni országokból, a fontos magyar színházi műhelyekből a legfontosabb, magas művészi színvonalat képviselő alkotók, színészek, rendezők, tervezők hogyan tudnak együtt dolgozni. Hogyan tudják megtermékenyíteni a Bartók szellemiségét? Ez egy gyöngyszeme lehet az évadnak. A táncszínháznak októberben lesz egy bemutatója Kinizsi Pálról, Tatay Sándor ifjúsági regényének a táncszínházi adaptációja. Ez is egy fontos előadás. Komoly történelmi alak, egy nagyon magyar téma, ami közben nagyon európai is. Ezek a hősök, mint amilyen a Kinizsi is, példák lehetnek a küzdésre. Hogy az ember mit és hogyan áldoz fel, hogyan képes küzdeni egy nemes ideáért, egy szűkebb és egy tágabb közösségért. A stúdiószínpadon ezt követi majd egy kortárs bemutató. Borbély Szilárd a XX. századi és a kortárs magyar irodalom egyik emblematikus alakja. Egyetlen regénye, a Nincstelenek kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar irodalom történetében, és óriási nagy rajongótábora van a regénynek. Sokat lehet megtudni rólunk, magyarokról, a XX. századi történelmünkről, hogy egy család hogyan próbál meg a közösségből áradó ellentétekkel, előítéletekkel megküzdeni, a felszínen maradni. Nagyon mély, nagyon erős, sokszor talán fájdalmas, nehéz gondolatok, de mégis nagyon felemelő és nagyon megtisztító, szembesítő mű ez. Arról, hogy milyen, és hogy milyen lehet az ember. Számomra az egyik legfontosabb mű. Szívügyem volt, hogy ez a regény műsorra kerüljön. Generációjának egyik legtehetségesebb, legizgalmasabb alkotója, Horváth János Antal rendezi. Ha minden jól megy, akkor december 16-án egy Eisemann-operettel, az Egy csók és más semmivel fogjuk zárni az évad első felét. Élő zenés előadás lesz, a táncszínházzal, vendégművészekkel, és a zenés színházi szakma kiválóságaival, Göttinger Pál rendezésében, Faragó András főszereplésével. Igazi sztárvendégünk is lesz: Oszvald Marika. Az évad második felében lesz egy Tartuffe-előadás, amit Őze Áron rendez majd. A Mikroszínpadon Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez című regényéből készül egy monodráma Kecskés Tímea főszereplésével. Az évadot májusban a Pinokkió egy új adaptációjával zárjuk. Egy fiatal rendező, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője, Horváth Illés állítja színpadra, szintén a táncszínházzal koprodukcióban. Nagy örömünkre Dunai Tamás elvállalta Gepetto szerepét az előadásban. Így néz ki az évad, ezért küzdünk – és én személy szerint is, amit lehet, megteszek –, hogy megvalósuljon. Nagyon szépen tükrözi a gondolkodásmódot, ízlést, stílust, ami mellett művészeti vezetőként próbálok hitet tenni.

– A nyáron óriási sikerrel debütált a Mikro Fesztivál. Lesz ennek folytatása?

– Az időpontját kitűztük, június első hétvégéjéhez közel szeretnénk megrendezni. Ha nem változik a költségvetésünk, akkor meg is tudjuk valósítani. Azon leszünk, hiszen ez is azt a célt szolgálja, hogy sűrítve megmutassuk, mi milyen színházban gondolkodunk, hogy válogassunk a Kárpát-medence színházi kínálatából, ami izgalmas, különleges és fontos lehet számunkra. Láthassuk, milyen előadások vannak, kik dolgoznak, milyen minőségben gondolkodnak a színházról. Fontos, hogy valamihez képest tudjuk magunkat meghatározni, ez példaértékű számunkra. Nagyon izgalmas út, amit képviselnek. A gondolkodásmód, a hozzáállás, az akarat, a színházcsinálói igény, igényesség magunk felé, a közönség felé. Én ebben hiszek. Nagyon rögös, nagyon nehéz, nagyon sok megpróbáltatással van teli. Nagyon sok lemondással, sok fájdalommal jár, de a befektetett energia, a szellemi munka mindig meghálálja magát. Ha nem spóroljuk meg a munkát, azzal sokat nyerhetünk. Mindig is ebben hittem. Önmagammal szemben is túlságosan is maximalista vagyok. De hát mit csináljak? Ezt hozom otthonról. Ezt láttam a szüleimtől, a nagyszüleimtől. A kemény állandó munkát és menetelést. Sokszor ez biztos teher a kollégáknak, de csak így tudok dolgozni, és ebben hiszek.

forrás: https://www.duol.hu/