Operabeavató: A Bánk bán-sorozat I.
„Az opera, bárki számára érthetővé és élvezetessé tud válni – írja a Magyar Zene Háza Operabeavató című előadássorozata ajánlójában. Első pillantásra nehéz elképzelni az állítás teljes igazságát, ráadásul kiderül, hogy a beavatás során éppenséggel Erkel Ferenc Bánk bánjáról lesz szó. Ha valaki volt már életében gimnazista, akkor nem meglepő, ha az opera és a Bánk bán kifejezések láttán ebben a pillanatban elmenne a kedve az egésztől. Abszolút megérteném. Érdemes azonban kitartónak lenni, ha az ember szeretne meglepetésben részesülni.
Dinyés Dániel zeneszerző-karmesternek és Göttinger Pál rendezőnek sikerül gyökerestül felforgatnia a Bánk bánról alkotott elképzeléseimet, miközben abszolút hűek maradnak az operához. A művel szemben tanúsított szemtelenségükkel válnak a legtiszteletteljesebbé. Nem tesznek úgy, mintha egy hozzáférhetetlen szentséget próbálnának lassú léptekkel, lehajtott fejjel megközelíteni. Rátörik az operára az ajtót, kiássák a sírból a hulláját, és a nézők szeme láttára keltik életre. Szemrebbenés nélkül az arcunkba mondják, hogy az opera egyik legfontosabb összetevője a verbunkos, magyar nemzeti operánk alapja tehát a cigányzene. Az opera pedig nem más, mint a tábortűz melletti ökörködés örököse. Mindez nem tekinthető tiszteletlenségnek, hiszen elszántan keressük, hogy miért jó az opera, miért jó a Bánk bán opera. Ha pedig valamibe ennyi energiát fektetnek, annak mozgatórugója nem lehet a tiszteletlenség. Sokkal inkább az őszinte hit, hogy tényleg megéri keresni, hiszen bőven lesz mit találni. Minden esetben először az zenei rész megértetésével kezdenek, majd ezután következik a jelenet kiszínezése. Ekkor tapasztalhatjuk meg Bánk és Petúr karaktereinek létrejöttét. Világossá válik, hogy az opera érthetőségéhez a karakterek érzelmeinek megértése vezet.
Az operabeavató műfajának profán megjelenéséhez hűen az énekesek nem jelmezben lépnek színpadra. Tulajdonképpen a színpad is csak azért színpad, mert magasabban van, mint a nézőtér, díszlet ugyanis nincs. Néhány kellék látszik a színpad szélén, de ezek is csak az improvizáció segítésére vannak ott, nem pedig azért, hogy megkíméljék a közönséget a fantáziájuk használatától. Mindezek ellenére is sikerül mind Kovácsházi Istvánnak (Bánk bán), mind Sándor Csabának (Petúr bán) olyan élményt adnia, amilyet korábban, megrendezett, végigjátszott előadások során nem kaptam.
Két dolog miatt érdemes tehát operabeavatóra menni. 1. Kiderülhet, hogy az opera, ez esetben ráadásul a Bánk bán, mégsem megközelíthetetlen, mégsem csak a kiváltságosok szórakozása. 2. Első kézből van lehetőség megtapasztalni milyen csodálatos dolog, ha művészek egy csoportja megosztja a nézőkkel rajongásuk, mozgatórugójuk, gondolatviláguk tárgyát.
Operabeavató
Zenei vezető: Dinyés Dániel
Rendező: Göttinger Pál
Szereplők
Bánk bán: Kovácsházi István
Petúr bán: Sándor Csaba
Anyag
Erkel Ferenc: Bánk bán
Petúr bordala és Bánk bán nagyáriája
forrás: https://www.prae.hu/
