A négy bűvös betű: F, I, L és M

A Liza, a rókatündér és az X – A rendszerből törölve rendezőjét, Ujj Mészáros Károlyt egyre többször láthatjuk színházi előadások színlapjain. Bár – ahogy ő mondja – még mindig tanulja a színházat, eddigi tíz rendezéséből beszélgetésünk időpontjában éppen hatot láthat a közönség. A reklám 2000-es évekbeli hőskorát sem hagytuk szó nélkül, ahogy elméláztunk azon is, hogy miért nem lett végül második Alvilág-évad, de a keszthelyi Lemezklubba is beugrunk.

Ahogy beszélgetünk, ide-oda ugorva a korokban, egyszercsak Keszthelyen vagyunk a ‘80-as évek erős design-jában, a főtéren indokolatlanul sokáig virító, az „Éljen a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan barátsága”-felirattal a háttérben. A két szobán telente három generáció osztozik, és Karcsi, akinek képzeletében az ágya alatt krokodil lakik, a Kék Fény hatására minden este mutatóujját bekészítve alszik el, hogy az esetlegesen érkező betörő bácsit megfeddhesse. Nana! – kezdődött volna az erkölcsi tanításba oltott figyelmeztetés. Ugye, milyen könnyű máris átcsúszni egy másik dimenzióba? – tűnődünk el a rendezővel.

„De még a Kék Fénynél is jobban emlékszem a Játék a betűkkel egyik epizódjára, amelyben az egyik versenyző hiába készített elő jobbnál jobb szavakat, ügyetlen ujjaival sosem tudott elég gyors lenni, így nem ő nyert. Ez annyira bántott, hogy sírva szaladtam ki a konyhába anyukámhoz” – nézünk körül együtt a gyerekkori képernyőkön. A nővérével erős véd- és dacszövetségben szerepjátszó rendezőnek mindezeken túl, vagy ezeket átszőve mégis alapélménye egyfajta idegenség, amit nem is lehetne egyszerűbben összefoglalni, minthogy: „Mit keresek én itt?”.

Aztán a középiskolai évekkel kinyílik egy másik ajtó is: a lemez- és filmklubok csodálatos világa. Az URH, a Kontroll Csoport és a Van der Graaf Generator számai, vagy az Idő van képkockái jelentik a szellemi túlélést és az üzenetet: lehet máshogy gondolkodni.

Hangyák a Zsiguliban

A nem is olyan rég még – ahogy akkor szinte minden bevonuló fiatal – a beszervezés lehetőségétől is szorongó kiskatona a nyiladozó új és a repedező régi rendszer fordulója előtt egy mindutalan lerobbanó, hangyák lepte Zsigulival utazik az első nyugati élmény felé: az angliai vidéki idénymunka során tapasztalt szép új világ azonban még egy másik perspektíva. „Karcsi, gyere, menjünk a Közgázra, megreformáljuk majd a közgazdaságtant” – mondta az akkori jóbarát, és jött a budapesti kultúrsokk, először alulnézetből, hiszen a Közgáz kollégiuma a Jászberényi úton is túl, Kőbányán volt. Nem volt kérdés, hogy a ‘80-as évek vége és a ‘90-es évek eleje az életformává vált tüntetések, nomeg a mozi jegyében telt: „a korszak eufóriájában tüntettünk Andrásfalvy Bertalan, a Tienanmen téri erőszak, a vízlépcső ellen, transzparenseket készítettünk és mindeközben több mozi filmklubjába is állandó bérletünk volt. Az átlaghoz képest rengeteg filmet néztünk, akár ötöt is egy héten, ami persze a mai dömpinghez képest nevetségesen alacsony számnak tűnik, de egyrészt ezek moziteremben, filmkópiáról történt vetítések voltak, másrészt akkor hetekig tudtam gondolkodni egy filmen. Ami mindig is nyilvánvaló volt, az addigra teljesen egyértelművé vált: a film meg tud siratni, ijeszteni, nevettetni és kapukat nyit ki az agyamban. Tulajdonképpen átitatott ez a négy bűvös betű”. De mi lesz közben a közgazdaság megreformálásával – ugrunk vissza az egyetemi évek nyitányára. „Fel sem merült, hogy közgazdász legyek, így aztán friss diplomásként bekopogtattam a Novofilmhez, és gyakorlatilag bármit szívesen megcsináltam, csakhogy a film közelében lehessek” – ezt a történetet később többször felidézték Sándor Pállal, aki sok évvel később Enyedi Ildikóval közösen a Magyar Filmdíjon a Legjobb rendező-díjat adta át neki. Ekkor még azonban a titkos terv első lépésénél tartunk. „Még csak annyit árultam el ebből, hogy producer szeretnék lenni, és annak rendje és módja szerint el is kezdtem kávét cipelni a forgatásokon. Fejben már előrébb jártam, hiszen úgy kalkuláltam, hogy ha már egyszer producer leszek, akkor onnan már csak egy ugrás a saját film” – tudjuk meg, mi is volt a mesterterv.

Minden egyes snitt

A ‘90-es évek végének óriási pezsgésében vagyunk, amikor is egymásra találnak a Saatchi & Saatchival. Akkoriban csak négyévente lehetett a Színművészeti rendező szakára felvételizni, majd pedig felső korhatárt is húztak, így kétszeri próbálkozás után ez a lehetőség tovaringott, ám annál nagyobb lendülettel érkezik meg a reklámfilm-producerkedésbe. Végigjárva a létrát már attól is roppant lelkes lesz, ha “30-ról “20-ra kell vágnia valamit, hiszen úgy tűnik, ez egyre közelebb viszi a dédelgetett tervhez. „Teljesen alá tudtam merülni 1-2 másodpercekbe is, minden egyes snittbe, és mivel eléggé beledumálós producer voltam, adódott az ösvény, hogy fokozatosan átlépjek a rendezésbe”. Egy szombathelyi sportmárka, a Cassone lett az átjáró, aminek a brief-je kb úgy hangzott, hogy nézzen ki úgy, mintha külföldi reklám lenne. De vajon csak előtanulmány-e a reklám, mint műfaj a későbbi kezdetben kis-, majd nagyjátékfilmekig, sorozatokig? „Azért akkoriban olyanok munkáit lestük, mint Tarsem Singh (a Levi’s „Swimmer” reklámja; az R.E.M Losing My Religion-klipje; A sejt című nagyjátékfilm – a szerk.), vagy Tony Kaye (Velvet Underground és Johnny Cash-klipek; Amerikai História X; reklámok: Dunlop, Volvo, Tag Heuer – a szerk.). Számos reklám azóta a vizuális kultúra kánonjának része, múzeumokba kerülnek be, tanítják őket. Eszméletlenül komolyan gondoltam a reklámfilm-rendezést is. Minden darabra úgy tekintettem, mintha a főművem lenne, nem is állítom, hogy mindig könnyű lett volna velem”.

Teremtett világ

Mindeközben a reklámos pörgés mögött a lassú víz végül 2015-ig mosta a partot: nyolcévnyi munka után ekkor mutatták be a Liza, a rókatündért. A keletkezéstörténetek helyett arra voltunk kíváncsiak, hogy mi történik a rendezővel, amikor filmet forgat, mi az a vonzerő, ami miatt újból odaáll a kamera mögé? „Amikor a dolgok jók, legyen az forgatás, színházi próba vagy egy beszélgetés, akkor abban az a legizgalmasabb, ahogy a gondolatok összekapcsolódnak.

A filmkészítés során például rengeteg aggyal kell kommunikálni, ami során létrejön egy új minőség: az összekapcsolódott agyak közössége az asszisztenciától a kellékesig, az operatőrtől a vágóig, a berendezőktől a ruhásokig. A Lizánál megtapasztalhattam, hogy egy idő után ez a sokunk által teremtett világ olyan erőssé válik, hogy egyszerűen csak át kell nézni oda, és ott van a megoldás. Működőképes lesz, ami mindig lenyűgöz” – és ahogy mondja, az egyik legjobb az a kitüntetett pillanat, amikor szemtanúja lehet, mostanában jellemzően a színházi próbákon, két színészi tehetség kölcsönhatásának, összekapcsolódásának. „A filmcsinálás, nincs mese, addiktív. Instruálod a színészt, nézed a képet, vágsz fejben, az átállásban már a másnapi ezer, és az azutáni párszáz helyzetet pörgeted, ez egy háborús helyzet, aminek az atmoszférája roppantul tud hiányozni. A küzdelem a büdzsével, a mindig túl gyorsan elérkező forgatási nap végével, a rengeteg emberi gondolattal, művészi pillanattal mind része ennek”.

Magunkon is nevetni

Ha máshonnan nem, már csak a filmkészítésből is lehet tudni, mennyi apró mozzanat, körülmény befolyásolja az eredményt. Ettől még nem könnyű azzal sem szembesülni, hogy az X-ből, sikereit tekintve, nem lett második Liza, és az Alvilágból – noha a stáb már térdelőrajtban várta a folytatást – pedig nem lett második évad. A főhősök ilyenkor szoktak egy kis búslakodás után újra menni-mendegélni. Ezesteben pedig egy könnyed játéknak induló, majd magának egyre markánsabban helyet követelő helyszín következett: a színház.

„Még mindig tanulom a színházat, de a maga műfaji meghatározottságában is iszonyatosan izgalmas: azt a finom pillanatot lehet megmutatni a nézőknek, amit korábban a filmeknél mondjuk csak én láthattam a színészek között egy próbán. Ráadásul egy darab később is alakulhat, közösen eltolhatunk, vagy visszahúzhatunk hangsúlyokat” – árnyalódik a különbség a többféle alkotói viszonyulás között.

Mikor azt firtatjuk, hogy ahol ma tart, azzal ki van-e békülve, akkor – noha nem kértük, de mégis – remek végszót kapunk: „Az összes ismert és ismeretlen jelenkori nehézség közepette az azért megnyugtat, hogy nincs már megfelelési kényszerem. Továbbra is szeretnék tanulni, simán vállalom a béna helyzeteket és sírok vagy röhögök magamon”.

Számokban:

A Liza, a rókatündér 56 fesztiválon 38 díjat nyert.

Az X – A rendszerből törölve 15 fesztiválon 4 díjat, ezek között volt 2 „A”-kategóriás fesztivál: Varsó és Goa.

Az Alvilág 1 fesztiválon 1 díjat (Legjobb sorozat – Magyar Filmdíj).

Színházi rendezései eddig 3 fesztiválon 3 díjat nyertek.

Eddig készített 10 kisfilmje 35 fesztiválon 11 díjat kapott.

Eddigi reklámfilm-rendezései száma: 240.

forrás: https://www.habad.hu