Az előadó-művészeti szférában kirajzolódó válságok, és az azokra adott válaszok álltak az Art is Business és a Magyar Public Relations Szövetség szervezésében november 9-én megtartott kerekasztal-beszélgetés fókuszában. Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője szerint elhúzódó válsághelyzettel kell számolnunk, amelyben a kultúra egészének a sorsa kérdőjeleződik meg. Az eseményt követően a Fideliónak adott interjúban arról beszélt, fel kell tudni ismerni a közönség aktuális igényeit és alkalmazkodni kell azokhoz.
Az Art is Business kerekasztal-beszélgetésén úgy fogalmaztál, ma a színházi előadások terén nagyobb a kínálat, mint a kereslet. Sokáig folyamatosan növekedett az egy estére jutó előadások száma, és úgy látszott, megvan ezek iránt a kellő érdeklődés. Most mégis elveszítették volna a színházak a közönségbázisuk egy részét?
Eltolódott a hangsúly a színházról, a járvány, a gazdasági válság, az egzisztenciális kérdések, a háború, a politikai helyzet nagyobb mértékben foglalkoztatja ma az embereket, így a közbeszédben is másfelé terelődött a figyelem. A tévében és az online felületeken is kevesebb szó esik színházi előadásokról vagy magáról a kultúráról, mint korábban, emiatt is szűkül a közönségbázisunk. Ehhez jött még a Covid, ami bezárta a színházba járókat az otthonaikba. Elszoktak tőle, és más szórakozási formákat találtak maguknak, például sokkal népszerűbbé váltak az online streaming oldalak, mint a Netflix vagy az HBO. Van egy jelentős közönségréteg, amely idősebb nézőkből áll, ők a mai napig félve mennek színházba, és gyakran inkább otthon maradnak. Emellett van még egy „poszt-Covid-szövődmény”: a home office munkavégzés tartós megerősödése a kulturális közbeszéd fórumait is jelentősen redukálja. Azzal, hogy egy esemény híre a szájhagyomány útján terjedjen, ma már gyakorlatilag nem számolhatunk marketingeszközként. És természetesen ott van a financiális ok, hiszen alapvetően megdrágult a mindennapi élet. A színházak kénytelenek voltak erre úgy reagálni, hogy kevesebb előadást tűznek ki, mint két-három évvel ezelőtt.
Kényszerpályán haladunk, ezért kénytelenek vagyunk visszafogni a kínálatot.
Néhány éve egy új premierből minimum négy-öt előadást tűztünk ki havonta az első három-négy hónapban, most háromnál többet nem merünk. Csökken az ismétlésszám is. Amíg korábban úgy lehetett számolni, hogy egy jól sikerült produkció minimum harminc-harmincöt alkalommal tud menni egy évben, most húsznál többel nem érdemes kalkulálni.
Több előadásotok elérhető online színházi platformon keresztül. Ezzel az otthonmaradókat igyekeztek elérni?
A streamelt előadások nézőinek 40-50 százaléka vidéki, tehát zömmel olyanokhoz jutnak el, akik máskülönben nem látnák ezeket az előadásokat. Egyértelműen látszik, hogy jelen kell lenni az online térben, mert a színházszerető közönség egy jelentős részének, az időseknek, az egészségileg érintetteknek, a vidékieknek ez a fórum marad az egyetlen lehetőség. Akad, aki látta az előadást, majd vett jegyet az streamelt előadásra is, de olyan nézőkkel is találkoztam, akik előbb online látták, és utána eljöttek megnézni élőben is. Nem félek attól, hogy az egyik kiüti a másikat. Az eddigi tapasztalatok alapján erre a formára leginkább a kevés szereplős, statikus előadások alkalmasak, amiket egy felkészült operatőrgárda rögzít. Ezeknél az online produkcióknál van egy olyan hozzáadott érték, ami képes helyettesíteni azt a varázst, amit a jelenidejűség nyújt a színházban.
Azt is említetted, hogy a mostani társadalmi közérzet miatt az emberek egyre inkább a szórakoztató előadásokat keresik a színházakban. Ti is lekövetitek ezt az igényt a műsorpolitikátokban?
Mindenki próbál idomulni, ezt követeli meg a jelenlegi helyzet. Sajnos mi is kevesebb rétegszínházi előadást tudunk megfinanszírozni, az idei három nagyszínpadi bemutatónk is inkább a szórakoztató kategóriába esik.
Most a fennmaradás, a túlélés a legfontosabb.
Közben egyre több városban zárják be a kulturális intézményeket a téli hónapokra, és csak remélni tudjuk, hogy valamennyi ki is nyit majd újra. De arról már kevesebb szó esik, hogy miért megint a kultúra áll a sor végén?
Vagy inkább az elején, ha a bezárások sorrendjét nézzük, mondhatnám ironikusan. Ez a tendencia nagyon negatívan fogja befolyásolni a társadalom mentális egészségét és a jövő generáció felkészültségét. Már most is érződik a fiataloknál egyfajta edukációs szakadék, sokkal kisebb irodalmi, művészeti ismeretanyaggal rendelkeznek, mint a hagyományos színházba járó közönség, ami problémát jelenthet a későbbiekben.
A kultúra egyre hátrébb szorul.
Nem hallani arról, hogy sportmérkőzések maradnának el, mert bezárnak a sportcsarnokok vagy stadionok? Lehet, hogy ez is bekövetkezik, de ebből a sorrendből jól kirajzolódik, mi a fontossága ma a kultúrának, és azon belül a színháznak.
Eddig a közönségről beszéltünk, de az előadások iránti csökkenő kereslet a művészeket is nehezen érinti, hiszen egyéb módokon kell biztosítaniuk a megélhetésüket.
A Covid alatt ezt is meg kellett tanuljuk. Kölcsönös bizalom van egymás iránt, de közben mindenkiben ott az egzisztenciális félelem. Persze, a szinkron továbbra is ott van mint lehetőség – bár ismert, hogy alacsony bérekkel –, és e tekintetben szerencsés, hogy sorozatok forognak, de sok színész, különösen a független szcénában dolgozók kénytelenek másodállást vállalni a szintén nehézségekkel küzdő rendezvényszervezésben és vendéglátóiparban, mert csak így tudják magukat fenntartani.
Akik nem a stabilitást nyújtó kőszínházi struktúrában dolgoznak, hanem szabadúszók, azoknál ez a megélhetés érdekében történő szétforgácsolódás gyakran előfordul.
Az elmúlt évek sorra hozták a különféle színházi kríziseket, kezdve a tao eltörlésével, majd a Coviddal, most pedig a kata átalakítását, a rezsiemelkedést és a kényszerbezárásokat kell megoldani. Szinte már megtanultunk együtt élni a bizonytalansággal, és mintha ez a makacs dolgozni akarás mutatkozna meg az új szlogenetekben is: „Voltunk, vagyunk, leszünk. Együtt, Önökkel.”
Körülbelül egy hét múlva jön ki egy videónk, amelyben először jelenik majd meg az új szlogenünk. Ezzel elsősorban a közönségünknek akarunk üzenni. Építenünk kell arra az összetartozásra, amit a nézőink fejeznek ki felénk. Számítanak ránk, és ugyanakkor mi sem tagadhatjuk, hogy sokkal nagyobb szükségünk van rájuk most, mint eddig bármikor.
forrás: https://fidelio.hu
