Kijöttem az előadásról, és úgy éreztem magam, mint akit gyomron rúgtak
Nagyon sok remek előadást láttunk a 2022-es évben határon innen és túl, vidéken és a fővárosban, nyári fesztiválokon és kőszínházakban, és igyekeztünk mindenről beszámolni, most azonban a legkedvesebbek közül is a kedvenceinket gyűjtöttük össze. Íme, az Index Kultúra rovatának ajánlata!
Sokan és sokszor elmondták, hogy a pandémiával megváltoztak a nézői szokások, másra, különlegesebb színházi produkciókra vágyik a közönség, ám az előadások által kiváltott hatás továbbra sem a formai megoldásokkal van összefüggésben. 2022-ben láttunk nagyszínpadi és kamaradarabot, egyszemélyes és tömegjeleneteket, zenés és prózai színházat, voltunk klasszikus, kosztümös és a műfaj határait feszegető alternatív előadáson, és egyik esetben sem önmagában az interaktivitás vagy a különleges rendezői elgondolások értek célt.
A színház továbbra is megfoghatatlan varázslat, nem tudni, mitől ragadja torkon a nézőt, vagy talál a szíve közepébe, és még az is benne van, hogy ugyanaz az előadás mindenkiből mást vált ki. Az alábbiakban az Index Kultúra rovatának tagjai mesélik el, nekik melyik volt az idei kedvencük.
Lázadni veletek akartam
Yorick Stúdió, író: Bódi Attila, dramaturg: Barabás Olga, rendező: Sebestyén Aba
Budapest, Aranytíz
F. Tóth Benedek
Igen erősen indult az év, hiszen amikor januárban megnéztem a Bódi Attila azonos című regényéből készült, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában látható Lázadni veletek akartam című színdarabot, az olyan érzést indított el bennem, mint amikor koncerten már csak a hangafalak előtt marad állóhely, és mindjárt az első gitárhúrpendülés egész életre szóló rezgésbe hozza a sejtmembránokat.
Akkor azt írtam, hogy ezt az előadást kötelezővé tenném, mert „kiáll elénk ez a két színész (Sebestyén Aba és László Csaba) a színpadra, és olyan természetességgel és egyszerűséggel mesél egy generáció nyomorúságáról, az ember lelkében ziháló vadállatról, a gyermeki ártatlanság porladásáról, hogy a színpadot megvilágító fények pászmájából pontosan kitűnik, mennyire abszurd mindaz, amit egy hatalom, egy társadalom megtehet és meg is tesz egy nővel. Egy férfival. Néhány fiúval és lánnyal. Az összessel. Csak azért, mert megteheti.”
És volt zene is, Szász Csaba homlokán fejpánt, szólógitáron pengetett, „mintha egy srác itt maradt volna a múlt század nyolcvanas éveiből. Dalnok. Krónikás. Zenéje hangulatárnyék, szavak és mondatok dallamvisszhangja, örvényként kavargó érzelmek lüktetése.”
Az előadásra szerencsére az ítészek is felfigyeltek, olyannyira, hogy Sebestyén Aba és Barabás Olga 2022-ben Kortárs Magyar Dráma-díjat kapott. A 2019 óta odaítélt elismerést ezúttal is Budapesten, a Rózsavölgyi Szalonban adták át. A Kortárs Magyar Dráma-díjat Örkény István özvegye, Radnóti Zsuzsa alapította, Kossuth-díja egy részét szánva az elismerésre.
Az Örkény István özvegye által alapított elismerést az idén hárman kapták. Az egyik díj Térey Jánosnak is emléket állít.
A laudációban Székely Csaba író akkor így fogalmazott:
Bódi Attila regénye a Ceaușescu-diktatúrában játszódik, melyben három kamasz felnövését látjuk, közben egy egész nemzedék tragédiáját. A Lázadni veletek akartam remekmű, noha eredetileg nem dráma, igazi ékszerré ez a szöveg Sebestyén Aba keze alatt válik.
Operabeavató
Delta Produkció, Dinyés Dániel, Göttinger Pál
Magyar Zene Háza, 6Szín
Korcsmáros Felícia
Az Operabeavatót a fiatalok és az idősebbek is sírva-nevetve nézik.
Kicsit csalok, mert az Operabeavató már egy évtizede megy, de mentségemre szóljon, idén indult el belőle egy másik sorozat is A rendező közbeszól címen. Illetve továbbra sem tudok ennél jobb előadást ajánlani, szerintem az Operabeavató a legjobb dolog, ami egy színházban történhet, és küldetésemül tűztem ki, hogy elérjem:
MINDENKI LEGALÁBB EGYSZER MENJEN EL VALAMELYIK OPERABEAVATÓ-ELŐADÁSRA.
Az Operabeavató alapkoncepciója az, hogy egy adott operai művet egy egész színházi évadon keresztül elemeznek, zeneileg is atomjaira szedik, hogy megértsük, mi lehetett szerzőink szándéka, illetve rendezői oldalról bepillantást engednek a nézőknek egy próbafolyamatba. A végeredmény pedig olyan 2-2,5 óra, ahol úgy okosodunk, hogy közben fizikailag fáj a hasunk a nevetéstől. Nem túlzok, eddig akármennyi Operabeavatón voltam, másnap izomlázat érzetem a hasfalamban. Ennek oka pedig Dinyés Dániel és Göttinger Pál. Zseniális humorral egészítik ki mondanivalójukat, közérthetően adják át azt a tudást, amit az évek alatt összegyűjtöttek.
Pont ezért az Operabeavató a Magyar Zene Házában, illetve A rendező közbeszól a 6Szín színpadán azoknak is élvezetes, akik szeretnek nagyestélyiben zokogni a Pillangókisasszonyon az Operaházban, és azoknak is, akik csak olyan darabokat hajlandók színházban megnézni, ami vicces, és látták már a belőle elkészült filmet.
A Magyar Zene Házában idén a Bánk Bánt elemzik, a 6Színben pedig egy-egy fogalom köré keresnek áriákat vagy duetteket, és azokat vesézik ki. Míg előbbi az a hely, ahová szívesen elvinném a nagymamámat, utóbbira – a családiasabb hangulat miatt – előbb rángatom el a barátaimat.
Macbett
Kolozsvári Nemzeti Magyar Színház, eredeti író: Eugene Ionesco, rendező: Silviu Purcarete
Interferenciák Színházi Fesztivál – Kolozsvár
Rimay Ádám
Jöttünk, láttunk, visszamennénk. Közhely, de ideillik. A kolozsvári fesztivál számtalan rendező és író számtalan darabját kötötte össze a világ számtalan színházi társulatával, remek és felemelő élmény minden színházszeretőnek. Bár nem maradhattunk a fesztivál teljes idejére, így is láttunk nemegy előadást, amely egyhamar nem fog kikopni a fejünkből.
A Székek és az Oidipusz is érdekes előadás, végül mégis Purcarete és Ionesco gondolatainak összefonódása hozta meg a legjobb pillanatot, ahogyan a Kolozsvári Nemzeti Magyar Színház társulatával színpadra állt a Macbett.
A darab nemcsak nevében, de tartalmában is különbözik ez eredeti shakespeare-i műtől, hiszen a súlypontok és a magyarázatok is több helyen eltérnek. Témáját tekintve feszeget egy igazán érdekes alapvetést, miszerint
a legtöbb ember azért vágyik a hatalomra, mert csak.
Minél magasabb a cél, minél magasabb az elért eredmény, annál céltalanabb és üresebb a világ. A darab, mint egy jó tragikomédia, abszurd, szórakoztató, de a könnyed sorok és színes ruhák mögött forrong Eugene Ionesco eredeti elképzelése, amelyet Silviu Purcarete remekül elénk tár.
Hedda Gabler
Budapesti Katona József Színház, író: Henrik Ibsen, dramaturg: Szabó-Székely Ármin, rendező: Székely Kriszta
Dzsubák Tamás
A drámairodalom nem kényezteti el a női alakokat. Ritkán bonyolultak, mint egy Hamlet. Talán nem véletlen, hogy Hedda Gablert a Hamlet női változataként is szokták emlegetni.
A címszereplő, Hedda egy tábornok lányának élményeit dramatizálja, aki egy házasság és egy olyan ház csapdájába esik, amelyet nem akar.
JORDÁN ADÉL ÚGY JÁTSSZA AZ ANTIHŐST, HOGY KÖZBEN VÉGIG EGYÜTT TUDOK ÉREZNI VELE.
Már akkor is megáll a levegő, amikor az előadás elején besétál a színpadra, muszáj rá figyelni. Olyan kisugárzása van, hogy egyetlen percig sem tudom levenni róla a szemem. A lénye mindvégig elfojtott vágyakat, titkokat sugároz. De van abban manipuláció, önzés és félelem is, amelyek lassan felszínre kerülnek.
Hatalmas szabadságvággyal él együtt. Küzd, de a saját problémái felemésztik. Nem tud teljes életet élni, nem képes változtatni a sorsán, de ezzel nemcsak magát, hanem a körülötte élőket is elpusztítja. Szó szerint.
Amikor kijöttem az előadásról, úgy éreztem magam, mint akit gyomron rúgtak. Az első gondolatom az volt, hogy Jordán Adélt pályafutása egyik legnagyobb szerepében láttam.
Magányos emberek
Budapesti Katona József Színház, Kamra, írta: Gerhart Hauptmann drámája alapján Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia dramaturg, rendező: Tarnóczi Jakab
Sümegi Noémi
Alternatív vagy erősen formabontó, új utakat kereső előadásokat sokat láttunk ebben az évben is, a személyes kedvencem mégis az lett, amit az utolsók között, decemberben mutattak be. A Kamra előadása szó szerint minden érzékszervünkre hat, de nemcsak az audiovizuális megoldások miatt, hanem mert a témaválasztással, a színészek játékstílusával, a nyelvezettel a bőrünk alá, az agyunk hátsó traktusaiba is bemászik.
Az még csak hagyján, hogy bizonyos jeleneteknél azt éreztem, ez akár nálunk is játszódhatna – a jót akaró, de „elefánt a porcelánboltban” stílusban mindig a legrosszabbat és a legrosszabbkor szóló szülők, valamint a saját világukat építgető, teljesen más elveket valló, sokszor mégis bizonytalan fiatal, kisgyerekes felnőttek közti szakadék sok családban ismerős lehet.
Ahogy az anyát játszó Pelsőczy Réka azon az elnyújtott hangon azt mondja, hogy tudja, hogy idegesítő, de mindenki más is idegesítő lenne (ha bejelentené, hogy itt marad még egy hétre „segíteni”), egyszerre sajnálatra és kidobásra méltó, amennyiben észre sem veszi, hogy csak azért mondják neki, hogy persze, maradjon, mert nem akarják megbántani. A Rajkai Zoltán által játszott apa pedig effektíve nem érti a fiatalok által használt, sok angol szóval vegyített nyelvet, és fogalma sincs, miről beszélnek, Mundruczó Kornélról mondjuk még csak nem is hallott. Mindezek mellett hülye kérdéseket tesz fel, például hogy a fia barátja doku helyett miért nem csinál „rendes filmet”.
És ez még nem minden, a sok-sok kérdést nagyon mai nyelven és mai magyar környezetben körüljáró darab egészen különleges módon épül fel, a partizene része lesz az előadásnak, amennyiben a fiatal apa ezzel próbálja megkeresni a kenyerét, és egyben művészileg kiteljesedni, mindebbe pedig olyan módon vonják be a nézőket, hogy képtelenség kívül maradni.
Killer Joe
Thália Színház, Télikert, író: Tracy Letts, fordító: Speier Dávid, rendező: Mózes András
Vig György
Mocskos jó előadást hoztak össze ősszel a Thália Télikert nevű kísérleti színpadán a Pulitzer- és Tony-díjas író, Tracy Letts 1993-as darabjából. Mózes András rendezése azért is bátor kísérlet, mivel a darabból tizenegy évvel ezelőtt világsikerű film készült Matthew McConaughey főszereplésével. Az amerikai filmsztár alakítása persze Szabó Győző számára jelenthetett volna szakmai konkurenciát, de ő nem versenyként fogta fel a szerepépítést. Pontosan, erősen, még saját jól bevált manírjainak jelentős részétől is tartózkodva építette fel a korrupt zsaru figuráját, aki bérgyilkosként egészíti ki közszolgálati ellátmányát.
De nemcsak Joe lelkiismerete rohadt szét ebben a történetben, hanem minden és mindenki. A lakókocsi, a szerelem, a család, de még a bűn is reménytelen. A színpadon felvonuló karakterek közül senki sincs a helyén, vagy ha igen, az a hely a padló. A karaktereket alakító színészek is hasonló egységet mutatnak – nincs igazán gyenge pontja az előadásnak.
Szabó Győző kegyetlen, bumfordi és félelmetes. A balfék, még drogdílerként is ráfizetéses fiatal srácot a még diploma előtt álló Kuttner Bálint hozza több mint ígéretesen. Bede Fazekas Szabolcs briliáns és néha megrendítő trashpapa, Szabó Erika szakadtan szexi, csodálatosan közönséges. Tóth Eszternek pedig elhisszük, hogy bizonyos lányok tudomásul veszik, ha tárgyként bánnak velük, és látjuk, hogy ez nagyon nincs rendben.
Nem mondanám fekete komédiának, mert annál jóval összetettebb előadás.
MÓZES ANDRÁS ELÉRTE, HOGY TEXAS OLYAN LEGYEN, MINT EGY HÁTRÁNYOS HELYZETŰ MAGYAR TELEPÜLÉS,
erőlködés nélkül otthon érezzük magunkat ebben a történetben. Ha jobban belegondolunk, ez nem is akkora öröm, viszont színházi élményként erősen ajánlott minden 16 évesnél idősebb néző számára.
forrás: https://index.hu