Monodrámák
"Nagyon figyelek arra, hogy a soron következő vállalkozás ne hasonlítson az
előzőre. Mindegyik más alapfelvetésből indult ki. A műfajilag legtávolabbival
kezdtem, mert a Telefondoktor végül is csak megszorításokkal számít
monodrámának. Ott a színészet technikája érdekelt, gyors tempójú, virtuóz
dolgot kellett megtanulnom, a magán-humorérzékemet szakmailag is számonkérhető
effektusokra cserélnem. A Csemegepultos naplójánál a tárgyanimáció volt az
ismeretlen terep, hiszen se Ötvös Andris, se én nem csináltunk ilyesmit
korábban. A Fekete-fehérnél vagy a Veránál a súlyos történelmi téma kontextusa
érdekelt, ráadásul úgy, hogy a két előadás egymásra se hasonlítson. A
személyesség meg… hát én nem görcsölök rajta, úgyis befurakszik, el sem lehet
kerülni. Amit csinálok, annak mindig köze lesz ahhoz, ahol éppen tartok, nem
kell külön erőltetni is. A Csemegepultos idején még belvárosi fiatalok
voltunk, magunkról beszéltünk, a magunk egyébként is végigröhögött
kocsmázásait fontuk bele az előadásba. Nem féltünk semmitől. Azóta az
alkotótársaim már családapák, én meg saját házamban lakó, negyven körüli,
autóval közlekedő, szorongós kis nyomorult lettem, akit a lelke legmélyéig
felkavar a világ alakulása. A Fekete-fehér már ezt tartalmazza: a harcot a
beletörődés ellen. Tíz évvel ezelőtt nem tudtam volna ezt az előadást
megcsinálni. Nem volt tapasztalatom a saját csüggedésemről sem, a hatalom
viszonyrendszereiről sem, nem nyomasztott mindaz, amiről Légrádi Gergely
szövege szól. Azóta már voltam színházvezető, láttam pályázatokat nyerni és
elbukni, rothadó társulatokat belülről és vendégként is, kollégákat és
barátokat tönkremenni, debil dilettantizmust őrjöngeni a hierarchia összes
szintjein… Máshogy vagyok már mindennel. A Telefondoktor idején még azt
hittem, hogy nagy a világ – az a világ egyébként többé-kevésbé a Bárka
Színházat jelentette számomra. Ma már, ötven-egynéhány színházzal,
hetven-egynéhány premierrel és tíz évvel később az az élményem, hogy a világ
szűkös (és a Bárka sincs már sehol). Van egy íve ennek, még ha nem is
tudatos."
"A monodráma a színház egyszeregye" c. interjú részlete