Stuber Andrea naplója a Bánk bán-operabeavató negyedik részéről

Dinyés Dániel és Göttinger Pál Operabeavató sorozata idén a Magyar Zene Házában zajlik, és a Bánk bán a tárgya. (Nem jó az, még egy ilyen szép, tágas házban sem, ha nem helyre szólnak a jegyek, hanem hosszan sorba kell állni, aztán test test ellen küzdeni.) Tegnap, a negyedik részben egy Bánk bán-árián – nem a Hazám, hazámon, hanem melindáson –, és egy Ottó-Biberach jeleneten dolgoztak, szórakozásunkra és okulásunkra. A muzsikus, a rendező és a három énekes: Horváth István, Tötös Roland és Erdős Attila. Avval szokott indulni, hogy Dinyés Dániel a zongora mellett elragadóan fecseg-magyaráz a zenéről, a zeneszerző („az Erkel”) fogásairól, aztán Göttinger Pál, szintén szellemesen, rendelkezőpróbát imitál és különböző helyzeteket ad feladatul az éneklő szereplőknek. (Ilyenkor kicsit azt is felmérhetjük, hogy az énekesek a színjátszásban mennyire kreatívak. Tegnap a Biberachot adó Erdős Attila bizonyult a legaktívabbnak, legtalpraesettebbnek és leglazábbnak.) Feltűnően mainak hatott Dinyés és Göttinger megközelítése, hozzáállása a jelenetekhez és a hősökhöz. Fel is merült bennünk, hogy el kellene olvasni az egész operát – meghallgatni nem elég, mert úgysem mindenhol érteném a dalszöveget –, hogy lássam, hogyan is áll a felesége ügyéhez Bánk bán, aki ebben az áriában oly szépen tudja énekelni azt a (jel)szót, hogy Melinda. (Legalábbis Horváth István szájával nagyon szépnek, lágynak hangzott.) Teljes mértékben szerelmi kérdésként pertraktálták Bánk reagálását a Melinda-Ottó afférra, noha én úgy emlékszem, hogy a nagyúr eredetileg folyton a becsülete miatt aggódik. Az Operabeavatót csak ajánlani tudom mindenkinek. Annak, aki szereti az operát és a színházat, meg annak, aki csak az egyiket vagy csak a másikat szereti, vagy aki egyiket sem szereti és nem is ismeri. Dinyés és Göttinger jóvoltából rá fog csodálkozni, milyen sok titkot rejt a zene, milyen sok csodát a színház, és mennyi játékosságot mindkét műfaj.

forrás: http://stuberandrea.hu/