A zaklatás körülvesz minket a hétköznapokban, de még ha a szemünk előtt zajlik is, nem szívesen avatkozunk bele. Nem tudunk mit kezdeni a helyzettel, vagy úgy hárítunk, hogy ez nem a mi dolgunk, nincs közünk hozzá. A Delta Produkció producere, Gerlóczi Judit mesél a Darázs című színdarabjukról, mely az iskolai zaklatást is elemzés tárgyává teszi, rávilágít az egyenlőtlen szociális viszonyrendszerekben rejlő problémákra, a szinte mindannyiunk múltjában fellelhető traumatikus iskolai emlékekre. Dóczi-Vámos Gabriella pedagógus, pedagógiai szakértő és mediátor, a KÖZünk van hozzá?! program szakmai vezetője pedig elmondja, mit tegyünk és hogyan, ha – akár elszenvedőként, akár szülőként vagy pedagógusként – az iskolai erőszak és a bullying esetével találkozunk.
– Két volt iskolatárs húsz év után újra találkozik. Az egyik nem igazán akar semmit a másiktól, a másik nagyon is akar valamit – a segítségnyújtásból bosszúhadjárat lesz, a negédes small talkból kegyetlen pszichothriller. Hogyan találtak rá az angol származású, tabudöntő történeteket író sikerszerzőre, Morgan Lloyd Malcolmra?
– Nagy vágyunk volt egy krimit színpadra állítani. Domsa Zsófi, a műfaj skandináv alkotóinak szerelmeseként segített nekünk a megfelelő mű felkutatásában, ő talált rá végül a szerző Darázs című darabjára. Lenyűgözött az a feszültség, amelyet elejétől a végéig intenzíven fenntart a történet. Nincs benne nyugvópont, mindig jön egy csavar, ami folyamatosan újragondolásra készteti a befogadóját. Nem csak az előadások létrehozásában, hanem az előadások témájával összefüggő kísérőprogramok létrehozásában is gondolkozunk. Éppen ezért különösen nagy hatást tett ránk a Darázsban megjelenő, eltérő szociális helyzetből fakadó problémák, a történet hátterében megbúvó bullying témája, amellyel szerettünk volna tovább foglalkozni. Az előadásokkal párhuzamosan feldolgozó beszélgetéseket szervezünk, amely során szakmai partnerünk az UNICEF Magyarország, akik meghívott vendégeink mellett szakembereik részvételét biztosítják, a sorozatot pedig podcast formájában is elérhetővé tesszük hamarosan.
– A történet elején kiderül, a barátnők egyike szegény sorsú volt, a másik jómódú. Eleve elrendelés, hogy a szerencsétlenebb sorsú gyermek felnőttkorában is hátrányos helyzetű lesz?
– Kisgyermekes anyaként tudom megközelíteni a kérdést. Megdöbbentő, hogy milyen nehéz és időnként magányos utazás ez szülőként, mennyire az önismeret és az önreflexió teljes birtokában kell lenni ahhoz, hogy egy testileg és lelkileg egészséges ember cseperedjen a gyermekemből. Időnként rám tör a szorongás, ha belegondolok a gyermeki kiszolgáltatottságba, hogy a kedvezőtlenebb körülmények között felnövőknek milyen körülmények között kell túlélniük és vajon milyen állapotban jutnak el a felnőttkorig.
– A próbafolyamat során felmerültek mélyre rejtett emlékek a saját iskoláskorából?
– Abszolút. Elszenvedője és tanúja is voltam iskolai zaklatásnak, nálunk ez mindennapos volt. Az előadásunk plakátját is a saját emlékem ihlette. A szakmai beszélgetéseknek hála már sokkal sokszínűbben látom a múltat, ezáltal tudatosabban, körültekintőbben kezelem a hasonló érzéseket, eseteket a saját gyerekem életében.
– Miért Kiss-Végh Emőke és Sodró Eliza lettek a történet főszereplői?
– A rendező személye, Ördög Tamás felől indultunk. Az ő választása volt Kiss-Végh Emőke, akit közös előadásaikból már ismertem. Mellé kerestünk egy színésznőt, aki korban is passzol hozzá, de alkatilag, karakterben is tökéletesen megfelelt a szerepre, így esett Sodró Elizára a választás.
– A jövőben is terveznek hasonló, szociális érzékenységű darabokat színpadra állítani?
– Egyszer azt írták rólunk, hogy mi a fontos társadalmi kérdéseket előtérbe helyező, komor, sötét humorú előadások létrehozását preferáljuk. Van ebben igazság, de nem műfajokra vagy tónusra szűrűnk. Ennél lényegesen „közhelyesebben” működünk:
egyszerűen beleszeretünk egy darabba, alkotóba vagy témába, ami szó szerint addig piszkálja a fantáziánkat, amíg színre nem visszük.
Másképp nem is tudnánk és nem is lennénk képesek „művelni” ezt az egészet. A Loveshake, Rezes Judit és Szabó Győző első közös, önálló estje repertoárunk első állomása. Több mint 10 éve fut az Operabeavató, amely sorozatban Dinyés Dániel és Göttinger Pál szedi ízekre rendületlenül az operákat, avatja be rengeteg nevetéssel zene és színház együttállásába az értő és a nem értő közönséget. Ebben az évadban már két helyszínen, két sorozattal vagyunk láthatók. A 6színben A rendező közbeszól az operai fogalmakat boncolja, míg a Magyar Zene Házában a Bánk bánt elemezzük.
Olyan munkakörnyezet megteremtése a célom, amiben a kollégák is önmaguk lehetnek, merik elmondani problémáikat és ötleteiket, amiben tudjuk, hogy hibák előfordulnak, de kijavíthatóak, és a konfliktusok annak az útnak a velejárói, amin együtt haladunk.
****
– Mit jelent a bullying?
– A kifejezést többféleképpen fordítják a szakértők, a legáltalánosabb a zaklatás, kortárs bántalmazás, de amikor a gyerekekkel dolgozunk, ők a szekálás, szívatás, piszkálás szavakat használják. Ez lehet az áldozat csúfolása, kiközösítése, vele kapcsolatos pletyka terjesztése, vagy az értéktárgyai elvétele, megrongálása is. Az erőszakos viselkedésnek ez egy nagyon speciális fajtája, jellemzően egy rendszeres, hosszú időn át tartó, a másikat szándékosan bántó viselkedéssorozat, ami olyan közösségekben történik, ahol hatalmi egyensúlyhiány van.
Mindig van egy szemlélő közösség, amely előtt zajlik a cselekmény, és ezáltal hozzájárulnak annak fenntartásához,
hiszen ha ők átlépnének a védelmező szerepbe, akkor leállíthatnák az eseményeket. A bántalmazás a felnőttek elől rejtve zajlik és kipécézésen alapul, mert az a gyerek magasabb, alacsonyabb, szőke vagy éppen barna, tehát a „van rajta sapka, nincs rajta sapka” elvén. Kialakulásához hozzájárulhat a rendezetlen családi és iskolai háttér is.
– Mik a jellemző tulajdonságai a zaklatónak, illetve az ezt elszenvedőnek?
– A zaklató általában erősen manipulatív személyiség, alacsony empátiás készséggel, viszont elég fejlett szociális kompetenciával, hiszen az a célja, hogy áldozatát a közösség peremére sodorja, hogy lerombolja a szociális státuszát. Ebben nagyon hatékonyan tud működni, például pletykákat, álinformációkat terjeszt az áldozatról a közösség tagjai felé. Jellemző rá a Janus-arcúság, a felnőttek szemében igyekszik okosnak, kedvesnek tűnni, ennek érdekében nem riad vissza a hazugságoktól sem, a gyerekek körében pedig félelmet gerjeszt. Az áldozat nem jellemezhető általánosságban, hiszen még egy felnőtt sem tudja a módszeres zaklatást kivédeni, de mindenképpen gyengébb érdekérvényesítő képességű és kevésbé képes megvédeni magát. Azt nem mindig tudjuk, hogy ez eredménye, vagy kiindulópontja-e a játszmának.
– Mit tud tenni a sértett, hogy megszűnjön a zaklatása?
– A minőségi, mély barátság komoly védőfaktor lehet az áldozattá válással szemben. Vagy az, ha a közösség mellé áll, de egy bántalmazó iskolai közösségben ezek a legritkább esetben adottak.
Nem megoldás, ha azt mondjuk a gyereknek, hogy „állj ki magadért”, „védd meg magad”,
mert bűntudatot kelthet és önmaga hibáztathatja, mert éppen ez nem sikerül neki. Lássuk be, hogy sok felnőtt is képtelen megvédeni magát, gondoljunk az éveken át zajló, családon belüli erőszakra, ahol a bántalmazó olyan közeget teremt, amiben addig gyengíti az áldozatot, amíg csak tudja. Azt kell tudatosítani a gyerekekben, hogy értékesek és merjenek segítséget kérni, bízzanak a felnőttek támogatásában.
– Mi kell ahhoz, hogy a gyerek segítséget merjen kérni?
– Otthon a szülő, iskolában a pedagógus négyszemközt beszéljen a gyerekkel, és higgyen neki, ha védelemért fordul hozzá! A helyzet felderítéséhez biztonságos és bizalmi légkörre van szükség, mert egy elnyomó közösségben a megfélemlített nem mer majd szólni. Ha viszont nyitottan, érzékenyen közelítenek felé, akkor bátorságot merít és megnyílik.
– Mit tehet a szülő?
– Az agresszív megtorlás nem hoz eredményt, csak még mélyebb válságba sodor. Első körben az osztályfőnöknek kell szólni, mert ő tud hatékonyan fellépni a zaklatás ellen a tudásával, attitűdjével. A megértő, nyitott tanár a gyerekekben is hasonló válaszreakciót fog kialakítani. Ha ez a jelenség a pedagógus által nem felismert, a szülőnek először neki kell jeleznie a gyereke által elmondottakat, mert ő a felelős a közösségben történtekért. A tanárnak pedig nem számonkérés jelleggel, hanem megértéssel kell kivizsgálnia az esetet, lehetőleg az ügyben érintett összes szereplő részvételével. A szemlélő gyerekek szülei bátoríthatják az övéiket, hogy védelmezőként lépjenek fel, ha ilyen esetet tapasztalnak.
– Szülői értekezleten ez lehet téma?
– Igen. Az lenne az ideális, ha az évi első szülőin beszélnének erről, és kialakítanának egy észlelő- és jelzőrendszert. Egy ilyen fórum egyértelművé és transzparenssé teszi, hogy a zaklatás nem magánügy, hanem igenis közünk van hozzá.
– Tapasztalható, hogy a gazdasági válság, a pedagógustársadalom demoralizálása hatására sűrűsödtek az iskolai erőszakos események?
– Hogyne! Van olyan gyakorlatunk, amikor a gyerekekkel a biztonság keresésén dolgozunk, és sokszor bizony felnőtt problémákat artikulálnak. Mivel az őket körülvevő világban sem, ezért bennük sincsen béke és ez erősen meghatározza, hogyan fognak viselkedni az iskolában, és ez rányomhatja bélyegét a jövőjükre és meghatározza a felnőttkorukat is.
forrás: https://nepszava.hu/
