Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

Pénteken indul a szegedi MASZK kollekciója

Május végéig öt izgalmas produkciót láthatnak a nézők: két színházi előadással, egy tripla koncerttel és egy születésnapi találkozóval várják az izgalmas színházi élményre vágyókat a Régi Zsinagógában, valamint egy monodrámával az IH Rendezvényközpontban. Experimentális zene, az érvényesülés nehézségei, a háborúk mögött húzódó személyes sorsok, gyerekkor a nyolcvanas évekbeli Szegeden, a Régi Zsinagóga múltja és jelene – ezek köré épül a tavaszi program.

Május 12-én, pénteken a kulcsszavak az experimental, a postmetal, psychedelic rock. A szegedi Grand Café szervezésében három zenekar – a pozvakowski, a black particles és a Lucy Dreamin’ – lép fel a Régi Zsinagógában.

Május 16-án, kedden, a KV Társulat és a Láthatáron Csoport Kiállok magamért című előadása lesz megtekinthető, ami mindazon színházrajongókhoz szól, akik kíváncsiak, hogyan lehet támogató családi háttér nélkül, a sok buktató ellenére is sikeresen küzdeni, és megvalósítani az álmainkat. Az alkotók olyan, gyermekotthonokban felnőtt személyeket kerestek fel, akik a nehéz gyermekkori körülményeik ellenére ma már példamutató, a társadalomba integrált életet élnek. Az interjúalanyok közül három ember életét és sorsát ismerhetik meg a nézők, az ő szövegeiket egészítik ki az író-rendező Czukor Balázs által írt fiktív dramatikus helyzetek. A karakterek különböző szocio-kulturális hátterének köszönhetően a produkció nyelvezete is gazdag és sokszínű. A valódi élettörténeteken alapuló, egyszerre inspiráló és felkavaró történeteket Szegeden is jól ismert, kiváló színésznők elevenítik meg: Feuer Yvette, Háda Fruzsina, Kőszegi Judit, Száger Zsuzsa és Urbanovits Kriszta. Az EMMI „2021. Társadalmi Innovációja” díját elnyert előadást követően beszélgetésre invitálják a nézőket az alkotók.

Május 19-én 18 órakor az Ismerd meg a 180 éves régi Zsinagógát! című vezetett épületbejárásra várják a látogatókat, melynek apropója, hogy 180 éve, 1843. május 19-én avatták fel a Régi Zsinagógát. Az évforduló alkalmából az 1992 óta befogadószínházként működő épület múltját és jelenét szeretnék jobban megismertetni az érdeklődőkkel: mesélnek majd az épület történetéről, közös történetükről, a nézők bekukkanthatnak a kulisszák mögé, sőt, néhány különleges dokumentumot és fotót is lehet majd látni. A programra a belépés díjtalan.

Május 21-én, vasárnap – Szeged Napján – éppen egy szegedi történetet, Grecsó Krisztián Vera című nagysikerű regényének színpadi adaptációját mutatják be az IH Rendezvényközpontban, amely a könyvbemutatónak is helyet adott 2019-ben. Vera egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán, mégpedig Szegeden. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen az. Valami nem stimmel a felnőttekkel, a fiúkkal, apával, anyával, a tanárokkal. A család sötét titkainak nyomozásábanaz, hogy ő egy gyerek, valójában nem hátrány, hanem olyan lehetőség, ami csak neki jutott. Csak ő tudja megemelni azt, ami már szinte agyonnyomja a felnőtteket. Úgyhogy nekilát, hogy mindennek a végére járjon… A monodráma a Junior Prima-díjas Grisnik Petra előadásában lesz látható, a kivételes darab rendezője Göttinger Pál.

Május 25-én, csütörtökön a Láthatáron Csoport Kenyértörés – krónika a görög-perzsa háborúkból című előadása zárja a MASZK Egyesület tavaszi programsorozatát a Régi Zsinagógában. Az elgondolkodtató előadás a szolidaritás és a háború viszonyát vizsgálja, de nem aktualizál, és nem ítélkezik: olyan univerzális kérdéseket feszeget, amelyek azóta léteznek, amióta az első ember fegyvert fogott a másikra. De mivel ezek a morális dilemmák nem csak a háború idején aktuálisak, az író-rendező Fábián Péter (ex-k2 Színház) és az alkotók lehetőséget kínálnak a nézőknek egy különleges színházi élményre. A társadalmi ügyeket és személyes dilemmákat egyaránt feltérképező előadásban – Ténosz szigetének lakóiként – a nézőknek is fontos szerep jut, hiszen közösen hoznak meg egy életbevágó döntést az izgalmas színházi este végén – közös érvelésre, beszélgetésre, véleménynyilvánításra invitálják a nézőket.

A Régi Zsinagóga programjaira online a Tixa oldalán (https://tixa.hu/maszk) lehet jegyet váltani, offline pedig a helyszínen előadáskezdés előtt 1 órával, a szabad helyek függvényében. Kedvezményes diák- és pedagógusjegy csak a helyszínen vásárolható, az adott igazolvány felmutatásával.

A Vera című előadásra online az IH Rendezvényközpont oldalán (https://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu) lehet jegyet venni, offline pedig az IH-ban nyitvatartási időben. Kedvezményes diákjegy itt is csak offline, személyesen vásárolható a diákigazolvány felmutatásával.






MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó estét nyár jó estét szerelem jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella salgótarján shots festival sinaia sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.