Miklósa Erika írja a szegedi Kalóz után

Otthon voltam ma, Szegeden. Dinyés Dániel hívott, hallgassam és nézzem meg a tehetséges csapatát a Szegedi Nemzeti Színházban, Verdi ritkán játszott operájában, A kalózban. Nincsenek könnyű napjaim mostanában, pontosabban a nagy felismerések ideje jött el. Ami végül is letisztult helyzetekhez és kapcsolatokhoz vezethet. Szóval csak Dani kedvéért autóztam Szegedre. És nagyon jót tett a lelkemnek az egész. Dinyés Dániel és a csapata - lenyűgöztek. Ott akartam lenni köztük, a színpadon. Imádtam őket. Nagyon becsülöm azokat az embereket, akik felkarolnak tehetségeket, és tudom, hogy a tehetségekről való gondoskodás nagyon erős lelki és mentális törődés is. Túl a művészi fejlesztésen. Danikám, végtelenül hálás vagyok ezért a meghívásért. Visszanyertem a kedvemet.

És hát Szeged is visszaadta a kedvemet. Nekem a „szakmai szülőföldem”. Gregor József, akivel barátok voltunk, és nagyon hiányzik az életemből, hiányoznak a tanácsai, annak idején azt mondta nekem: „Az embernek lehet két szülővárosa is. Az egyik, ahol tényleg megszületett. A másikat meg ő választja meg magának, mondjuk azért, mert onnan indult a szakmai pályája. Ne felejtsd el soha, hogy a tiéd valójában Szegedről indult.”

Soha nem felejtem el, hogy Szegeden „képeztek” operaénekessé.