PATAKI FERENC: „IZGALMAS, HOGY ELMERÜLHETÜNK EGY OPTIMIZMUSSAL TELI KORBAN”
Pataki Ferenc A nulladik perc című előadásban játszott szerepéről, Marcelről mesélt, és azt is elárulta, mit nézne meg az 1900-as párizsi világkiállításon, ha egy időgép segítségével a 20. század hajnalára repülhetne vissza.
Egy Marcel nevű férfit játszol A nulladik percben. Ki őt? Mit kell róla tudni? Miért szerethető?
Marcel a Bellevue nevű uszály kapitánya és tulajdonosa, amit egykori főnöke valószínűleg azért hagyott rá, mert kedvelte őt. Kétkezi munkásember, nős, Georgette, a felesége jóval fiatalabb nála. Szeretik egymást, erős közöttük a kötelék, de a kapcsolatukban egy tragédia törést okozott: elveszítették a gyermeküket és ettől kezdve eltávolodtak egymástól. Mindketten küzdenek a traumával, amiről nem beszélnek, és amit elfojtással próbálnak feldolgozni. Marcel egyébként sem tudja igazán kimutatni az érzelmeit, nincsenek meg hozzá sem a szavai, sem a nonverbális eszközei. Az ő történetébe ott kapcsolódik be a néző, amikor kitalál valamit, ami ha bejön, új életet kezdhetnek. Ez az ő nulladik perce. Annyit elárulok, hogy simlis, rizikós ügyről van szó, amit már csak azért is nehéz kivitelezni Marcelnek, mert tiszta, becsületes ember. Mégis mindent feltesz erre a lapra.
Miért izgalmas egy ilyen karaktert játszani?
Az Orlai Produkciónál tucatnyi különböző érdekes, sokszínű figurát ölthettem már magamra abuzáló nagyapától kezdve papucsférjen át a csecsemőig, de hajóskapitányt még nem játszottam. Nagy találkozás számomra Udvaros Dorottyával együtt állni a színpadon, akivel valódi mély színházi pillanatot élünk át a közös jelenetünkben. Elképesztő profizmussal, alázattal dolgozik, és mindemellett hihetetlenül kedves. Kifejezetten szeretem a történet melodramatikusságát és Marcel komolyságát. Izgalmas, hogy elmerülhetünk egy optimizmussal teli korban, hiszen az 1900-as év Párizsában az emberek derűsek és reménykedőek, társadalmi osztálytól függetlenül mindenki nagy várakozással tekint az új század elé. Bíznak a találmányokban, a felfedezésekben, hiszik, hogy olyan jövő elé néznek, amelyben az életük jobb lesz. Sok korabeli felvételt néztünk: fotókat és filmeket. Egészen elképesztő, hogy százhúsz évvel ezelőtt micsoda épületeket húztak fel, milyen technikai újdonságokat használtak az elektromosságtól a mozgójárdáig. Innen nézve egyébként érdekes párhuzam, hogy nemrég újból egy század elején voltunk, amikor újra csak bizakodva tekintettünk előre, és reménykedhettünk abban, hogy az emberiség tanult az előző száz évben elkövetett hibáiból. Ezzel szemben már a szomszédunkban is dúl a háború, és a környezet szennyezése egyre komolyabb globális károkat okoz.
Ha egy időgépben visszautazhatnál a párizsi világkiállításra, mit néznél meg?
Óriási területen zajlottak az események, rettenetesen nehéz lenne választani, melyik ország vagy téma pavilonjába térnék be. Döbbenetes lenne látni azokat, akik ma már a tudomány- és a művészettörténet legfontosabb alakjai közé tartoznak. Rodin kapott egy egész palotát, azt semmiképp sem hagynám ki. Az biztos, hogy elképesztő lenne egy ilyen találkozás.
Kiknek ajánlod az előadást?
Mindenkinek! Úgy vélem, fiatalon és idősebb korban egyaránt jó érzés korábbi történelmi korszakokba elmerülni. A nulladik perccel egy színházi előadás erejéig kiszakadhatnak napjaink valóságából, részesei lehetnek egy optimista korszaknak, és megismerhetik, hogyan éltek az emberek a 20. század hajnalán egy Szajna-parti kis zugban, milyen álmaik, vágyaik voltak.
forrás: https://orlaiprodukcio.hu