Nyáreste, a balzsamos, meleg fajtából, lenge alig-szél, csuda környezet a kőszegi Festetics-palota belső udvarán. Gyülekező sereg, szép ruhák, illatok, mosolyok- itt ma színház készül.
Teljesen nyilvánvaló, hisz a Köz-játék Kőszegi Színházi Fesztivál kellős közepén járunk. Nagy kíváncsian várjuk a Szénakutyák című darabot, melynek főszereplője Weöres Sándor, a csöngei kis Cina (aka költőóriás) macskája. A darab rendezője a szinte fogadott kőszegi, Göttinger Pál, aki többek között Grecsó Veráját, illetve az Öreghíd alatt című remek darabot is jegyzi.
Kálid Artúr személyesíti meg a szinte örökéletű négylábút, akinek igencsak izgalmas nézőpontjából idézhetjük meg a mi vasi ikonunkat.
Én óriási Weöres-rajongóként lenyűgözve ülök a nézőtéren az előadás minden egyes percében. Az oly kedves sorok kiegészítve jó pár sosem hallott mondattal, az ismert, de sokszor félreértelmezett élettörténet nagyon is kedvemre való módon rajzolódik ki a színen.
Szoktam mondani, hogy Weöres olyan, mint az ogre. Akarom mondani, mint a hagyma. Ugyanis több rétege van. Nemcsak műveinek, saját magának is. Ahogy költészetét is legtöbben a gyerekversekből ismerik, személyének ábrázolása többnyire megmaradt a kedves, mosolygós, időnként borgőzös alaknál. De ahogy művészete sem merül ki az ovis-kisiskolás versekénél (még ha azok teljes értékű, szintén többrétegű munkák is), személyisége szerintem jóval izgalmasabb a fősodorban ábrázolt joviális mosolyú, eminens-frizurájú, örök gyámolításra szoruló alaknál.
Egyszerre hordozza magában a falusi legényt, az örök diákot, a nagyvárosi értelmiségit az ő izgalmas társaságával, a kanapén üldögélő macskacirógató introvertáltat, a világokat átutazót, a hű társat és a lángoló szeretőt. Utóbbit persze a gátlásos vidéki fiúk összes szerencsétlenségével, túláradó érzelmeivel, pokolszerű csalódásaival, amit talán már másnap a feledés homálya borít. Egyszerre közülünk való, mint a kocsmatöltelék, hóbortos nagybácsink és ugyanakkor oly távoli, szinte másvilági szikraszemű tünde-teremtmény.
Az előadás a macska igazságával gyönyörűen bontja ki Weöres ezer színét s tűnik el szépen a rétegek alatt Cina. Egy idő után csak a színészt látjuk, a macskává átlényegült embert. Gyöngyöző homlok, véres verejték- ebbe az estébe bele kell szakadni. Az előadás utáni beszélgetésen el is hangzik: „Ez kemény volt!” Nem csodálom, azon járt közben az agyam, hogy ezt az alakítást látva valószínűleg végleteket látunk csak: vagy másnap beiratkozunk egy színjátszókörbe, vagy végleg rákerül a színészet az „ezt sem tudnám sosem csinálni” című egyre terjedelmesebb listára.
A záróképre a nézőtér egy merő lúdbőr, együtt vesszük a levegőt a fájdalmában kínlódó macskával. A kutyák szalmából vagy szénából vannak? Ennél a pontnál tudatosul bennem, hogy nekem mindkettő ugyanaz. Bár nyilván tisztában vagyok a különbségeivel, négy vasi nagyszülővel a családfán én simán szénabálát vélek látni a kiherélt búzamezőn is.
A díszlet remekbe szabott: kifeszített képek egyszerre idézik meg a falusi és városi teret, a férfit, a nőt, evilágit és túlról csillanót, ráadásul remek partnerei az el-elkalandozó képzeletnek. De ami ennél is zseniálisabb (mármint csak Kálid Artúr játéka után), a jelmez.
Mamusz, pizsamanadrág, ing és a koronaékszer, a fordított ballonkabát. Mely miatt szánjuk ugyan a színészt, sejtve, hogy verejtékének gyöngyei nagyrészt innen erednek, de az előadás végére megértjük csodálatos szimbolikáját. Macska ide, csodás gondolatok, rímek, irodalmárok és mondandók oda, a színész felőlünk meg is halhat a színpadon és az is mindegy, hogy a költő vagy rendező mit is akart mondani: a lényeg belül van.
A fesztivál vasárnap estig fut számos ingyenes koncerttel, gyermekprogramokkal, igazi csemegékkel, de a Várszínház augusztus harmadikáig dübörög tovább. Gyertek Kőszegre színházba, jó lesz!
forrás: https://naposoldal.net
