Nem törte meg a saját tragédiája, és mindenkinél jobban hisz a huszadik században – ez Madame Pie („mádám pí”), a zsibárus asszony, aki munkások és csavargók között él az 1900-as világkiállítás évében, Párizsban, A nulladik perc című előadás egyik főszereplőjeként. Saját fiaként tekint a hajósra, Marcelre, akinek gyönyörű, fiatal feleségébe belehabarodik egy rakodómunkás. Elfogadható-e, hogy elfáradhat egy házasság? Elfogadható-e, hogy amikor túl sok a gond, és belefásulunk a hétköznapokba, óhatatlanul kiugrókat keresünk, és ezekbe menekülünk? Mit gondol erről egy olyan asszony, aki már a legrosszabbat is megjárta, és mégis maradt benne hit, derű és őszinte életszeretet? Udvaros Dorottya június 16-án volt látható először Madame Pie szerepében az Orlai Produkció A nulladik perc című előadásában a Belvárosi Színházban. Asszonyi bölcsességről, tartásról és életszeretetről beszélgettünk.
A nulladik perc egyik főszereplője egy gyönyörű fiatal lány, aki hozzámegy egy nála kétszer idősebb férfihoz – és ott van Madame Pie, az Ön karaktere, aki egyfajta pótanyaként terelgeti őt. Mi az, ami a korabeli női sorsokról kiderülhet ebből a darabból?
Udvaros Dorottya: Nem ez a fő fókusza a darabnak, a történet inkább arról szól, mennyi reménnyel vágott neki az emberiség a 20. századnak. A társadalom minden szintjén őszintén hitték, hogy beköszönt a béke kora, vége lesz a nélkülözésnek, eltűnnek a gondok, és mindenre találnak megoldást. A nulladik perc Szajna-parti hajósait, zsibárus és hajléktalan asszonyait is felizgatja a párizsi világkiállítás, kíváncsiak az ott látható csoda dolgokra, a különleges épületekre és találmányokra. És bár valóban robbanásszerű volt a fejlődés, a remények hamar elszálltak, hiszen alig telt el egy évtized, kitört az első világháború. Tehát nem kifejezetten a női sorsokról van szó a darabban, hanem inkább arról, hogyan próbálnak hőseink, ezek a nehéz sorsú hajósok, rakodómunkások egymásba kapaszkodva túlélni.
Az én figurám, Madame Pie megpróbál minden körülmények között talpon maradni. Afféle Kurázsi mamára emlékeztető figura, akinek megvan az ereje és ami ugyanolyan fontos: megvan a kedve is a túléléshez. Nincs családja, nagy nehézségeken ment keresztül, átélt jó néhány tragédiát, mégsem egy megkeseredett, hanem egy reményekkel, pozitív várakozással teli embert látunk. Talán ő az, akit a szereplők közül a leginkább lenyűgöz a világkiállítás, és aki – többek között a technikai újdonságok miatt – a legtöbb optimizmussal szemléli a jövőt.
Nagyon szimbolikus az 1900-as dátum, és visszatekintve hátborzongató, hogy mi az, ami ezután következett, annak ellenére, hogy a darab szereplői is milyen lelkesedéssel várják a 20. századot. Azért is kérdeztem rá a női sorsokra, mert engem nagyon megfogott a történetben, hogy itt van egy fiatal lány, Georgette, aki hozzámegy egy nála jóval idősebb férfihoz, és itt van Madame Pie, egy másik generáció, aki kicsit anyáskodik is a fiatal lány felett. Izgalmas ő kapcsolatuk. Vajon mi az oka Madame Pie ragaszkodásának és érzéseinek Georgette felé?
UD: Madame Pie rakodómunkások, hajósok között él, munkája ehhez a közeghez köti. Marcelt egészen fiatal korától ismeri, úgy tekint rá, mintha a „mentoráltja” lenne. Amikor elveszi Georgette-et, ezt a nála fiatalabb, nagyon szép, jó környékről való fiatal lányt, ő is örül, mert látja, hogy ez a két ember a kor- és a társadalmi különbség ellenére valóban szereti egymást. Becsüli és szereti Georgette-et azért, mert elhagyta a családját, odaköltözött a hajóra, jóval keményebb életkörülmények közé, hiszen neki is ugyanúgy ki kell venni a részét a cipekedésből, a rakodásból, mint a férfiaknak. Madame Pie úgy tekint a párra, mintha a gyerekei lennének, és nagyon igyekszik egyengetni a boldogságukat.
Aztán egyszer csak belép egy fiatalember a képbe. Hogy reagál erre a helyzetre a pótanya szerepben lévő Madame Pie?
UD: Női bölcsességgel. Pontosan tisztában van azzal, hogy egy házasság elfárad, ha a két embernek túl sok a teher, a munka, és túl nehéz az élet, ilyenkor pedig könnyen megtörténhet, hogy a kapcsolatba belép egy harmadik személy. Madame Pie viszont azt is látja, mennyire szoros a kötelék Georgette és Marcel között, és bízik abban, hogy kapcsolatuk helyreáll. Finoman terelgeti őket, de nem akar igazságot osztani. Nem hibáztat senkit, megérti Georgette-ot, Marcelt, de a „harmadikat”, Henryt, a rakodómunkás fiút is, és a maga élettapasztalatával megpróbálja a konfliktusokat elsimítani.
Vajon az, hogy nincs családja, és Madame Pie mégsem keseredett meg, minek köszönhető? Ez egy afféle „morális” tartás, vagy egyszerűen adottság, esetleg az élettapasztalat?
UD: Ez mind együtt tette őt túlélővé. Ahhoz, hogy a reménytelennek tűnő helyzetekből képes legyen kimászni és továbblépni, szükséges az örökölt morális tartás, és biztosan kell ehhez az élettapasztalatokon nyugvó belső erő is, mert a történetből kiderül, hogy nagyon fiatalon elveszítette mindenkijét, és egyedül kellett neki megharcolni a nehézségekkel.
Mi az, ami Önnek a legérdekesebb, legszerethetőbb ebben a figurában?
UD: Az, hogy nem veszítette el a derűjét annak ellenére sem, hogy mindig küzdelmes volt az élete. Ez a derű pedig másokra is átsugárzik, ami nagyon szerethetővé teszi őt nem csupán a közvetlen környezetében, de feltételezhetően a szélesebb ismeretségi körében is. Az sem véletlen, hogy általában olyan emberekhez vonzódunk, akikből sugárzik a pozitív életszemlélet. Ennek a kapcsolódásnak az igénye pedig, mint ahogy az igazán fontos emberi dolgok, mit sem változtak az évszázadok alatt.
Az Orlai Produkció A nulladik perc című előadása június 16-án volt látható először Göttinger Pál szerző rendezésében. Főszerepben: Udvaros Dorottya (Madame Pie), Pataki Ferenc (Marcel), László Lili (Georgette), Rohonyi Barnabás (Henry), Ficzere Béla (MÔle) és Grisnik Petra (Pötyi mama).
Bassler Eszter Kinga
forrás: https://www.noiszalon.hu
