Aki zenél, az nem magányos


„Aki zenél, az nem magányos”

Kolonits Klára opera-énekesnő és Dinyés Dániel zeneszerző művészi mélységekről és magasságokról

Jenei Gyöngyvér 

2023. július-augusztus

Üstökösök világítanak a Jézus Szíve jezsuita templom zenei életének történetében. Kolonits Klára Kossuth-díjas opera-énekesnő valaha a Musica Sacra kórusban énekelt, Dinyés Dániel zeneszerző pedig hat éven át volt a templom kántora. A házaspár varázslatos, több száz rózsától illatozó angolkertben fogadott minket, ami − mint eddigi pályájuk – odaadó munkájuk eredménye.


− A Traviata sokszor szóba került önökkel összefüggésben. Ennek próbái során ismerkedtek meg, és tavaly közösen hozták létre azt az előadást, amelyben Klára utoljára énekelte Violetta szerepét. Lezárult egy korszak?

K. K.: Reméljük, nem. A szerepkörváltás természetes dolog; húsz évig énekeltem a Traviatát, és azt mondtuk, hogy ez most ennyi. Szép kerek szám, de nem jelent semmi különöset. Ez valóban egy életszerep, mindent bele lehet énekelni, az egészségest, a beteget, a szerelmest, a fiatalt, a haldoklót, a nagylelkűt, a dühöt, a keserűséget, mindent. Fantasztikus volt ezáltal megismerni Danit egészen fiatalon − huszonkét éves volt −, akitől én mint nyolc éve a pályán levő énekes rengeteget tanultam. Ha másik darab kapcsán találkozunk, valószínűleg akkor is itt lennénk most mind a ketten, de ez valóban jó alap volt.

− Mindkettőjük karrierjében voltak fordulópontok. Klára többször is mesélt arról a nehéz időszakról, amikor az asztmája miatt gyakorlatilag újra kellett gondolnia a pályáját. Mi segített ebből továbblépni?

K. K.: Több krízis is volt az életemben, és ez a mostani szakasz sem könnyű, nem egészségügyi okból, hanem az énekesi pálya meg a szakma helyzete miatt. De számomra olyan nélkülözhetetlen a zene meg az éneklés, mint a levegővétel. Amikor például nem volt elég levegőm, akkor az a törekvés éltetett, hogy valahogy túljussak ezen, és találjunk valami megoldást. Végül egy véletlennek köszönhetem, hogy sikerült, mert az édesanyám olvasott egy cikket a Buteyko-terápiáról, és azonnal fölhívott, hogy te, olvasd el, mert ez lesz az.

− Mennyi tervezés és rugalmasság kell az operaénekesi életpályához?

K. K.: Jövő áprilisban lesz harminc éve, hogy a pályán vagyok, és annak dacára, hogy az ember iszonyatosan kiszolgáltatott, semmit nem tud tervezni, és nagyon sokszor úgy érzi, hogy kevés dolog múlik rajta, mindig van valami… amikor elcsüggedek, amikor külső vagy belső krízis áll elő, mindig születik egy új elrugaszkodás. És soha nem ugyanott érek földet, ahonnan elrugaszkodtam; például szerepkört váltottam a szopránon belül, és előfordulhat, hogy még lesz ilyen az életemben. Most is napi szinten fedezek fel új módszereket, új korrepetitorhoz megyek Bécsbe, új légzéstechnikát, nyelveket tanulok. Soha nem vagyok kész. Azt érzem, hogy ugyanannyi tanulnivalóm van, mint amikor elkezdtem. Nem az a célom, hogy legyen egy teljesen egybefüggő, lineáris utam. A cél, hogy minél szélesebbé tegyem ezt az utat, hogy minél több minden elférjen rajta.

Itt van például a hegymászás kérdése, most éppen aktuális. Miért mássza meg valaki a Mount Everestet? Miért akar valaki a mai világban egy operai pályát végigvinni, egészen addig, ameddig a teste és a hangja engedelmeskedik? Bizonyos időszakokban ez nagyjából hasonlóan oxigénhiányos állapotot tud előidézni. A zene síkjában létezés, amit én megélek éneklés közben, olyan testi-lelki élmény, amire ösztönös, belső késztetés visz, és ami semmi mással nem pótolható egészen, igaz, semmilyen észérv sem szól mellette.

− Az olyan elismerések, mint a Kossuth-díj, hoznak szakmai változást, felpezsdülést?

K. K.: Az énekes a színpadon, a zenében él, és az az igazi díj, ha olyan feladatokat kap, amikben ki tud teljesedni. Ehhez bizonyos állami nagydíjak hozzásegíthetnek. Az egyik Hattyú-díjból például, amit az operaház kamaraénekeseinek ítélnek oda, csináltunk egy lemezt, ami örök mementója annak, hogy 2014-ben mit tudtunk a szakmánkról. De nem véletlen, hogy a Kossuth-díjból már inkább egy természetközeli dolgot alkottam, a rózsakertünket. Nagyon hálás vagyok, és nagyon nagy elismerés, de a hétköznapi munkát nem pótolják a díjak és csak részben befolyásolják. És nem jelentenek menlevelet, nem védenek meg semmitől, sőt rárakják a célkeresztet a hátadra.

− A saját küzdelmei indították arra, hogy a Master Class videósorozaton keresztül más énekeseknek is segítsen a fejlődésben?

K. K.: A Master Class sorozat tulajdonképpen a férjem ötlete volt. Bennem van némi szégyenlősség, bizonyos dolgokat nem szeretek közkinccsé tenni. Amikor az első évben kiírták az MMA-ösztöndíjat, akkor mondta Dani, hogy nekem erkölcsi kötelességem megmutatni a fiataloknak, hogy hányszor estem pofára kezdőként, milyen iszonyatos elutasításokban volt részem, milyen megalázó előénekléseim voltak, hogy az Operaházba hetedszeri előéneklésre jutottam be, a Zeneakadémia ének szakára nem jutottam be, hogy miket mondtak a tanárok, hogy ez nem hang, nem tanítható, értékelhetetlen. A Master Class − Építsünk énekest! című hároméves videósorozat egy nagy önvallomással kezdődött a saját gyerekkoromról, tanulmányaimról, pályámról. Majd megkérdeztem kortárs énekesnőket, neves tanárokat, régi nagy énekeseket is a nehézségekkel való megküzdésről. A sorozat végén eljutottam ahhoz a témához, ami most engem a legjobban érdekel: a sport- és teljesítménypszichológiához.

Megismertem Lénárt Ágotát, a Testnevelési Egyetemen a sportpszichológiai tanszék vezetőjét, elmentem egy workshopjára, amit sportlövőedzőknek tartott, és rájöttem, hogy ez ugyanaz. Ahhoz, hogy kilőjek egy magas hangot, ugyanaz a testi-lelki állapot kell, mint egy céltáblán tízest lőni.

Ezt követte egy kutatássorozat és egy féléves workshop, amit Ágota harminc-negyven általam hívott énekesnek tartott a TF-en. Született már belőle egy konferencia-előadás, és most keresem a lehetőséget, hogy DLA-n tovább kutassam a témát. Ez mind arról szól, hogy hogyan éljük túl az énekesi pályát ép ésszel, ép lélekkel.

− Dániel, az ön pályáján nevezhetjük talán krízisnek azt a három évet, amit zeneigazgatóként a Szegedi Nemzeti Színháznál töltött a Covid idején, majd szakmai és gazdasági nehézségek ellenszelében. Mi segített továbblépni?

D. D.: Nevezhetjük annak; a nagy kaland mellett ez masszív kiégés is volt. Már félhivatalosan elmondtam, hogy most jó egy évig szeretném hanyagolni a színházat, és egyszerűen tölteni magamat. Tavaly nyáron kezdtem kérlelhetetlenül szembenézni a dolgokkal lélekben is, és amikor ez az egész kulminálódott, és tönkretettem vele a nyarunkat, akkor kellett új tervet kovácsolnom a jövőt tekintve. Így léptem hátrébb eggyel, és fordultam ismét a zeneszerzés felé, ami viszont soha nem látott mértékben tölt. Ha az ember felelősebb beosztásban van, akkor elviszi az idejét az emberekkel, helyzetekkel, problémákkal való foglalkozás, és a zenére fordított percek száma radikálisan lecsökken. Most erővel visszatettem a zeneszerzést az életembe, és már látszik, hogy ez rengeteget segít.

De azért nem lehetnek olyan rossz energiacelláim, ha huszonöt évet egyben lerongyoltam. Nemrég számoltam össze, hogy tizenhét éves korom óta nagyjából kilencven produkciót csináltam, ami azt jelenti, hogy egy évben minimum három új bemutató volt a korábbiak tovább játszása mellett. Rendben van, hogy mostanra lemerültem, ha a következő huszonöt évre újra lendületet tudok venni egy év alatt. Aztán hogy színház lesz-e vagy más, ahova az új lendület visz, azt nem tudom. Nem ragaszkodom semmihez, csak a feleségemhez és a zenéhez.

− Többször említette, hogy az Operabeavatót, ami több mint tíz éve sikeresen fut, nem valamiféle kötelességérzetből csinálja. Mi motiválja benne?

D. D.: Csupa olyan dolog, aminek tulajdonképpen nem hozzám van köze. Szórakoztató időtöltésnek gondolom, de én magamat bődületesen tudom unni, mert amit én elmondok, azt tudom, tehát számomra érdektelen. Amit viszont Göttinger Pali mond, az érdekel, meg az, hogy az énekesek mit reagálnak rá, hiszen én sem tudom, mi fog történni. Sokat kutatok ezzel kapcsolatban, hogy hogy tudnám frissen tartani magamban a darabokról való tudást. Bár a mai napig a rajongásig szeretem ezeket a műveket, főleg, ha Mozartról van szó, és az is nagyon jó, hogy sikere van az előadásoknak, de számomra vannak ennél izgalmasabb feladatok is az életben.

Egyébként az „önunás” nagyon is hozzátartozik a szakmánkhoz; aki azt állítja, hogy ő minden koncerten ugyanolyan lángon ég, és ugyanúgy átéli, az vagy hülye, vagy hazudik. Az embernek úgy kell fellépnie, hogy semmilyen állapotában ne tudják azt, hogy egyébként hogy érzi magát. Phil Jackson mondta – nagy NBA-rajongó vagyok, mert én is kosaraztam versenyszerűen −, hogy amikor ihletett formában vagy, akkor úgy dobsz, mint egy isten, amikor viszont nem, csak annyira vagy jó, amennyire gyakoroltál. Ez a feladat: amikor egyáltalán nem vagyunk ihletett formában, akkor is azt higgyék, hogy abban vagyunk. Ennek Klári a jó példája egyébként, nem én, aki napi rendszerességgel szépen leül, és órákig gyakorol. Az ő pályája annak is a története, hogy az őszinte forrásból táplálkozó akarás hogyan visz valakit a legmagasabb szintre.

− Klára, ön mondott olyat, hogy mindig átéli az előadásokat.

K. K.: Éppen ezen gondolkodtam most. Az utóbbi pár évben, amikor az Operaházban turbulensebb időszakot éltem meg, és nem volt annyi lehetőség a formában maradásra, nagyon nehéz volt. Nehéz az átéléshez szükséges fizikai és lelkiállapotot előidézni, ha a megfelelő terhelést nem tudom magamnak megadni. Ha egy adott héten például még lett volna két koncertem és egy előadásom, akkor a vasárnapi fellépés jobb formában ment volna. Most éppen döntéshelyzetben vagyok, hogy azt az edzést, amit otthon a négy fal között végzek, pontosan milyen szerepekre és darabokra fordítsam; mi az, ami megéri, mi az, amire még fölkérhetnek. Érdemes-e visszanyúlni régebbi nagyon sikeres szerepekhez, vagy teljesen új repertoárt tanulni, ami a koromnak vagy a habitusomnak megfelelő, még akkor is, ha azokat a műveket Magyarországon nem játsszák? Jelenleg az énekesi formám és a világ szándékai velem egyáltalán nincsenek összhangban.

− Dániel, bár sokan a színházi és karmesteri munkái felől ismerhetik, ön elsősorban zeneszerző. Mennyire nehéz kortárs művekkel elérni a közönséget?

D. D.: Igen, hatéves korom óta tudom, hogy zeneszerző leszek, tehát ez nem is kérdés. Bármihez nyúlok, azt zeneszerzőként teszem. Az Operabeavató is azért sikeres, mert ott egy zeneszerzői szempontot látnak, az alkotói mechanizmusokra tudok rámutatni. Az más kérdés, hogy mennyire vagyok befutott, kedvelt, elfogadott szerző, de ezzel nem is nekem kell foglalkozni, hanem a jelen- és az utókornak.

A kortárs zene nagyon szűk réteget érint. Voltak olyan boldog korok, amikor a zenei területek meghódítása volt a cél, új és új irányok jöttek, és mindenki foglalkozott az új lehetőségek fölfedezésével; nem is olyan régen akár egy 180-as Csoport (klasszikus zenészekből álló minimálzene-orientált csoport 1979 és 1990 között – a szerk.) megjelenése még valóban hatalmas társadalmi érdeklődést váltott ki. De pillanatnyilag teljes mértékben értékmentő hadjáraton vagyunk, hogy legalább egy kicsi fennmaradjon ebből az európai kultúrából – nevezzük így −, amit a zeneszerzők is létrehoztak. Az elektronika nem tett feltétlenül jót a klasszikus kultúrának. Aki azt gondolja, hogy feltölti a darabját a YouTube-ra, és le fogja tarolni az internetet a legalább ezerkétszáz megtekintéssel, az nagyon téved. Aki azt gondolja, hogy nem Beyoncé a jelenlegi zene csúcsa, az szintén téved. Neki egyetlenegy kép előtti pózolása nagyobb hatással van jelenleg a kortárs kultúrára, mint bármi, amit én gondolok és írok. És ez nem jó vagy rossz, ez ilyen.

Most rétegműfaj vagyunk, de nem mindig lesz áram a konnektorban, lesznek még olyan idők is, amikor az emberek újra beszélgetnek, és nem arctalanul írogatnak egymásnak online felületeken, és akkor újra elő fog kerülni a kultúra kérdésköre is.

Az, amilyen médiumokon keresztül ma az emberek fölszívják a kultúrát − és hogy egyáltalán föl akarják-e szívni, vagy inkább egymás vérét szívják−, szorosan összefügg azzal, hogy milyen műfajok tudnak népszerűvé válni.

− Miközben a digitális kultúra nagyon is törekszik a megőrzésre, hogy minden meglegyen valahol.

D. D.: Az előadók legnagyobb ellensége, közönségteremtés szempontjából, a felvétel, bármilyen furcsa is. Ha meg lehet hallgatni Kocsis Zoltánnal bármikor a Bartókokat, akkor miért menjek el meghallgatni a tehetséges kezdő Gipsz Jakabkával, aki úgysem fogja úgy eljátszani? Ez így van, nem fogja, de lehet, hogy lesz három egyénien jó üteme, ami új gondolatokat nyithat bennem.

Neki pedig jó visszajelzés, hogy vannak ott emberek, és nem csak a tanárának és az anyukájának játszik. Borzasztóan elveszítettük az emberi közösséget, miközben mindenhonnan „közösségi” médiáról hallunk. Persze, ha művészet helyett az ideológiát akarjuk terjeszteni, azt egyszerűbb a közösségi médián.

− Legutóbbi bemutatója a Dargay Marcell-lel és Futó Balázzsal közösen szerzett Jób könyve-oratórium volt. Van valamilyen kapcsolódása ehhez a bibliai történethez?

D. D.: Ó, hát nekem az összes bibliai történethez rengeteg van. Édesapám, azonkívül, hogy festő- és szobrászművész, végzett hitoktató is volt. Nagyon hívő családból jött, az ő anyja borzasztó egyszerű asszony volt, és neki volt a világon a legirigylésreméltóbb hite. Fogalma sem volt semmiről, ő hitt. Szerintem erről beszél Jézus, amikor azt mondja, hogy „boldogok a lelki szegények”. Erőszakos asszonyság volt, de ez a hit, ez rendben volt. Olyannyira, hogy hetven-valahány éves korában, amikor én már kántorizáltam, ott állt mellettem valamelyik ünnepen, és hallom, hogy úgy énekli a pápai himnuszt, hogy „Hol Szent Péter sírva térdel, és románnak dobog szíve…” Kérdeztem, hogy „hát, nagymama, mit tetszik énekelni?”. „Hát a pápai himnuszt.” „De mi az, hogy sírva térdel, és románnak?” Ha az egyház – szerinte − így tanította, akkor neki ez megfelelt.

Apámnak viszont, amikor Pestre került, ahol nagyon sok izgalmas művészi hatás érte, valahogy elkezdett a hittel baja lenni. Amikor én öt-hat éves voltam, akkor iratkozott be a Pázmányra teológiát tanulni, és nagyon sokat beszélgettünk otthon erről. Az Ószövetséget nagyszerűen tudta előadni, azt mondta, hogy ennél jobb történetek nincsenek. Maradandó élményt jelentett számomra, mert borzasztó izgalmasak voltak. Gyilkosság, vérfertőzés, nagy hitek, nagy kiábrándulások, mi kell még? Isteni az egész. Nekem ez nagyon fontos könyv lett.

Amikor előhoztam a közös komponálás ötletét, Balázs vetette föl, hogy régóta érdekli Jób. Én ehhez azonnal tudtam kapcsolódni, az említett okokból, és Marci is. Meg ez az egész hívőember-kérdés, ha valamikor, akkor ebben a korban aztán pláne érdekes, amikor minden szépen lassan tűnik el, amit hitnek és vallásnak hívunk. A történet nem dramatikus, , de szerencsére megtaláltuk Mátrai Diát, aki remekül megcsinálta párbeszédes, kvázi dramatikus formában. Szerintem maga az alapgondolat volt mindannyiunk számára érdekes. A minden körülmény ellenére való hit, és hogy hogyan lehet úgy megélni a súlyos problémákat, hogy a végén mégiscsak valamifajta életigenlés maradjon az emberben. Nálunk nem feltétlenül úgy jelent ez meg, mint keresztény hit, hanem akár úgy, mint a zenébe, a művészetbe vetett hit a mai korban, ami ezeknek egyáltalán nem kedvez.

− Ha már a hitnél tartunk, egy Verdi Requiem-felvételen olyan átélt éneklést láttam Klárától, amit csak az imához tudok hasonlítani. Találkozik ez a két dolog az életében?

K. K.: Nekem a zenében való létezés esszenciája a felsőbbrendűvel való kapcsolattartás. Ha azt mondjuk, hogy az emberek Isten legcsodálatosabb teremtményei, akkor azt gondolom, hogy azok, akik ezeket a zseniális zenéket írták, arkangyalokkal kvaterkáznak. Ha tudok velük egy szellemi síkon lenni, az ő lényegüket − mint egy kis szolgálólány − átfolyatni magamon, és rajtam keresztül el tud jutni egy másik lélekhez ez a zseni, aki mögött ott áll az Isten, akkor én egy kitárt kapu vagyok. És ha az vagyok, akkor imádságot közvetítek, és ez gyógyít, én ebben tudok hinni. Meg abban, amikor azt látom, hogy télen elültetek egy száraz magot a földbe, ami lényegében az elporladt lények és teremtmények maradéka, aztán történik valami isteni szikra a föld alatt, és kinő belőle egy csodálatos növény. Ez maga a pozitív genezis, amivel én minden szinten tudok menni.

Azt nem tudom elfogadni, hogy megmondjuk egy másik embernek, hogy hogy éljen, miben higgyen, kit gyűlöljön, kit rekesszen ki, kitől féljen, kit támadjon meg – ez nem az én hitem. Az én hitem csak az odaforduló, gyengéd szeretet.

− A zenében való létezés titokzatossága az irodalomban is visszatérő téma, Goethénél vagy Tolsztojnál is megjelenik. Amikor két ember, aki vonzódik egymáshoz, együtt zenél, akkor ott valami varázslatos és megfoghatatlan dolog történik. Az önök közös világának ez az egyik mozgatója?

K. K.: Ez az alapja.

D. D.: Kívülről biztos titokzatos, de nekünk ez az alap. Nekünk minden más a titokzatos. Azt, ami zenélés közben történik, sokkal inkább értem, mint mikor az emberek elkezdenek beszélni.

K. K.: Igen, mert a zenélésben nem lehet hazudni.

D. D.: Ha valaki leül nekem csellózni, gyakorlatilag három perc alatt megmondom, hogy milyen ember, mit csinál, miért csinálja.

K. K.: Szerette-e az anyukája, vagy nem…

D. D.: Ezeket azonnal lehet tudni. Nekem sok minden titokzatos az életben, a zene, az egyáltalán nem.

K. K.: Kisgyerekkorunk óta bennünk van, mindkettőnk életében alapvető a zene. Az ember megtanul olvasni és írni, ahogy eszmél, de a zene sokkal korábbi élmény, megelőzi ezeket. Dani szerencsés helyzetben volt egy olyan testvérrel, akivel együtt is zenélhetett. Én egyedüli gyerek voltam, velem nem zenélt senki, csak a szomszéd kislány − de az, aki zenél, nem magányos. Ha én egyedül gyakorlok, azt gondolhatja valaki, hogy szegény ott ül és szenved, de nem, engem akkor épp megölel Mozart vagy Bach, én sosem vagyok akkor egyedül, és ez a csoda benne.

Nagyon jó lenne széles körben megélhetővé tenni a művészlétet. A zene élvezete mindenki számára elérhető, és nekünk volt egy csodálatos prófétánk, Kodály Zoltán, aki azt mondta, hogy legyen a zene mindenkié. Az a fájdalmas, hogy ez ugyan egy darabig így is volt, de aztán leromboltuk és megtagadtuk, elsilányítottuk és ellöktük az oktatásunktól. Pedig, ha éneklek, ha táncolok a zenére, ha átfolyatom magamon, akkor biztos, hogy nemesebb és jobb vagyok. Kevesebb lenne a probléma a világban, ha ezt mindannyian megtapasztalnánk.



TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió2 3k színházi fesztivál1 40 év1 42 év2 600 kilométer 100 guinness4 6szín1 7 és fél halál3 a csemegepultos naplója292 a gyáva1 a gyermek és a varázslat3 a haramiák34 a hülyéje21 a kalóz63 a kávé nekem is jár32 a kék hajú lány2 a kéz48 a kis kéményseprő2 a köpeny36 a közös többszörös40 a ló aki elvesztette a szemüvegét1 a ludovika ablakai7 a mester1 a mi osztályunk13 a néző közbeszól43 a nulladik perc135 a rádió ablakai5 a rendező közbeszól38 a színészet képes nagykönyve1 alapítvány a magyar színházakért4 alba regia szimfonikus zenekar7 aldi női futógála1 alkalomadtán1 állj bele1 aNNa29 anyám éhesnek tűnik3 anyóka emlékiratai1 apertúra38 aradi kamaraszínház3 aranytíz4 archívum4 arden1 art-színtér22 átrium24 az elvarázsolt disznó13 az ember tragédiája2 az öreghíd alatt103 az úrhatnám szolgáló11 b3224 baal2 babel sound1 bácskai juli pszichoszínháza4 baja3 balatonboglár3 balatonfüred2 balfácánt vacsorára28 bálna2 bánk bán78 bárka288 bátorságpróba6 bencs villa1 beszélő levelek7 bisb1 bivaly-szuflé54 bob herceg38 bogáncsvirág51 bohémélet108 borral oltó fesztivál1 börtönrádió3 bsi1 budaörs5 budapasta2 budapest improv show12 budapest music center1 budapesti kamaraszínház1 budapesti tavaszi fesztivál1 budapesti vonósok21 budoár kiállítás1 busz-színház12 CAFe Budapest8 caminus72 castel felice46 castel felice vizsga5 centrál3 club701 coming soon2 cosí fan tutte47 cupido és a halál30 cv1 családi játszmák59 családi játszmák 20237 családi ünnep3 cseh tamás4 cselényi nóra1 csíkszerda77 csoportterápia18 csukás-díj10 dankó rádió1 dante51 dante-jam2 danubia zenekar6 deák171 debrecen21 debreceni tavaszi fesztivál1 delila2 delta produkció9 deszka fesztivál19 dido és aeneas55 díjak elismerések1 don juan3 dráma kortárs színházi találkozó6 drámaíró verseny1 due1 duett2 dunapart6 dunaújváros156 eger2 egri tavaszi fesztivál2 egy csók és más semmi31 egy kiállítás rémei2 éhség8 éjjel-nappal momentán4 élnek mint a disznók13 előadásszámok1 elte tók vizuális nevelési tanszék2 elveszett idők3 email1 ének a három hollóhoz2 english25 énis teis44 erkel színház67 ernani4 érzékenyítő fesztivál1 és ezt így hogy1 eszínház108 eszínház fesztivál46 esztergom3 eucharisztikus kongresszus7 europa cantat7 ezek mennek16 falaink3 falstaff9 fekete-fehér150 fellegek14 fém színház31 fesz segélyalap9 fiatal írók1 fidelio színházi est3 finito16 firkin309 fischer iván lakásszínháza2 fishing on orfű1 fogság1 főfőnök1 francia sanzonest2 friss hús2 furnitur50 füge145 független előadóművészeti szövetség10 gianni schicchi30 gólem12 gödöllő5 göncz árpád alapítvány1 grecsó3 grisnik petra32 gusztinak megjött az esze1 gyerekstúdió4 gyilkosok1 gyógyír északi szélre86 győr5 győri tavaszi fesztivál3 gyulai várszínház13 ha lenne valakim46 hajmeresztő34 halál hotel24 halastó118 hangoló1 hárman a padon164 harminchárom változat haydn-koponyára103 háromszögek25 határvonalak színházi fesztivál11 hatok csoport1 hatszín teátrum203 haydn fesztivál10 hazug1 hét domb fesztivál2 hét és fél halál2 hetedik alabárdos1 hetedik mennyország15 hírek3 hírszerzők1 hogy szeret a másik105 hol4 hoppart1 hrabal-vurstli14 humorfesztivál6 hyppolit91 így tanultam meg vezetni1 imprójam6 imprómaraton3 in medias brass1 in memoriam cseh tamás4 interjú129 irodalom éjszakája7 jak2 jászberény6 jegyek1 jó kérdés13 junior príma4 jurányi98 k11 művészeti és kulturális központ4 k2 színház6 kalandra fül fesztivál2 kálid artúr1 kalucsni54 kaposvár152 katona90 keltská noc1 képek496 keszthely3 kibelátó14 kicsi szívem kávéba pottyant1 kis suttogás5 kisfaludy színházi fesztivál2 kisvárda12 kmtg1 kolibri1 kolozsvár35 koma38 komárom5 komédium2 koronavírus136 kortárs drámafesztivál15 kórusok éjszakája77 kovátsműhely1 kőfeszt1 kőszeg463 köszönet estéje-estélye1 kritika514 kritikusdíj-átadó19 kuk3 kultkikötő26 kultúrfürdő26 kurátorok9 lakott sziget19 láthatatlan állomás4 latinovits diákszínpad1 leenane szépe 201731 leenane szépe 20261 leonardo1 lev&te3 limerick-bajnokság7 líra és epika38 lírástudók2 london1 love and money73 love and money vizsga9 macskadémon35 madách színház4 madam rekamié1 madame bizsu93 madame poe7 magdafeszt6 mágnás miska13 magvető4 magyar rádió28 magyar színház149 magyar színházi társaság10 magyar zene háza156 manhattan short5 manna110 manőver43 maradunk3 margó irodalmi fesztivál7 más olvasnivaló3 másik produkció24 mellékhatás3 menház színpad27 merlin6 mesterjátszma24 mesterkurzus11 mézesvölgyi nyár4 mikor2 mikro fesztivál19 milestone1 mindenütt jó34 mindenütt nő1 mintaapák1 miskolc2 miszépmiszépmiszép54 mojo51 momentán293 momkult2 monodráma fesztivál9 monodrámák6 móra kiadó1 most fesztivál28 motto3 mozaik országos színházi találkozó3 mozart-kommandó2 mozgófénykép45 mozsár műhely6 mu6 múzeumok éjszakája1 művészetek palotája17 művészetek völgye63 nagykanizsa1 naptár1 nefelé2 négyhangú opera53 nekem a zene3 nemzeti filharmonikusok7 nemzeti színház14 nézőművészeti kft46 nézőpont színház9 nofilter4 nyílt nap4 nyinyernya30 nyíregyháza407 nyolc nő26 óbudai társaskör29 ómama2 online fordítónapok1 operabeavató540 operaház84 operajátszóház21 operamacera7 operavita13 operettszínház41 orlai921 othello gyulaházán42 ők2 ördögkatlan389 örkény1 örkény vurstli5 örömimpró4 pájinkás jános1 pannonhalma2 papp jános1 párkák45 patália2 páternoszter1 pécs50 pécsi egyetem2 pesthidegkúti művészeti fesztivál1 pesti barokk88 pesti magyar színiakadémia19 petőfi irodalmi múzeum4 petri versmaraton6 pim dia hangoskönyvek3 pinceszínház43 placcc30 pokol10 portré1 postart1 poszt64 poznan1 pozsonyi piknik6 pure voice akadémia7 ráday utcai színházi találkozó5 rádió1 rádiójátékosok3 radnóti46 ram colosseum2 régebbi havi műsorok1 regnum filmszemle5 remény10 rendezők viadala57 rév fülöp34 rögvest81 rs91 rumini8 russian indie film fesztival1 sakknovella3 semmi baj gyerekek1 sherlock holmes és a moriarty-rejtély1 shots festival1 sinaia1 skvot3 sly59 snowman6 soharóza84 sok-szín-feszt4 sokszemközt1 somló cirqsz7 song-óra1 sopron1 sorozat a vidéki operajátszásról4 spaletta1 stockholm7 stúdió k11 summa summárum1 susotázs132 szabadesés39 szabadka2 szabadtéri színházak találkozója32 szeged339 székely-könyv4 székesfehérvár2 szemes fesztivál2 szénakutyák121 szent imre1 szentendrei teátrum17 szép heléna21 szerzői munkák10 szfe21 szigetszentmiklós1 színház a város16 színház tv73 színházak éjszakája35 színházi törvény1 színházrendezői testület1 színlapok102 szívem szeret4 szkéné30 szóbanforgó4 szombathely82 szöveg4 szputnyik hajózási társaság25 talált posztok12 tárgymutató1 társasjáték2 tartalom2 tatabánya127 telefondoktor205 temesvár46 tengeren 2008107 tengeren 201974 térkép1 terminál workhouse4 teszt16 thália185 thália nyárikert33 the irish coffee56 the pocketstones16 thealter19 tilos rádió3 tivoli3 tóbiás és az angyal30 törőcsik-emlékest12 trapézon tüllben34 trefort színjátszó fesztivál1 újpalotai nyári játékok1 ütközet2 üvegcipő1 váci dunakanyar színház10 vágánybenéző11 valamikor3 van egy határ29 varázsfuvola16 városmajor39 vaskakas5 védőháló5 veled kerek1 vera214 vidéki színházak fesztiválja13 vidor fesztivál83 vigadó2 visszaszámláló1 vízkereszti gritti49 volt egyszer egy ndk3 vonalhúzás34 zalaegerszegi kvártélyház20 zeneakadémia1 zichy major1 zsámbék4 zsolnay negyed5