HelloVidék: Mennyire sikerül lefedni az egész országot, hány szabadtéri színház érdekeit képviselik?
Pócza Zoltán: Jelenleg 14 tagunk van, de várhatóan ősszel további két szabadtéri színházzal bővülünk. Azokat a hagyományos szabadtéri színházakat lefedjük, amelyek régóta működnek. Mi a megalakuláskor is szerettünk volna egy olyan szervezet lenni, amely reprezentatív. Nem mindenáron mindenkit befogadni, hanem alapvetően azokat, akik hosszú évek óta csinálják ezt, vagy önkormányzati fenntartásúak, önkormányzati támogatással működnek. Tehát elsősorban olyan helyi társadalomba beépült nyári színházak a tagjaink, amelyek szabadtéren saját bemutatókat is színre visznek. Mindamellett az óriási Margit-szigeti színpadtól a szegedi szabadtéren át a zalaegerszegi kvártélyházig, vagy a legkisebb zsámbéki színházig nagyon sokfélék vagyunk. Törekedtünk arra, hogy területileg is minél inkább lefedjük az országot.
Hogyan alakult a tagok létszáma az elmúlt években?
Bővültünk, és további bővülésre is lenne igény, de mivel az alapszabályban rögzítettük azt a kritériumot, hogy a szabadtéri színház minimum 8 éve kell, hogy működjön, valamint önkormányzati kapcsolódással és saját bemutatóval kell, hogy rendelkezzen, így nem tudunk mindenkit felvenni. A Nemzeti Kulturális Alapnak volt egy olyan pályázati kiírása, amelyben az országos szakmai szövetség tagjaként pluszpontokat lehetett szerezni, akkor nagyon sokan jelentkeztek hozzánk, de akik nem feleltek meg ezeknek a feltételeknek, azokat nem vettük fel. Természetesen tiszteljük azokat, akik másként működnek, de nekünk kicsit más a filozófiánk. Kicsit több akarunk lenni annál, mint egy olyan játszóhely, ahová csak kivisznek előadásokat. Szeretnénk új bemutatókat, olyan előadásokat létrehozni, amelyek minőséget és a játszóhelyhez kapcsolódva egyfajta szellemiséget is képviselnek.
A szegedi a legrégebbi szabadtéri színház, de melyik a legnagyobb?
A margitszigeti és szegedi a két legnagyobb. Szeged egy ideig nem volt a tagunk, de aztán számukra is fontos volt, hogy egy olyan szakmai szervezet tagjai legyenek, ahol saját problémáikról, örömeikről, célkitűzéseikről tudjanak beszélni. Hiszen ez a szövetség semminek nem a főnöke, nincs hivatala, hanem egyszerűen egy szakmai együttműködés, ahol eszmét tudunk cserélni egymással. Fontos szakmai kérdésekről tudunk egyeztetni, ahol őszintén tudunk beszélni. Ez egy eléggé szűk szakma, és a szabadtereknél nagyon rapid munkára van szükség, ami akkor valósulhat meg, ha megfelelő kompetenciákkal és kapcsolatokkal rendelkezünk. Tudjuk, kivel jó dolgozni, ki a megbízható, aki alkalmas erre a munkára. Hiszen vannak olyan kőszínházi kollégák, akiknek a szabadtér annyira nem terepük. Nehezebben alkalmazkodnak ehhez a környezethez. Nálunk általában nincs függöny szemből, rögtön egy nyitott térbe lépnek be a színészek, egészen más világítási, egyéb technikai lehetőségeink vannak. Fúj a szél, csepereg az eső, fütyülnek a madarak, egy kicsit más, mint egy dobozszínházban, a megszokott környezetben létezni. Viszont sok olyan művész van, aki ezt kifejezetten szereti. Felüdülésnek érzi, hogy ebben az időszakban egy kicsit szabadabban, térben is a közönséghez közelebb játszhat.
A szabadterek nagyon sok esetben beavató színházak is. Nyáron sok esetben olyan közönséget is vendégül látunk, akik nem járnak kőszínházakba, a bérletes előadáson nem fordulnak meg. Nyáron egy kicsit könnyebb elcsábítani őket, közben megszeretik ezt a műfajt, és azt mondják, hogy év közben is érdemes lesz eljárni színházba. Ezért is nagy felelősségünk van abban, hogy amit adunk, az minőségi legyen, még akkor is, ha az utóbbi időben – a nyári színházakról van szó - főleg szórakoztató előadásokról beszélhetünk.
Tényleg, mennyire népszerűek a szabadtéri színházak?
Tavaly félmillió nézőnk volt országosan, és több tucat bemutatót tartunk. Az utóbbi időben nagyon sok változás is érintett minket. Az elmúlt három év bebizonyította egyrészt, hogy szükség van ránk, hiszen amikor a pandémia miatt a színházak zárva tartottak, illetve most a rezsiemelkedés miatt sok kőszínház komoly problémákkal nézett szembe, addig mi nyitva lehettünk, mindvégig tudtunk játszani. Sőt tavaly, tavalyelőtt kifejezetten biztatást kaptunk arra, hogy a pandémia alatt elmaradt előadások helyett nyáron próbáljunk meg egy nagyon színvonalas, bőséges programkínálatot létrehozni, amihez a megfelelő pályázati támogatást is megkaptuk. Ha csak a Kőszegi Várszínházról beszélünk, az elmúlt két évben jóval gazdagabb programkínálatot tudtunk adni az embereknek, mint a korábbi években.
A nézőszám is nőtt a korábbi évekhez képest?
Igen, 2021-22 volt a csúcs. Ebben az is megjelent, hogy mi, szabadtéri színházak hozzá vagyunk szokva a nagyon gyors megoldásokhoz. Az egyik évben június elejétől, a másikban közepétől lehetett játszani. A szabadterek nagyon flexibilisek, az egész életünk erről szól. Alkalmazkodnunk kell az időjáráshoz, a környezethez, a pályázatokhoz, a gazdasági helyzethez stb. Ez felvértezett minket egy olyan tudással, hogy gyorsan tudjunk reagálni, és tudunk is élni a lehetőségekkel. Itt alapvetően nagyon pici stáb mozog, amihez profi színházi szakemberek társulnak, de a menedzsment általában mindig nagyon kis létszámú. A nyári időszakban aztán ezt a kis létszámot próbáljuk megnövelni. Ez a kőszínházaknak is jó, mert onnan alkalmazzuk a technikai, a műszaki és a művészeti kollégákat.
Nyáron mi vagyunk a színház! Tehát nem amatőr társulatokról van szó, hanem itt ugyanazokat a profi művészeket láthatják a nézők, akiket a téli időszakban a kőszínházakban, csak kötetlenebb, szabadabb környezetben.
Az emelkedő energia- és gázárak, a kétszámjegyű infláció a nyári színházaknál miként csapódik le?
Nálunk is lecsapódik, de kisebb mértékben, mint a kőszínházaknál. De egyre több szabadtéri színház dolgozik a többi időszakban is. Mi is hoztunk létre olyan kamaraelőadásokat, amelyeket később, a nyári szezonon túl is tudtunk utaztatni. A Kőszegi Várszínháznak most is úton van két produkciója. Ezt a részét megcsonkította a rezsiprobléma, nagyon sok színház, amelyiknek van belső játszótere, nem tudott nyitva tartani, de kevésbé cibált meg minket, mint a kőszínházakat. Erre is felkészültünk, amennyire lehetett. A nehézséget az adta, hogy nem lehetett előre tervezni, hogy mikor nyithatsz ki. Ezek a helyi önkormányzattól függtek. Nagyon sok helyen az önkormányzat erősen behúzta a kéziféket, ebből a szempontból eléggé kiszolgáltatottak voltunk.
De a költségeitek ugyanúgy emelkednek.
Minden költség emelkedik, legjobban a személyi költségek, hiszen lassan semmilyen területen nem lehet munkaerőt kapni, ez alól a színházak sem kivételek. Az energiaár-növekedés is érint minket is, nem mindegy, hogy a villanyszámla 1 vagy 10 millió forint. De az energiaköltség nyáron kisebb befolyásoló tényező, mint télen.
Ez mennyire jelenik meg az idei jegyárakban?
Ez mindenkinek az egyéni bátorságától függ. Ebben állami biztatás is van, hiszen a miniszter kijelentette, hogy közeledjünk a piachoz, fizessék meg a nézők kultúra árát! Van, aki ebben egy kicsit szelídebben gondolkozik, mert az embereknek érezhetően kevesebb pénz van a zsebükben. Tendencia-szerűen emelkedtek a jegyáraink, de nem olyan mértékben, ahogy az infláció megkövetelte volna. A nagyon népszerű programok esetében nagyobb arányú volt a növekedés, mert van néhány olyan program, amiért szinte bármennyit el lehet kérni, akkor is megtelik a nézőtér.
A magasabb kultúrát közvetítő előadások esetében visszafogottabb az áremelkedés. Nem szeretnénk ugyanis elveszíteni azt a közönséget, amelyik kultúrafogyasztóként nagyon fontos közeg, viszont fogyasztóként nincsenek olyan jó lehetőségei.
A színházban nagyon nagy számmal van jelen a senior korosztály, a középosztály, a pedagógusok, akiknek a fizetése nem követte le az elmúlt időszak drágulását, viszont igényes kultúra fogyasztók. Őket nem szeretnénk elveszíteni. És van a másik rész, amelyik úgy vágyik élményre, hogy hajlandó bármit fizetni, csak egy kicsit túllendüljön azon az apátián, ami az elmúlt 3 évben tapasztalható. Erről sokat beszélgettünk, és ez a realitás. Mi nem tudunk ettől elrugaszkodni, a piac azonnal beáraz minket. Esetünkben a jegyár jelentős része a teljes költségvetésnek, ami miatt nagyon jól kell meghatározni. Itt az állami pénzek nem úgy jönnek, mint egy állandó kőszínházi társulathoz, ahol a jegy árbevétel aránya általában alacsonyabb.
Mennyi lesz most a jegyár átlagosan?
Ez őrületesen változó, 2500-tól 15-25 ezerig. Ez attól függ, hogy a Margitszigeten egy nemzetközi sztár van, vagy Kőszegen egy kamaraelőadás.
Friss hír, hogy bizonyos nyári színházak idén egyáltalán nem kaptak állami támogatást.
Ez így van, ráadásul az idei évben elég későn, most június elején derültek ki az előadóművészeti támogatások. El lehet képzelni, mit jelent ez egy szabadtéri színház esetében, amikor a közönségünket már régen meg kellett volna találni az idei műsorfüzetekkel, de mi még azt se tudtuk, mire lesznek forrásaink. Tavaly ezeket a pályázati támogatásokat már januárban kihirdették, igaz, akkor választások voltak. Azt szoktuk mondani, hogy a biztos rossz hír is jobb, mint a bizonytalan jó. Ha tudod, hogy nem lesz támogatás, akkor a zsíros kenyeret sem veszed elő. De ha előveszed, és mégsem kapsz állami forrásokat, az nagyon rossz üzenet. A közönség türelmét is kellett kérnünk, mert így a programhirdetések jóval később történhettek meg, addig nem tehettünk kötelezettségvállalást, amíg nem volt fedezet. Az önkormányzatok adott esetben meg tudják előlegezni azt a pályázati pénzt, ami lehet, hogy csak augusztusban vagy szeptemberben folyik be, de ha még nincs döntés, nincs erről egy szerződés, addig nincs, aki ellenjegyezze ezt, hiszen nincs rá tényleges fedezet.
Tudsz olyan szabadtéri színházról, amelyik nem kapott támogatást, emiatt nem tud megnyitni?
Ilyenről nem tudok, de óriási különbségek vannak bemutatószámban. Nekünk tavaly öt saját bemutatónk volt, idén csupán egy lesz. Óriási különbség van abban is, hogy mit játszunk. Az a biztatás, hogy minél inkább a piacra kerüljünk, azt jelenti, hogy olyat játsszunk, ami tuti siker. Az nem biztos, hogy ez művészet. Mi mindig azért küzdöttünk, hogy azon kívül, hogy szórakoztassuk az embereket, ez minőségi szórakoztatás is legyen, magvas gondolatokat is tudjunk közvetíteni, amik fontosak, amiknek értelmük van. Ne csak bohózat legyen, hanem vígjáték, dráma vagy akár tragédia is. Ami felé ez a támogatási rendszer tol minket, az a bohózat. Kevesebb jó színvonalú, átgondolt és magasabb művészi színvonalú produkciót tudunk létrehozni, mert az jellemzően több pénzbe kerül. Ahhoz, hogy ki tudjunk állítani egy komplett Szentivánéji álmot, azzal a díszlettel, szereplőgárdával, amit például tavaly a Kőszegi Várszínházban volt, ahhoz bizony sok pénz kell. Ehhez képest idén a „Miért pont kivi” című darabunk, amit a Rózsavölgyivel hozunk létre közösen, sokkal kisebb volumenű lesz. Már csak azért is, mert a darabnak mindössze négy szereplője van. (Őze Áron rendezi, és Schneider Zoltán Varga Ádám , Takács Katalin és Kiss Anna játssza a szerepeket.) Másrészt a nyári színházak között vannak olyanok, akik nyertek annyi támogatást, hogy meg tudnák valósítani minden elképzelésüket, de ha ez csak júniusban derül ki, már nem tudnak új művészeket leszerződtetni. Képzeld el, hogyha ma megkeresem Hegedűs D. Gézát, hogy akkor egy hónapig dolgozz Kőszegen! Neki már le van szervezve a nyara.
A mostani előadó-művészeti többlettámogatás azonban abból a szempontból jót is hozott, hogy jövő augusztus 31-ig lehetett pályázni. Nagyon sokan úgy is pályáztak, hogy külön vették ezt az évet és a következőt. Mi is ezt tettük, így már most tudjuk a 2024-re kapott állami pénzeinket. Érdekes módon a minisztérium elkezdett egy szakmai munkát, de a miniszterváltozás miatt bizonyos dolgok lelassultak, miközben az adminisztráció nagyon keményen dolgozott azon, hogy a jövő évi alap már kiderüljön.
Van viszont egy nagyon jó hírünk, tavaly elkezdtük a szabadtéri színházak találkozóját a Városmajorban, és idén ezt két balatoni helyszínen fogjuk megvalósítani: az alsóörsi és a boglári szabadtéri színpadon. Tavaly ezt még a pandémiás támogatásból tudtuk megszervezni, idén pedig a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekten belül.
forrás: https://www.hellovidek.hu/
