AZ APERTÚRA ELKEZDI ELSŐ ÉVADÁT SAJÁT BÁZISÁN

A k2 Színház tagjaiból alakult Apertúra társulata szeptember 11-én elkezdi lendületes 2023/24-es évadát a Rebellisek című előadásukkal.

Az előadásaik az online térben terjedő videók szerint 18:45-kor kezdődnek majd (!!!), nem véletlenül, ám ez senkit ne lombozzon le, sőt. Jegyeket vásárolni és informálódni az alábbi linken lehet (és a társulat tagjai messzemenőkig hálásak érte, ha ezen vásárlásokkal támogatjátok a függetlenség vizein evező csapatukat, akik lelkesen vágnak neki a nagy hullámoknak ezekben a viharos időkben):


Két ifjúsági előadásuk próbái elkezdődnek a héten, erről facebook-oldalukon számolnak majd be a napokban – Király Dániel és Szivák-Tóth Viktor rendezésében, októberi bemutatókkal. Előbbi Henrik Ibsen Nóra című drámájából kiindulva készít egy előadást Meyer Lili, Koós Bogi és Urbán Richárd szereplésével, míg a másik csapat színészgárdáját Borsányi Dániel, Bán Bálint és Formán Bálint alkotják, hogy a rendező Stockholm című művét a Bázison túl iskolákba is elvigyék majd.

Karácsony előtt a tervek szerint még egy díszbemutatóval készül a csapat. A nagy erdő, mely tele van homálylyal című előadást Benkó Bence írja és rendezi, a zeneszerzője Horváth Szabolcs, szintén ex-k2 tag lesz. A tiszaeszlári vérvád kapcsán elharapódzó indulatok sűrű erdelyében bolyong majd a csapat, hogy egy tárgyalás keretein belül végére járjanak egy rejtélyes halálesetnek, amely, ha másra nem is, de arra bizonyosan jó volt, hogy megalakuljon miatta az Országos Antiszemita Párt.

Műsoron lesz továbbá a Bíró Bence és Benkó Bence által jegyzett Rebellisek és Hidegpont, a Király Dániel és Cseh Dávid jegyezte Rosencrantz és Guildenstern halott és a Premier bully, valamint a nagy sikert arató Nekem is jár a kávé! című színházi standup-est is, ahol a társulat színészei mellett Göttinger Pál mesél majd kendőzetlenül megtörtént (?) esetekről, egyetemi éveiktől napjainkig, és visszatérnek az ifjúsági előadásaik is.




Ami biztos még, hogy a társulat komoly együttműködésbe kezd a Tér12 Kulturális Egyesülettel és vezetőjével, Viktor Balázzsal. Ennek keretein belül a Bázis befogadja a Mária testamentuma, a Párker Péter, avagy a legvidámabb redpill kontent és a Nélküled című előadásaikat, valamint legújabb bemutatójukat is, de erről majd a maga idejében. Ezen felül irodalmi esteket és fesztivált szerveznek majd (tantermit is) – további információk szintén a Facebookon.

Novembertől a tervek szerint kibővül majd a műsor kiegészítő programokkal, ifjúsági programmal, zenével, kiállítással, társasjáték esttel, de egyelőre nem szpojlereznek. Az évad második felét fedje jótékony homály, de ott is lesznek izgalmak, ha az égiek is úgy akarják – állítja a társulat. (Lehet, hogy Bán Bálint is fog rendezni?) Az biztos, hogy Ricsimicsinájjunk nevű zenekari formációjuk második évadát kezdi meg az Úri Muriban, havonta – sőt, ezúttal szeptember 23-án, a Civil Korzón is találkozhat velük a nagyérdemű egy rövidebb műsor erejéig.

Ezúton is köszönik a Gólem Központ hely-felajánlását, Erzsébetváros Önkormányzatának támogatását és minden nézőjük szurkolását, adományát, kitartását, mert ezek nélkül semmi esélyük sem lenne az életben maradásra.

És ami még nagyon fontos: Papp Leticia csatlakozik a társulathoz, művészeti titkári minőségében és nagyon sokat dolgozik és nagyon jól. Ennek az egész csapat rendkívül örül!

Az Apertúra társulata mindenkit üdvözöl és reménykednek a mihamarabbi találkozásban a Benkó Tibor Teremben!

Instagram: https://www.instagram.com/apertura.live/