Igazi hely – A WSSZ nyílt Óz-próbáján a közönség is elindult Smaragdvárosba
Kell egy kis együttlét! mottóval nyílt napot csinált szombaton délelőtt a szombathelyi Weöres Sándor Színház. Volt Óz-próba, kincskeresés, szállt az óriási, szivárványos szappanbuborék, az előtérben különleges forgók készültek – és Totó kutyák, minden mennyiségben. Szeptember 29-én: Óz, a csodák csodája-premier!
ÖLBEI LÍVIA
A nagyszínpadon már áll a díszlet (egy része), és szombaton délelőtt 10 órára megtelik a nézőtér is. Ámuló, nyitott, virgonc és érdeklődő gyerekek, felnőttek kíváncsiak az Óz, a csodák csodája nyílt próbájára. Szabó Tibor igazgató köszönti a közönséget – hiszen, mint jól tudjuk, néző nélkül nincs színház. A színháznak minden tekintetben úgy kell a közönség, mint egy falat kenyér – és viszont: a nézőnek is pont úgy kell a színház (még akkor is, ha ennek esetleg nincs is tudatában). Putz Attila, a szombathelyi közgyűlés kulturális, oktatási és civil bizottságának elnöke az esemény védnökeként üdvözli a nézőket és a színházat, kiemelve, hogy a WSSZ társulata a minőségi előadások létrehozásán túl is mennyi mindent megtesz azért, hogy megnyerje, a különösen nehéz idők után és közepette visszahódítsa a (bérletes) közönséget. A nyílt napon kedvezményes jegyvásárlásra is van lehetőség, a pénztárnál folyamatos a sorban állás.
Forgószél és szivárvány
A nagyszínpadi próbát ezúttal Hojsza Henrietta, az Óz, a csodák csodája koreográfusa vezeti. A vándorok – Dorothy: Mari Dorottya, Madárijesztő: Domokos Zsolt, Bádogember: Balogh János, Gyáva oroszlán: Antal D. Csaba, plusz föltűnik Totó kutya: Gyulai-Zékány István is – éppen megérkeznek Smaragdvárosba, hogy Óz, a nagy varázsló elé járuljanak. Ez az a musical (bár, mint hamarosan kiderül, nem is egészen az), amelynek már a címe varázsszóként működik. Ki ne szeretné, ha egy álmos kansasi (szombathelyi stb.) délutánon, vagy akár délelőttön fölkapná a forgószél, aztán átsétálhatna a szivárvány alatt. Ki ne szeretne bátor, eszes és boldog lenni. Szabó Tibor azt mondja, az első három előadás már telt házas – ahogy egyébként minden jegy elkelt a szombat esti, a múlt évadból műsoron tartott Bolha a fülbe-előadásra is.
Mancsok és pipacsok
Szóval: az Óz-próbán az első felvonás utolsó jelenetében járunk. Taps fogadja Németh Judit és Nagy Cili színre lépését. A Nyugati boszorkány – Nagy Cili – árnya most nem vetül sehova, viszont az álomhozó pipacsmezőt beveti a vándorok ellen. A Mátravölgyi Ákos tervezte gyönyörű virágmező – amely már most egy szempillantás alatt mezővé változik - létrehozásában a WSSZ stúdiósai működnek közre. A színészek még nem viselnek jelmezt, csak egy-egy jellegzetes tárgy vezeti a nézői figyelmet. Meg persze ők maguk. A Gyáva oroszlán például nem csak a mancsáról ismerhető föl. A Bádogember ormótlan cipője alatt papucs rejtőzik, de a többiek lehurrogják: dehogy papucs – bádogcipő!
Hogy minden klappoljon
De most mégis talán azt a legérdekesebb megfigyelni, hogy ahhoz a színes, zenés-táncos varázslathoz, aminek az Óz-előadást elképzeljük, mennyi, de mennyi mindennek kell klappolnia, milyen összehangolt, pontos munka, mennyi gyakorlás és koncentáció kell ahhoz, hogy a néző a bemutatón – és azután még nagyon sokszor - örülhessen a mosolygós könnyedségnek. Néha mintha maga a láthatatlan Óz szólna le a vezérlőből, hogy honnan is induljon újra a zene – amelyhez (a jogtulajdonos előírásai szerint) minden mozdulatot és megszólalást igazítani kell.
A sárga úton haladj!
Ezen a ponton az előadás zenei vezetője, Falusi Anikó veszi át a szót. Az Óz… éppen azért nem egészen musical, mert a szereplők nem kizárólag dalolnak – prózában is megszólalnak a színpadon. A zenének természetesen fontos dramaturgai funkciója van, nem egyszerűen csak a fülünkbe mászik, és ott is marad (mert már valahonnan úgyis ismerős). Az eltűnő, fölbukkanó főmotívum végigvezet a történeten. És Falusi Anikó nem kevesebbre vállalkozik, mint arra, hogy megtanít a közönségnek egy dalt. A szöveget mindenki megtalálta a székén, és kis gyakorlással tényleg fölhangzik a kórus, megszólal hozzá a zene is. Elvégre – ahogy Falusi Anikó emlékeztetet rá – Kodály Zoltán is azt tartotta és tanította, hogy a közös éneklés csodálatos élmény. Tehát: “A sárga úton haladj, az oda visz, ahova mész, / ha sárga, fényes köveken lépkedsz, az igazi helyre érsz. (…)”
Igazi helyen vagyunk
A nyílt próba után az aulában lehet kézműveskedni: különös forgók, virágok készülnek, de talán a lufiból hajtogatott Totó kutya a legnépszerűbb. Hát még, ha maga Totó – Gyulai-Zékány István – hajtogatja és adja át ragyogó mosoly kíséretében. Tanulni a Bádogemberhez – Balogh Jánoshoz – jönnek a kollégák: villámsebesen gyártja a lufikutyákat – igen, a bohócdoktori praxis hozzájárult a módszer tökéletesítéséhez. Kinn az udvaron szivárványos, óriási szappanbuborékok röpködnek. Közben a piros, a kék - és a sárga karszalagosok is kincskereső expedícióra indulnak.
Délben aztán újabb együttlét kezdődik a stúdióban, Göttinger Pál vezetésével. Erről majd később. Egyelőre annyit, hogy miközben a nagyszínpadon Halasi Dániel az Óz-musicalt rendezi, készül az Énis, teis című kamaraelőadás is. Kemény a téma – és aktuális. Keresnénk Ózt, varázsolja ide a megoldást.
forrás: https://www.vaol.hu