“NEM ZENEI ÉLMÉNYT SZERETNÉK ADNI, HANEM ZSIGERI ÉRZÉSEKET” – INTERJÚ HALAS DÓRÁVAL

A Soharóza Kísérleti Kórus hosszú évek óta meghatározó szereplője a független előadóművészeti területnek, koncertjeik, catwalk műsoraik különleges színfoltjai a főváros kulturális életének. Október elején Presser Gábor mellett szerepeltek az Arénában, a hónap végén pedig rendhagyó városi sétákat tartanak virradatkor Budapest több pontján. A koncertélményekről Halas Dórát, a Soharóza alapító karnagyát kérdeztük.

Mi volt az első gondolatod, mikor Presser Gábor felhívott, hogy az általad vezetett civil kórust szeretné a következő nagykoncertjéhez felkérni?

A telefonra ébredtem, előtte lévő este catwalk concertünk volt a Trafóban, úgyhogy kábán hallgattam a bemutatkozó mondatát, visszadőlve a párnámra. Az első gondolatom az volt, hogy milyen szép hangja van, brummogó mély basszus. Meg hogy hogy tud valaki egyszerre ennyire udvarias, tiszteletteli lenni és közben végtelen közvetlen és barátságos. Olyan volt vele beszélni, mintha már régóta ismernénk egymást.

Karnagyként és énekesként is részt vettél ebben a projektben, ami még nagyobb kihívás, mint csupán a fellépés több, mint tízezer ember előtt. Hogy élted meg ezt az időszakot ebben a kettős szerepben?

Nagyon élveztem.

Mindig ez van, ha nagy ritkán beállok énekelni valakinek a keze, vezetése alá – újra megélhetem azt az állapotot, amit fiatalkoromban a tanulmányaim alatt nagyon sokszor: átadni magam valaki más elképzelésének, bízni benne és a tőlem telhető lehető legjobbat adni. Pici bánál ez halmozottan nagy élmény volt, mert én azt hiszem, ilyen emberrel még nem találkoztam, akiből ilyen szinten folyik a zene.

Nem volt olyan pillanat, sem szünetben, sem az ezredik gyakorlásnál, amikor ne lehetett volna teljes eksztázisban rákapcsolódni a zenei rezgésére. Ezen kívül azt is nagyon élveztem, hogy nem rajtam volt a teljes produkció súlya és felelőssége – emiatt a kórustagokkal is sokkal közvetlenebbül és felszabadultabban tudtam együtt lenni. Függőséget okozó érzések voltak ezek masszívan.

Sok összművészeti és kísérleti előadást készítetettek már, saját műfajt teremtett a Soharóza a catwalk koncertekkel, de számtalan előadó hív titeket közös zenélésre – a Soharóza eddigi történetében milyen jelentőséggel bír a Presser koncert az Arénában 2023-ban?

Lehetne azt mondani, hogy ez egy szép megkoronázása volt a 15 éves munkánknak, de ez nem lenne igaz. Annyiféle izgalmas dologban vettünk részt és mindegyik más miatt volt feledhetetlen – egy barlang mélyén szlengoperát énekelni, amit közösen írtunk a kórustagokkal, vagy végig ülni a Tabu kollekció premiert, ami az első catwalk concertünk Nagy Fruzsina jelmeztervezővel, és a kezét szorongatva 60 percen át látni, hogy működik, hogy ragyog a kórus és a közönség nevet és sír, vagy néma járást gyakorolni napokon át egy belga-francia művészpárossal, hogy utána bekötött szemű hallgatók között különleges hangzásokkal lepjük meg őket – nekem ez mind adott annyit, mint 12.000 ember előtt énekelni, csak máshogyan.

A mai napig kérdés bennem, hogy miért minket hívott a Pici bá – pedig többször megkérdeztem tőle és mindig türelmesen elmagyarázta –, amikor minket a kreativitásunk és az egyediségünk miatt szoktak hívni… itt elég egyértelműen nem ez volt a feladatunk. De őszintén szólva: teljesen mindegy, a lényeg, hogy őt is és a fantasztikus zenészeit heteken át közelről láthattuk dolgozni, fejlődtünk, fejlődtünk, fejlődtünk, és mindeközben egy olyan szeretetteli és profi csapat vette körül az egészet, hogy azt az általános iskolában kéne tanítani – nem a szervezést, hanem a szeretetet.

A több mint tízezer embernek szóló fellépés után a kórus következő koncertsorozata egy kis létszámú és vállalkozókedvű közönségnek szól. A Határtalan nap című rendhagyó városi séták pirkadatkor kezdődnek és a napfelkeltébe kísérik a nézőket zenével és mesékkel. Honnan jött az ötlet?

Egy kis alpesi faluban, Alpbachban dolgoztam két nyáron át egy-egy hetet, zenei workshopot tartottam egy tudományos-diplomáciai fórumon – ők is rájöttek, amire már oly sokan, hogy a művészet és a mozgás beiktatása előre lendíti az intellektuális tanulmányokat. Ott volt ilyen lehetőség, hogy hajnali 3-kor indulva, busszal, lanovkával utazva, majd még másfél órát kirándulva egy csapatnyi ismeretlen, különböző országokból érkező fiatallal épp a napfelkelte pillanatára értünk fel a hegycsúcsra.

Elmondhatatlan érzés volt – majdnem olyan, mint 12.000 ember előtt, szűk kis körben állva, a cappella énekelni Presser Gáborral az Angyalokat. Utána még egyszer megcsináltam magamnak ezt az élményt, amikor körbeutaztuk kis családommal egy lakókocsival Szicíliát és a legdélibb ponton sikerült a tengerparton találni vadkemping helyet.

A két fiammal, akik akkor 6 és 9 évesek voltak, megbeszéltük, hogy felkelünk hajnalban és megnézzük a napfelkeltét. A nagyobbiknak sikerült, a kisebbik tovább durmolt. Teljesen más élmény volt, de hasonlóan mellbevágó. Amikor azon gondolkodtunk, hogy mit tudnánk egy kórusperformansz keretein belül megmutatni Budapestből, akkor rögtön beugrottak ezek a nagyon erős emlékek.

Hogyan készültök erre a különleges kihívásra, hogy már hajnalban készen álljatok egy koncertre, ráadásul szabadtéren? Az ismertető szerint mindenféle időjárási körülmények között megtartjátok a sétát…

Külső-belső határátlépésre invitáljuk a közönséget és magunkat is, ami itt kezdődik: fel kell kelni nagyon korán és oda kell menni. Aki ezt átlépi, az már kapott valamit. A 12 fős csapattal úgy kezdtük a folyamatot, hogy órákon keresztül játszottunk azzal a kérdéssel, hogy nekünk személyesen mi a határátlépés – a harmadik óra végére megszületett egy „vérszerződés”, amit mindannyian aláírtunk és amit minden próbán felolvasunk. Szektásnak hangzik, de nem az, inkább terápiás és közösségerősítő. A vérszerződés felolvasása után én személy szerint bátrabban megyek bele kísérletekbe és sokkal jobban elfogadom a többiek ilyen-olyanságát. Szeretek így dolgozni: hogy van egy közösen megállapított, nagyon őszinte értékrendünk. A szabadtéri koncert kérdése mindig nehéz az akusztika miatt – ezért nagyon próbálunk arra odafigyelni, hogy igazán helyszínspecifikus legyen az előadás és a közönség között/mellett/alatt/fölött történjen minden, közvetlen közelről, akár egyesével. Nem zenei élményt szeretnék adni, hanem zsigeri érzéseket, bármi is legyen az – mint ahogy a napfelkelte megélése is valami nagyon erős hatással bír, valahol a mellkas vagy a gyomor mélyén.

Az időjárás pedig tényleg ne legyen akadály, nekem legfőbb elvem az életben: “Nincs olyan, hogy rossz idő, csak rossz ruha és rossz cipő.” Ha nem látjuk az október végi hajnalban a napfelkeltét, akkor elképzeljük. Addigra már túl leszünk közösen egy csomó mindenen: egy találkozáson a sötétben, egy hosszú úton fel a kilátóba, erdőben sétálva és hallgatózva. Egy csapatnyi emberrel, akik ezért jöttek…

Grisnik Petra lesz a Határtalan nap séták idegenvezetője. Hogy találtatok egymásra? Petra vett részt a koncepció megalkotásában is, vagy csak később csatlakozott, mint prózai szereplő?

Petrát már régóta ismerjük, én az Europa Cantat kórusfesztiválon is dolgoztam már vele, de akit még régebben ismerünk, az a Göttinger Pali, aki még Halastós időnkben rendezett minket (a Halastó kórus a Soharóza és a Csíkszerda előkórusa volt 2002-2008 között). Eredetileg együtt szerettük volna a kettőjüket ebben a projektben, aztán mindenféle szervezési okokból végül csak Petra maradt meg, ő viszont nem csak színésznőként van velünk, hanem teljes mértékben részt vett a koncepció kialakításában, amihez először egy dramaturg csapattal brainstormingoltunk többen, majd Petrával és Spilák Zsuzsával, aki a kórus tagja, hárman dolgoztuk ki a végleges tervet. Izgalmas és nem könnyű folyamat volt, mert eléggé különbözőek vagyunk mi hárman, de addig csiszoltuk az ötleteket, amíg le- és kikerekedett a teljes koncepció és mindannyian boldogok voltunk.

Milyen zenei élményre számítsanak a nézők ezen a rendhagyó városi sétán?

Talán nem is annyira zenére, mint hangokra és hangzásokra számítsanak. Persze az is zene, hisz „minden zene”. Az erdő hangja is – ha úgy tekintünk rá. Meg a csend. Főként a csend! Közhelyek ezek, de sajnos végtelenül egyetértek velük.

Október végén három helyszínen valósulnak meg a séták, várható-e hogy esetleg folytatjátok a sort?

Ha működik és szereti a közönség, és mi is szeretjük csinálni, akkor persze, de ez majd akkor és ott fog kiderülni. Az is lehet, hogy egyszeri varázs. Mint 12.000 ember előtt a capella Angyalozni Presser Gáborral és utána egy életre emlékezni rá.

A Határtalan nap városi sétákról bővebb információk itt találhatóak:

Október 21. szombat, Róka-hegy: https://fb.me/e/1ji4LZ1hS

Október 22. vasárnap, Naplás-tó: https://fb.me/e/AG66ofQt

Október 23. hétfő, Hármashatár-hegy: https://fb.me/e/84GqIkrGz

forrás: https://szinhaz.online