A stream mint kulturális stratégia – interjú Horn Mártonnal és Légrádi Gergellyel
Mi a stream szerepe a kultúra közvetítésében? Hogyan épülhet be a neten fellelhető kulturális tartalom a fiatal generációk oktatásába és az online tartalom-fogyasztásába? Kinek a feladata és felelőssége a színházi és zenei archívum építése és megőrzése? Milyen koncepció mentén kapcsolódik az eSzínház és a Magyar Zene Háza online koncert-kínálata? Interjú Horn Mártonnal, a Magyar Zene Háza operatív igazgatójával és Légrádi Gergellyel, az eSzínház vezetőjével.
– Egy évre nyúlik vissza a Magyar Zene Háza és az eSzínház együttműködése. Milyenek a nézői visszajelzések?
Légrádi Gergely: A vidéken és külföldön élő nézőktől gyakorta kapunk olyan leveleket, amelyek arról árulkodnak, hogy a stream remek módja a geográfiai korlátok leküzdésének. Arról nem is beszélve, hogy más élményt nyújt az online vetítés, mint az élő színház vagy koncert, illetve a nézők nem csupán szeretik, de ma már keresik azt a rugalmasságot, amit egy stream biztosít. A statisztikák pedig azt mutatják, hogy Magyarország és a világ számos pontján élő nézőink valószínűleg egyébként sem foglalnának helyet a nézőtéren, a közvetítésre azonban szívesen váltanak jegyet.
Horn Márton: Nekünk is hasonló tapasztalataink vannak. Aki lemarad egy koncertről, mert teltház miatt már nem kap jegyet, vagy mert bármilyen okból nem tudott eljönni, örül a lehetőségnek, hogy utólag online is megnézheti. De olyan visszajelzés is érkezett már, hogy annyira tetszett a nézőnek az élő előadás, hogy a koncert után megnézte felvételről is. A vidéken vagy külföldön élők pedig máshogy nem is férnének hozzá egykönnyen a koncertjeinkhez. Mi egyébként sem vagyunk egy hatalmas koncerterem. Ha ugyanannyian megnézik az online vetítéseket, mint ahányan jelen voltak az élő koncerten, már megdupláztuk a nézőteret.
LG: A zene ráadásul nemzetközi, legtöbbször még nyelvi korlátok sem merülnek fel. Sőt, nemzetek közötti is, hiszen például a nagy sikerrel vetített Snétberger Ferenc gitár- és a francia Gilles Apap hegedűművész közös produkciója, majd pedig a Muzsikás januári, élőben közvetített koncertje, amely során a legendás magyar népzenei együttes ír zenészbarátaikkal lépett színpadra, üdítő újdonság volt a mi életünkben is.
– A Háznak egyébként is nagyon különleges atmoszférája van, ami szerintem a streamen is átjön.
HM: A Ház (a Magyar Zene Háza – a szerk.) önmagában egy attrakció, így számunkra az az elsődleges hogy ellátogassanak hozzánk a vendégek. Szándékosan nem zenei vagy színházi példával élve: ha valaki ellátogat egy sporteseményre, ott olyan atmoszférát élhet át személyesen a többi szurkolóval, amely a közvetítésen keresztül nem érzékelhető. A közvetítés által viszont kaphat egy olyan plusz tartalmat, amit a helyszínen nem látna. Egy meccsen parádés a hangulat, ugyanakkor jóval kevesebb látható abból, ami a pályán történik. Ugyanez érvényes egy koncertre is: a hátsó sorból a teljes színpadi kép látható, viszont a többkamerás felvételnek és a vágásoknak köszönhetően olyan részletek figyelhetők meg, amelyek élőben nem. Egyszóval mindkét megoldásnak megvan a maga relevanciája, és természetesen egyik sem pótolhatja a másikat.
LG: Az elmúlt három évében számos színházi és zenei partnerrel dolgoztunk, vagyis van összehasonlítási alapunk ahhoz, hogy kijelenthessük: a Zene Háza koncertek közvetítéseinek valóban egyedi, közvetlen és barátságos hangulata van, amely abból is fakad, hogy megpróbálják a pódiumot és a nézőteret egymáshoz viszonyítani, közelíteni. Az Operabeavatók során például a produkció szerves része a közönség, így még a képernyők és monitorok mögött is az előadás részesének érezhetjük magunkat, mintha velünk együtt történne, egy olyan új műfajiságot hozva létre, amelyet a nézők is keresnek, sőt, talán már el is várnak egy közvetítéstől.
– A nézőtér kiterjesztésén túl, akár az is lehet a pozitív hozadéka a stream-nek, hogy a vetítés után kedvet kap a néző, hogy „lábon” is bemenjen egy színházba, vagy épp a Zene Házába?
LG: Igen, a tapasztalatok és visszajelzések ezt mutatják. Az a generáció, amelyik a sík képernyő előtt éli az életét, azon keresztül szórakozik, csetel, tájékozódik, és vesz magához híreket, könnyen lehet, hogy először online találkozik egy koncerttel vagy egy színházi közvetítéssel, amelyből aztán kedvet kap, hogy élőben is megnézze.
HM: Ez a két dolog nagyon jól megél egymást mellett. Egy Z generációs egyetemista már nem biztos, hogy eljön a szüleivel, de este szívesen megnéz egy koncertet otthon, a kanapéról a szüleivel, a barátaival. A másik fontos célcsoport az idősebbek, akik nehezebben utaznak vagy mozdulnak ki este, így őket is könnyebben élérjük. Természetesen nem csak a távolság, hanem anyagi okai is lehetnek annak, ha valaki nem tud eljönni hozzánk, így számukra is jó lehetőség a stream. Egy közfeladatot ellátó állami intézmény vagyunk, elsődleges feladatunk, hogy kultúrát közvetítsünk. Az eSzínház felé történő nyitásunkkal ezt a fontos küldetésünket tovább bővíthetjük. Ráadásul az elkészült felvételeket máshol és máshogyan is fel tudjuk használni, például a zenepadagógiai programunkban, illetve egy komoly archívumot képezhetünk a Zene Háza gyűjteménye számára is.
– Mi az a képi világ, amelyet keres egy mai stream-néző?
LG: Amit nem láthat a 14. sorból. Azt, hogyan billent a billentyűs, miként reagálnak egymásra a zenészek, a színészek. Ezért is fontos, hogy a közvetítést végző filmes csapat, beleértve a vágót és a stream rendezőjét is, értsen a színházhoz és a zenéhez, mert akkor létrejöhet a csoda, az a jóleső, sőt néha katartikus érzés, amelyet a művészet hoz létre.
HM: Nem véletlen, hogy az igazán nagy aréna koncerteknél óriási szerepe van a vizualitásnak. Nem is csak a színpadi látványnak, sokkal inkább a kiegészítő technológiának, a fényeknek, a kivetítőkön bejátszott videóknak és animációknak. A harmadik szint hátsó soraiból olyan keveset látni a színpadból, hogy az akkusztikai élmény önmagában kevés lenne.
– A márciusi Azahriah koncerten a színpadi képet a mobiltelefonok képernyőjéhez hasonló állóképeken vetítették ki, az egyébként is Tik-tok generációnak emlegetett közönségnek.
HM: Számunkra is nagy kihívás, hogy hogyan lehet vizuális tartalmat adni ennek a korosztálynak. A Tik-tokon már eleve gyorsítva is lejátsszhatók a mindössze 10-20 másodperces videók, és már jöhet is a következő, ilyen a tempó és az erre fordított idő. Izgalmas kérdés, hogy egy másfél órás koncertfelvételt hogyan lehet átadni azoknak, akiknek a figyelmét egyébként is nehéz hosszan megnyerni. Ezeket a gyors és egyszerű videókat persze lehet hasznos célra is használni, például úgy, hogy belecsempészünk olyan sztorikat és érdekességeket, amelyek azon az ingerszinten vannak, ahol ez a generáció tartalmat fogyaszt.
– Hogyan lehet úgy strukturálni a tartalmakat, hogy pedagógiai célokat is szolgáljon?
LG: Folyamatosan törekszünk arra, hogy a zenei kínálatban és a színházi repertoárban legyen olyan tartalom, amelyet akár tantermi oktatásra is használhatnak a pedagógusok. A színházi partnereink közül a Radnótinak, a Katonának és az Örkénynek is van olyan online előadása, amely organikusan ízesül egy gimázumi vagy egyetemi irodalom- vagy történelem órához. Rendszeres megkereséseket kapunk egyetemi kampuszoktól, könyvtáraktól és nyitottan gondolkodó magyartanároktól, hogy biztosítsunk számukra olyan zártkörű vetítéseket, amelyeket egy kisebb közösséggel megnézhetnek, majd a látottakat és hallottakat feldolgozhatják. Az Operabeavató Bánk bán-sorozata például egy ilyen közös projektünk Zene Házával és a Delta Produkcióval. Azért is örülök ennek az együttműködésnek, mert a Háznak nagyon erős a zenepedagógiai vonala, így rengeteg olyan tartalom gyártható, amely egyúttal beépíthető a Ház zenepedagógiai programjába, valamint az eSzínház zenei repertoárjába.
– A social platforomok nagy előnye lehet, hogy a már sokat emlegetett generációt nem csak tantermi keretek között lehet edukálni.
HM: Ráadásul az ilyen formában átadottt, szórakoztató tartalmak talán hatékonyabbak, mint az a óra, ahol a tanár 20 éve ugyanarról a sárga papírról olvassa fel a tananyagot. Becsukhatjuk a szemünket és mondhatjuk, hogy ez milyen szörnyű, vagy élhetünk a lehetőségekkel és közelebb kerülhetnünk annak a korosztálynak a tagjaihoz, akikhez egyébként is nehéz. Persze itt nem arra gondolok, hogy online kellene oktatni, hanem arra, hogy vannak olyan eszközök amelyek a megszokott frontális oktatást segítik, kiegészítik úgy, hogy a fiataloknak jobban felkeltik az érdeklődését azoknak a platformoknak a segítségével amelyeket egyébként is használnak.
LG: Amit még nagyon fontosnak tartok, az az archiválás. Az olyan művészeti momentumok és pillanatok megőrzése, amelyek máskülönben elillannának. A mi értékmentésünk az archívum, a videotár építés, ezt mi kötelességünknek érezzük. Nem csak a kutatók és az ezzel foglalkozó szakemberek felé, hanem a nagyközönségnek és az utókornak is.
HM: Egyetértek. Ezek közkincsek. Hogyan akarunk edukálni, ha ezek hosszútávon nem hozzáférhetőek?
– Hogy látjátok az együttműködés és a streaming jövőjét?
LG: Hosszútávon gondolkodunk. Nem csak azt vesszük figyelembe, hogy mire vágyik a közönség 2023-ban, hanem abban is felelősséget érzünk, hogy olyan felvételek is készüljenek, amelyeknek évekkel később lesz relevanciája a videotárban. Kitartóan próbálkozunk, még akkor is, ha időnként néhány lépésünk megbicsaklik. Ez egy hosszú folyamat, amely minden hónappal és felvétellel egyre értékesebbé válik. És ezen az úton igazi partnerre találtunk a Zene Házában, ugyanis unikális, hogy a Háznak már saját „sávja”, gondosan kiválasztott egyedi koncertjei érhetőek el az eSzínházban. Ezek a tartalmak bármikor megtekinthetőek, és a „Zene Háza koncertek” tematikánál találhatóak meg.
HM: Tudatosan építjük a közönségünket, a streamelt produkciókkal pedig kapcsolódni próbálunk az eSzínház nézőihez. A műfajokon átívelő, újító, karakteres produkciókat keressük, amelyek beteljesítik a Zene Háza küldetését, vagyis a zenei ismeretterjesztést. Ehhez minden lehetőséget meg kell ragadnunk és ki kell próbálnunk, remélve hogy minden ehhez hasonló újító gondolatra lesz igény, hisz ez a feladatunk.
forrás: https://papageno.hu/