Játszottak már hajón, buszmegállóban, sörgyárban és fagyasztott termékekkel teli hűtőpult mellett is. Az improvizációs színjátszás hazai úttörői kedvenc anekdotáikat mesélték el.
A napokban töltötte be 20. születésnapját a Momentán Társulat, akik annak idején Földessy Margit drámastúdiójában ismerkedtek meg egymással, majd váltak az első számú hazai improvizációs színtársulattá. Azóta közel 3000-szer álltak színpadra és több mint 300 ezer nézőt értek el, legnépszerűbb előadásukat, a RögvEstet önmagában 1500 alkalommal játszották.
A kerek évfordulót az Akvárium Klubban ünneplik meg november 19-én egy közel 2 és fél órás impróshow-val, ahol korábbi társulati tagok és más különleges vendégek is színpadra lépnek.
A 20 év során természetesen számtalan vicces vagy emlékezetes anekdota gyűlt össze a színészek fejében. Ezek közül meséltek el néhányat, bár mint azt hozzátették, rengeteg olyan sztorijuk van, amit ilyen-olyan okból inkább megtartanak maguknak.
Hogy lesz a MÁV-szignálból bábszínház, a bordélyból pedig borbély?
„Egyik kedvenc történetünk, amikor Magyarföldre hívtak meg bennünket fellépni. Oda is értünk, kiszálltunk a kocsiból, már zajlott a falunap. Először úgy tűnt, hogy minden rendben, de ahogy jobban szétnéztünk, lassan derengeni kezdett, hogy valami nem stimmel” – idézi fel Boldoghy Borbála.
Kiderült, hogy Magyarlakra sikerült megérkezniük, mert a kollégájuk összekeverte a település nevét. Felhívták a magyarföldi szervezőt, aki rapszodikusan a következőt felelte, miután bevallották, hogy ők bizony épp Magyarlakon vannak: “hol, b*szdmeg???”
Ekkor nagyjából 20 perc volt hátra a tervezett kezdési időpontig. Óriási szerencséjükre a két falu csak 30 kilométerre van egymástól, szóval minimális késéssel sikerült odaérniük, majd megtartani az előadást. Bár mint kiderült, ellenkező esetben az első helyszínen is befogadták volna őket…
Hasonlóan vicces helyzeteket szül, amikor egyikük a színpadon, előadás közben hall félre valamit. Bódy Gergő azt meséli, hogy egyszer a Vajdaságban játszottak, ahol feltette a kérdést a közönségnek, hol játszódjon a következő jelenet – mondjanak egy olyan mindennapos helyszínt, ahol gyakran megfordulnak.
„Egy bácsi a terem hátsó részéből be is kiabálta, hogy »illemhely!« De mindezt olyan erős vajdasági akcentussal, hogy ha azt is hozzávesszük, mennyire ritkán használjuk ma már ezt a szót a mindennapi nyelvben, esélyem se volt megérteni. Legalább ötször visszakérdeztem, egyre közelebb menve a nézőhöz, és egyre cikibbé vált a helyzet, de még mindig nem értettem”
– mondja nevetve.
Végül már szinte ott állt az illető arcában, újra megkérdezte, ő pedig kisebb kétségbeeséssel ismételte el sokadjára, hogy ILLEMHELY, mire átment az üzenet.
Zenefelelősüknek, Pirisi Lászlónak pedig a MÁV-szignált sikerült egyszer bábszínháznak értenie, és a többiek legnagyobb meglepetésére el is kezdett játszani egy aranyos, bábokhoz illő zenét. Ennél is viccesebb volt talán, amikor Tóth Barna a bordélyt hallotta félre borbélynak, majd elkezdett hajvágást imitálni egyik játszótársánál.
Neveket, konkrétumokat is gyakran hallanak félre, ilyen esetekben amikor csak lehet, kisegítik egymást: például ha valaki a sor elején úgy kezdi a történetet, „Péter elment bevásárolni”, a sor végén álló viszont már Istvánként nevezi meg a karaktert, az utána következő gyakran menti úgy a helyzetet, hogy „Péter István, aki egyébként jobban szereti, ha Péternek nevezik…”
Olyan is előfordul, amikor a másik fél nem félrehall valamit, egyszerűen csak rosszul értelmezi a jelenet során kapott jeleket. Az egyik első kapolcsi Mozaik előadásban Rada Bálint egy gyorséttermi dolgozót játszott, Molnár Levente viszont meg volt győződve róla, hogy egy börtönben lévő rabot lát.
Az elején még megvoltak azok a mondatok, amelyek mindkét helyzetre igazak lehetnek („Te mióta vagy itt?” – „8 éve”), a folytatásban viszont olyan vicces párbeszédek jöttek létre, mint például „Mindjárt szünetem lesz, kimegyek kicsit” – „Micsoda, te ki tudsz menni??!”
Részegen imprózni: folyamatos küzdelem az életben maradásért
Szokatlan felkérésekből sem volt hiánya a társulatnak az elmúlt 20 évben. Egy porcelán étkészleteket gyártó cég beépített embereknek használta őket a termékbemutatóján, a feladatuk az volt, hogy váratlanul jelenjenek meg az esemény közepén, és kezdjenek el balhézni, tányérokat törni.
Hasonló volt az is, amikor egy étterembe hívták őket, ahol valamilyen furcsa oknál fogva össze kellett veszniük a csapat jelenlévő tagjaival. Még két nyomozó is volt közöttük, ők egy ponton megérkeztek bőrkabátban, hogy felvegyék a tanúvallomásokat. Itt egyébként végül nem sült el túl jól a performansz, a jelenlévők nem igazán vették a lapot, szóval ehhez hasonló „balhézós” felkéréseket ma már nem vállalnak.
Menekültszállón is tartottak workshopot ukrán gyerekeknek, leginkább kézzel-lábbal magyarázva, mivel nem sokat értettek angolul.
Előfordult, hogy egy festékgyártó új termékének bemutatójára hívták őket, aminek az volt a jellegzetessége, hogy nem maszatolódik, gond nélkül lemosható. Kaptak is egy falfelületet, ami ezzel a bizonyos festékkel volt bevonva, és azt kérték tőlük, hogy minden jelenetben fröcsköljenek rá ketchupot egy bödönből.
Az első években még irodalmi felolvasóesteket is tartottak, ebben az időszakban történt, hogy március 15-i ünnepi műsorra kaptak meghívást a maglódi művelődési házba.
„A csavar az volt a dologban, hogy nem impróztunk, hanem verset kellett mondanunk. Nagyjából 20-30 perces műsorral készültünk, de egy félreértés miatt csak a helyszínen derült ki, hogy egész estés programot várnak tőlünk. A vége az lett, hogy a létező összes verset elmondtuk, amire emlékeztünk, természetesen csapnivalóan, valamint háromszor is elénekeltük az A jó lovas katonának… kezdetű népdalt” – idézi fel Várady Zsuzsi.
Minden évben kapolcsi Momentán Udvar egyik fénypontja a Late Night Show fantázianevű előadás, aminek lényege, hogy az egyik játszót masszívan leitatják közvetlenül a színpadra lépés előtt, a végén pedig megszavazzák a nézők, szerintük ki nem józan.
„Ez egy folyamatos küzdelem az életben maradásért. Leginkább az időérzékem és a memóriám kapcsol ki, nemhogy arra nem emlékszem, mi volt az előző jelenetben, de még arra sem, mire válaszolok épp”
– fogalmaz Penke Bence, akire már kétszer is jutott ez a szerep. A többiek viszont direkt arra játszanak, hogy gyanúsak legyenek, ezért mindenki sokkal felszabadultabb és több mindent enged meg magának, mint egyébként.
„Emiatt rendkívül felelősségoldó a játék, hiszen bármit hibázhatsz, legfeljebb azt hiszik majd rólad, hogy te ittál” – teszi hozzá Bence.
Volt egy nagyszabású rekordkísérletük is, amikor 20 órán keresztül játszottak egyhuzamban hajnaltól késő éjszakáig, ennek végére már mindenki eléggé hasonló állapotban volt ahhoz, mintha részeg lenne.
„Az előadás még úgy-ahogy rendben volt, hiszen hajtott bennünket az adrenalin, a másnap viszont sokkal durvábban kiütközött a fáradtság” – emlékszik vissza Kiskovács Attila.
